Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-04-01 / 13. szám

van ? ... Kicsoda ér rá ma mindezeken tűnődni ? Éjfelet kong az óra. Itt van a cselekvés utolsó órája. Ha ugyan — a holnap fogja megmondani — ez az óra is el nem kongott már felettünk. Cselekedni! — Mit és hogyan ? Beszéltem a nép neveléséről. Szóltam az egyszerű elvről, hogy „élet csak életből származik". Ha ez így van, kerületünknek és testületeinknek is vannak bőven tennivalóik. A magyar nép nevelőgárdájának nevelési rendszerét egészen más alapokra fektetni, hogy az a nevelögárda igazán hivatása magaslatán álljon s életéből élet származhassék. Iskolai pályám itt van mögöttem. S most teszek egy őszinte vallomást, annál inkább, mert tanáraim nem hibásak az elmondandókban, hanem az az iskolai rendszer, a minek átkát ők is nyögik. A gimnáziumot csaknem atheistaként végeztem. Hiszen — ki tudja, miért? — csaknem az egész osztályunk az volt. S mennyien voltak az erkölcsi hajótöröttek! S ha jól emlékezem, hivatásuk magaslatán álló tanárok tanítottak bennünket. Tanítottak. Csak egyet nem tehettek. Nem élhettek velünk, nem nevelhettek bennünket, nem volt idejük rá. Úgy hiszem, Ady Endrének ma is nagyobb hatása van sok gimnazistára, mint pl. a fizika, vagy az irodalom tanárának. Azon egyszerű elvnél fogva, hogy Adv életet nyújt s a fizika tanára csak tárgyat. S ugyanez a tanítási rendszer folytatódott a theologián. „Olyanok valánk, mint a szétszórt juhok." Ugyan csaknem a tanároknak, hanem a rendszernek végzetes hibájából s az anyagi eszközök hiányából. Kérdezem kerületünk s kerületeink valamennyi pedagógusát, hogyan lehet lelkipásztorokat, nevelöket adni a magyár népnek csak tárgyi ismeretekkel, a jellemnevelés minden beiktatása nélkül ? S hogyan lehet orvosokat, tanárokat, tanítókat stb. adni ? Ezért tartom én korszakos fontosságúnak egyházunk újjáéledése körül a Magyar Evangéliumi Diákszövetségnek nagyszerű mozgalmát (s a különböző konferencziákat, Kálvinszövetségi stb.), a mely azt mondja: „Adjatok Krisztus képére áthasonult jellemű orvosokat, papokat, tanítókat, tanárokat, nevelöket egy nemzetnek s ragyogó jövő áll előtte!" A capite foetet piscis és a capite ereseit. Más iskolarendszer ezen a vonalon is és — más nép! Ha nincsenek a népnek erkölcsi eszményei vezetőiben, ha félelemmel és ravaszsággal, sokszor gyűlölettel tud csak vezetőihez közeledni, nincs az a hatalom, a mi kiragadja bűneiből. Azt mondják, hogy a nép, meg a gyermek nem fogalmakkal, hanem képekkel gondolkozik. Nos hát — az erkölcsi élet területén, a nemzeti jövendő fundamentumának területén ezek a képek mi vagyunk, vezetői ennek a nemzetnek. Örökös argumentum marad előtte az a 20 évvel ezelőtt meghalt orvos, a ki maga is rabja volt a pálinkának. S kikeresi közöttünk is azokat az argumentumokat, a kiknek élete alapján nyugodt szívvel követheti el családi bűneit is. Mi vagyunk az argumentum és az ideál, a pusztulás, vagy a sziklaalap. Mi vagyunk a mult, a mire fölépült ez a nemzet a maga összetételében bűneivel és nagyságával s mi vagyunk a jövendő. Nem késő-e gyönge vállunkat alátámasztani ennek a szegény, züllő, pusztuló népnek a jövendője alá? Új, tisztább, magasabban szárnyaló, mélyebb lelkű, Krisztus képére áthasonult jellemű embertípusnak megjelenése közöttünk, ennek a típusnak alázatos, fölemelő szolgálata népünk között s arcza vonásainak továbbtükrözése népünk körében : ez a végső megoldása minden nemzeti betegségünknek. Ennek az új embertípusnak az országában nincs egyke, nincs prostitúczió, nincs magára hagyott, pusztuló, vegetáló nemzet, mert ott — magasabb Lélek uralkodik. * Mindezekhez járulhatna, természetesen, az állami törvényhozás is. De csak a fejlődés lehetőségének megadása mellett. Igazi, nemzetünk lelkéből fakadt gondolat volt vala-~ mikor, hogy ezen a földön minden hatalom és minden birtok — a szent koronáé. Ennek az alapján, bizonyos körültekintéssel, milyen radikális törvényezikk volna a következő: A kinek egy gyermeke van csak, halála után felebirtoka száll a kincstárra, a kinek két gyermeke van, egyharmada, a kinek három gyermeke van, családjának marad az egész. Utolsó óra kong! Tegyünk valamit és tárgyaljuk meg, egyelőre legalább, lapjainkban a kérdést! Kiss Géza. IRODALOM. Az ember templomi beszélgetései. Györfi István theol. akad tanár, kolozsvári prédikátor. Kókai Lajos bizománya, Budapest* IV., Kamruermayer Károly-u. 3. Ára 2-50 K. Különös, de csak részben sajnálatos tény az, hogy a prédikácziós köteteket egyházi embereken kívül jóformán senki sem olvassa. Azt hiszem, maga a műfaj : a szónoki beszéd nem népszerű s kedvelt forma az olvasó közönség előtt, azt hiszem, hogy nem csak vallásos tárgyú, de bármilyen gondolatkörben mozgó szónoki beszéd leírva kevés olvasót lelne. Közelebb kellene pedig vinnünk az emberekhez a templomon kívül is azt, a mit a templomban hétről hétre nyujtunk a híveinknek. Valamilyen újabb formát kellene találnunk, a mely ajánlaná magában is a komoly tartalmat. Ha Szép Ernőnek, vagy Kemény Simonnak, vagy bármelyik újságírónak a vezérczikkeit, elmefutalmait, szószéki beszédeit, mert hiszen az újság az ő szószékük, a mely legalább olyan befolyásos tényező ma, mint a templomi szószék, összegyűjtve is elolvassák, miért ne olvashatná a nagy közönség a vallásos tárgyú elmélkedéseket? A modern forma, elevenség hiányzik a legtöbb prédikácziós kötetből. „Papi dolgozatok" azok, tisztes, nehézkes járású gondolatok, nem „elmefuttatások". Nem könnyű fajsúlyú csevegésre gondolok, mondjuk „templomi beszélgetésekre". Az a nagy érdeme megvan Győrfi István könyvének, hogy a modern