Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-01-21 / 3. szám

egyező formában és kedvező összhangzatos térharmóniával ellátva, új életre keltené. Magát a templomot mintegy 70 négyszögöllel terveztem nagyobbra a mainál stb. Úgy az építésszakértőnek és laikusoknak, mint az egyháztagoknak és más felekezetbelieknek hozzászólásából ritka egyértelműséggel és határozott vonásokban kidomborodik az, hogy a Kálvin-tér szabályozása s annak jelentékeny mérvű kibővítése a székesfőváros eminens érdeke nemcsak azért, mert ezen térnek szabályozás útján való naggobbítását az esztétikai szempontokon kívül az itt mindinkább növekedő gyalog- és kocsiforr/alom, nemkülönben a hat irányból összefutó villamosvasúti közlekedés és az épülő öt-hatemeletes házak már ma is parancSolólag követelik, de azért is, mert ha egyházközségünk az eddig tervezett módon építené meg székházát, úgy a jövő időkre is provideálni hivatott szabályozásnak mostani elmulasztása később alig vagy csak súlyos feltételek árán lenne jóvátehető. Székházunk lebontása után a jelenlegi helyzetet szemlélve, érezzük, hogy mily jól esik szemünknek a Kálvin-tér utczává összeszoruló azon részén, hol előbb székházunk állott, a lebontás nyomában keletkezett szabad tér! Ez a jelenlegi helyzetkép is útmutatásul szolgálhatna a követendő irány tekintetében. Nagyon helyesen mondja Palóczy, hogy a Kálvintérnek általa tervezett nagyobbítása folytán még kisebbre zsugorodó építési telektömbön ne akarjon mindkét tulajdonos — a főváros és egyházunk — építkezni, mert ez a terület mindkettőnk czéljára csekély, ellenben bőven elég az egyik tulajdonos czéljaira. Épen ezért újból is hangsúlyozzuk annak szükségét, hogy a székesfőváros törvényhatóságának vezetői kezdeményezzék valahára ezen kérdés megoldását, hogy ennek eredményéhez képest egyházközségünk is állást foglalhasson tervbevett építkezésének miként való irányítása tekintetében. Biztosak lehetünk — az építkezés ügyének legutóbbi fejleményei után — a felől, hogy egyházközségünk vezetői a törvényhatóság ebbeli törekvésének útjába nem fognak akadályokat gördíteni azáltal, hogy a régi templomnak minden áron való fenntartásához ragaszkodnak. Nem szívesen látjuk ugyan egy már meglévő templomnak lebontását, de a fennforgó szerfelett nyomós okok kényszere elől kitérni akarni még sem volna helyes. Dr. Kiss Károly. TÁRCZA. Farkas József emlékezete. XVIII. Templom mellett nőtt fel, mellette tölté élete nagy részét. Ez magábanvéve nem jelent sokat, végre is, hány ember él a templom közelében, a kinek a szomszédság a lelkén annyi nyomot sem hagy, mint a felcsapó hullám a sziklán. Farkas Józsefet azonban benső érzelmei kötik az egyházhoz, mellyel őt géniusza eljegyezte. Innen van, hogy gondolatai az egyháztól színt nyernek, innen van, hogy kedélyvilága belőle táplálkozik. Farkas Józsefre nézve az egyház több, mint az élet módja, az egyház területe lelkivilágának otthona. Eletének minden pontján tekintete az egyházra irányul s a mit mond, jellemzi úgy őt magát, mint egyháziasságát. Zinzendorf Miklós valamikor beutazván Európát, meglátogatta a fejedelmi és egyéb előkelő udvarokat. Midőn visszatért, tapasztalatai nyomán vallási érzülete mélyült, a keresztyén élet egyszerűségének, igazságának megnyugtató ideálja erősebben alakult ki benne, mint valaha. „A világi nagyok minden méltósága, írja ekkoriban egyik levelében, nyomorúság. Egyik sem olyan fényes, hogy valaki előtte nem volna. E miatt félholtra gyötri őket az irigység. 0 splendida miseria." Mindent összevéve a legjobban szeretne egy gyülekezetben pap lenni, vagy katekhéta, közel az ő Krisztusához. Farkas is ilyenformán van. Fejedelmi udvarokban nem fordul ugyan meg, de kinyitott szemekkel járvánkelvén, ő is sok nyomorúságot lát a közéletben, fényes külső alatt lát ürességet, hihetetlen önzést, szívtelenséget. 0 splendida miseria! Ilyenkor gondolataival odavonul az egyházba, a hol Zinzendorf is enyhületet remélt. A nyomorúságnak sokféle neme van. Farkas József figyelmét pl. megragadja (a többi között) az erkölcsi függetlenségnek hiánya a külsőleg fényes (és a nem fényes) hivatalnokvilágban. „Csak látnád, írja egy alkalommal („Levelek a lelkészségről"), a mikor a tekintetes urat hivatja a nagyságos úr, vagy a mikor ez utóbbi referálni megy a méltóságos úrhoz, vagy épen a kegyelmes úrhoz — a derék mennyire hajlékonnyá lesz ilyenkor! Ott terem a nagy kérdés: „Nem kelt-é ki ma a ballábával az ágyból a kegyelmes úr?"* Ezeknek és ilyeneknek a láttára Farkas József az egyházra gondol, a hol mégis csak van néminemű helye az emberi méltóságnak és függetlenségnek. A lelkészekhez szól, mondván : „Te szolgája vagy az Istennek, az Isten igéjének, de nem vagy szolgája az embereknek ... ha tiszted betöltöd, ha téged lelked nem vádol, fensőségeidtől nem rettegsz." A különböző foglalkozások munkakörét szemlélve, ugyancsak az eklézsiák jutnak az eszébe, a melyeknek látása annyiszor feliidíté, Van-e foglalkozás, mely nagyságra, méltóságra nézve a lelkipásztorét megközelítené ? Hirdeti az Istennek örök, mindeneket s minden körülmények között boldogító igazságait, a kisdedeket Jézus híveinek társaságába felveszi, megáldja az egymást szerető szíveket, felemeli a csüggedezőt, felkeresi a bűnöst, a nyitott sírok mellett az ég felé emeli a lelkeket — mindez gondolatnak szép, cselekedetnek üdvös. „Mutass nekem, így szól idevonatkozólag lelkesen, mutass nekem pályát, melyiken nyílik az igazi örömnek, a lelket felüdítő, felmagasztosító boldogságnak ilyen sok szép virága?"