Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-04-22 / 16. szám

# BEKEHIREK. ismét telve vannak a lapok békehírekkel. Reménykedő lélekkel olvassuk ezeket, a mint a lapok elején sokféle változatban felvonulnak. De csoda-e, ha olvasásuk közben nem egyszer kétkedő, bizalmatlan hangulatban tesszük félre az újságokat és mondogatjuk: hátha ismét csak fájdalmas kiábrándulás lesz a vége mindazoknak a terveknek, jövendőlgetéseknek. a melyek most annyi változatban újból szárnyra keltek. Hátha ismét élőiről és újra kell kezdeni mindent és még jogosultabb lesz a sóhaj : meddig — hát még most sem volt elég?!... De meg kell állapítani, hogy a mostani békehírek, még ha az előbbiekkel hasonló sorsra jutnak is, nem múlnak el a politikai és társadalmi életbe mélyen benyúló és átalakító hatások nélkül. Mert íme most a békehírekkel kapcsolatban mindenütt ott van egy másik szó is: a \szoczialisták. Ok vették kezükbe az ügyet, üzeneteket váltanak, jönnek, mennek, konferencziáznak, királyi fogadtatásban részesülnek, hangosan ós csendben szövik-fonják a külön- és világbéketerveket. Eltekintve attól, hogy lesz-e ennek aáj^alomnak valami eredménye vagy nem, mégis nem leliwBmilönösen nekünk, közönnyel és lekicsinyléssel elmenni a különös jelenség mellett, hogy most, egy időre legalább, az Oroszországban történt nagy események folytatásaként a szoczialisták vették át a diplomaták szerepét és próbálgatják összekötözni azt, a mit ezek szétszakítottak. Egy dolog világos lehet előttünk, hogy a szoczializmus tekintélye és jelentősége mód felett megnövekedett és az a csodálatos helyzet állott elő, hogy most azok is, a kik nagyon is távol állanak azoktól a nézetektől és jelszavaktól, a melyeket zászlaikra írtak, jó sikert kívánnak annak az akcziónak, ÍV melyet megindítottak. Mi sem dughatjuk homokba fejünket az elől, a mit a szoczialisták békemozgalma, nagymértékű szóhoz ós jelentőséghez jutása mondani akar. Azt mondja legelső sorban is, a mire már a háború elején is rámutattunk, hogy ebben a nagy világégésben sok édes reménységünk hamvadt el, sok bizonyult hiú illúziónak és helyében nem maradt más, mint széthulló pernye. Lecsüggesztett fővel mondogatjuk egyre ezt az emmausi szózatot: Pedig mi azt reméltük ... Csalóka jelek voltak azok, a melyek a háború előtti időkben arra engedtek következtetni, hogy közelget az igazi, evangéliumi testvéri közösség ós megértés áldott korszaka és az egy hit, egy keresztség elég erősnek bizonyul arra, hogy a föld leghatalmasabb népei egyetértve leküzdik a „sötétség világbíróit" és hogy a keresztyén testvériessóg érzése lebírja a nemzetek közötti irígykedés, féltékenykedés pusztulást hozó fejedelemségeit.. Nem így történt. De a nagy csalódást még tetézte az, a mit a háború kezdete óta oly nagy fájdalommal tapasztaltunk. A keresztyénség mindenféle megnyilatkozásában gyengének, tehetetlennek bizonyult arra, hogy hathatósan cselekvő tényező legyen a dühöngő vihar lecsendesítésére. Az igazi keresztyén egység tudata imbolygó fénysugárként csak egyes jótékony, akcziókban jutott kifejezésre a nagy sötétségben. A római „ex kathedra tfihívások, allokucziók stb. is csak pusztában elhangzó szózatok maradtak ; protestáns részről pedig e tekintetben olyan csend volt mindenfelől. Hogy csak egy dologra mutassunk reá. Amerika annak idején liferált Angliába és ide a kontinensre embereket, a kik hordozták ajkukon a békesség és testvériesség evangéliumát és most —helyettük municziószállító hajók jöttek cs halált osztogató rakományaik gyártásában kénytelen-kelletlen azoknak is részt kellett venniök, a kiknek testvérei idé&t állották a rettenetes tűzpróbákat. De minek folytassuk tovább ? Elég, ha rámutatunk arra, a mit a háború elején is annyiszor emlegettünk : milyen erőtelen a mi keresztyénségünk, milyen távol állanak az emberek Attól, a kinek jövetelét békességet hirdető angyalok jelentették. A vörös zászlókat lobogtató szoczializmus a világbéke szolgálatában ! Hát azok, a kiknek zászlóján a Bárány képe van, hol maradtak és most is hol késlekednek ; és majd ha elmúlik a nagy harcz, mit mondanak a szemrehányó szavakra: hát te hol voltál, mit cselekedtél, hol konferencziáztál, miben mutattad meg a világmeggyőző hitet és az evangéliumban emberek megtartására felajánlott hatalmat ?! Nem tudjuk mi lesz az eredmény. Egy szívvel és lélekkel kívánunk sikert mindazoknak, a kik most a béke szent ügyében fáradoznak. .De e mellett lesújtó érzések is ébredeznek lelkünkben, hiszen megszégyenülve kell hallanunk a szemrehányó jézusi szózalct: e világnak fiai eszesebbek a világosság fiainál. Forgat i k elménkben mindazokat, a mik most történnek és azl is, hogy milyen következményeik lesznek a jövőben. ^ P„HOGYAN TOBOROZZUNK JÓ LELKIPÁSZTOROKAT ?" — Hozzászólás. — A Kálvin-Szövetség téli konferencziáján tárgyalt ügyek között egyetlen egy sincs nagyobb jelentőségű, egyházunk jövőjét, vitális érdekeit súlyosabban érintő annál, melyet lapunk főszerkesztője e czikk homlokán olvasható czím alatt hozott szőnyegre. Tűrje el az olvasó, hogy e sorok írója, jóllehet a fölolvasás tartalmát abból a töredékvázlatból ösmeri csupán, mely e lap hasábjain napvilágot látott, ehhez a csakugyan égetően aktuális kérdéshez hozzászóljon. A telkészi pályától való idegenkedés két főokra vezetendő vissza. Egyik lelkészeink nyomorúságos helyzetében, silány javadalmazásában áll. Anyagi boldogulás a domináló czélja minden elhatározásnak, cselekedetnek, minden erőfeszítésnek. Anyagiakért tolong a lármás tö-