Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-04-01 / 13. szám

PROTESTÁNS EGYHAZAI SKOLAIL Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal• IX., Ráday-utcza 28, a hová a kéziratok, előfizetési és hirdetési díjak stb küldendők. Laptulajdonos és kiadó: A KÁLVIN-SZÖVETSÉG Felelős szerkesztő BILKEI PAP ISTVÁN. Társszerkesztő : Kováts István dr. lielső munkatársak : Marjay Károly, MuraWözy Gyula, Patay Pál dr., Sebestyén Jenő és Veress Jenő. Előfizetési ára : Egész évre- 18 kor., félévre: 9 korona, negyedévre : 4 kor. 50 fillér. Kálvinszövetségi tagoknak egy évre 12 korona. Hirdetési díjak : Kéthasábos egész oldal 40 K, fél oldal 20 K. negyed oldal 10 K, nyolezad oldal 5 K. TARTALOM. Az Élet Könyvéből: Tetemrehívás. Kozlay Kálmán. — Vezérczikk: A lelkipásztorok toborzása. — Második czikk: A vakok. Muraközi/ Gyula. — Tárcza: Templomi éneklésünk s az új énekeskönyv. VI. Szinok Zoltán. — Belföld: Az „egyke". II. Kiss Géza. — Irodalom: Az ember templomi beszélgetései. Dr. Patay Pál. — Egyház — Iskola. — Egyesület. — Hirdetések. Az Élet Könyvéből. Tetemrehívás. „A ki megvet engem ós nem veszi be az én beszédemet, van annak, a ki őt kárhoztassa : a beszéd, a melyet szólottam, az kárhoztatja majd az utolsó napon!" Ján. ev. 12,8

. Mintha hiába várnék ez idén a tavaszt, a reménységgel vetett őszi magvaknak a reménység zöld színében való gyors gyarapodását. Itt, mifelénk, még valóságos tél van ; barangolásomban a katonasírokhoz érek : szomorú szántóföldjéhez a legnemesebb magvaknak, a miknek életrekelését azonban nem hozza me"' már soha földi tavasz . . . A Tátra páratlanul fenséges sziluettjével még fehéren szikrázva tekint le a sok egyforma fakeresztre. Még csak virágvasárnap előtt vagyunk, de lelkemet nagypénteki gondolatok ejtik rabul. — Jókai versén gondolkozom : Egyszer az arany igy szólt az emberhez : „Te úr vagy a föidön és én halott A föld alatt ; por, csöndes és szegény, Nincs ott különbség a porok között, Minden sötét a sírok éjjelén. Te fölkutatsz s földedre fölviszesz, A mindenen ott úrrá leszek ón, — Te meg helyembe fekszel s por leszesz A föld alatt; por, csöndes és szegény." Az ember hát csakugyan fölidézte az alvilág e démonát; területéhes, nemzeti aspirácziók, világkereskedelmi érdekek és a „sacro egoismo"-nak hasonló válfajai voltak az ébresztő harsona, melynek szavára megmozdult a veszedelmes sárga rém a föld gyomrában. És úrrá lévén a földön és szíveken, bosszút áll a háborgatás miatt s kérlelhetetlenül sürgeti az embert: „Te meg helyembe fekszel s por lesesz A föld alatt; por, csöndes ós szegény." A régiek az ismeretlen gyilkos kipuhatolására az áldozat teteme mellé idézték a falu lakóit s azt hitték, hogy ha a tettes jelen van, a seb vérzeni fog. És énnekem úgy rémlik, mintha ágyúk fojtó, nehéz füstjéből, égő falvak dühös lángjából, sebesültek vérének gőzéből, haldoklók elszálló sóhajából, a mint mindez borzalmas tömkelegben gomolyog a harezterek felett —r egy fenségességével megdöbbentő szellemalak bontakoznék ki. Jézus Krisztus az, a Béke Fejedelme, a Világ Bírája, a kinek egyedül van joga annak lennie, mert „álnokság az ő szájában nem találtatott". A lent, a földön dúló viharban lobogó fehér köntösével, fájdalmas s egyben átható tekintetével mintha a Föld fölé hajlanék s hívná, tetemre hívná a lelkiismereteket . . . Vájjon nem vérzik-e a holt harezosok szíve itt lenn s ott fenn is, mikor az élők serege körülhullámozza sírjukat? Vájjon nem érzik-e, hogy életük igazi megsemmisítője nem az volt, a ki a golyót küldte feléje, szuronyt döfte beléje, hanem az ember általában? Ha sok patak ömlik össze, folyam lesz belőle. Az emberi szívek forrásaiból, azoknak rejtett, sötét mélységeiből fakadt és gyarapodott, zúgott, majd áradt ki az a rettentő, mindent elborító tenger, tengere a könyűnek s vérnek. A bűnnek, a te'bűnödnek, az enyémnek s az ő bűneinek miatta haltak meg milliók; miattunk, érettünk tépte fel gránátszilánk testüket, fúrta át golyó szívüket, sorvasztotta lázas kór, gyötörte halálra kín fiatal életüket — miattunk• — érettünk! Jaj annak, a kiben már sokkal jobban eltompult a lelkiismeret szava, semhogy ezt megmondhassa neki; jaj annak, a ki „hazája feldúlt védfalából rak palotát heverő helyének" ; jaj annak, a kit az ítéletnapi nagy Tetemrehívás azzal vádol majd az Isten előtt: „Atyám, ez nem zavartatta magát az egyetemes gyász és szenvedés idején sem ön-