Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-01-14 / 2. szám

Ezeknek a ráfogásoknak a terjesztésében segít a semleges sajtó egy része is s ebben elől jár Amerika. Zobeltitz Fedor német író „Kriegsfahrten eines Johanniters" czímű művében ezzel szemben azokra a nyilatkozatokra hivatkozik, melyek Henrik porosz herczeg amerikai útja alkalmából elhangzottak. Csak egyet említünk fel ezek közül, csak azt, melyet a newyorki sajtó bankettjén mondott el a vezérszónok. „Mi a németeknek nem kizárólag individuális tulajdonságaiért tartozunk hálával, hanem jellemükért és erkölcsi öntudatukért is; adósai vagyunk a német népnek azért a tiszteletreméltó munkáért, a melyet ez az irodalomban, a tudományban, a művészetben és a zenében teljesített. Köszönetet kell mondanunk a német szellemnek jellemző vonásaiért, melyek közé tartozik a becsület, a megbízhatóság, a nyíltság, a komolyság, az igazságérzet és a hűség." A jénai egyetem hírneves tanára, dr. Eucken Rezső, ezzel a kérdéssel foglalkozik „Die weltgeschichtliche Bedeutung des Deutschen Geistes" czímű munkájában s meggyőzően bizonyítja be, hogy a német szellemnek világtörténeti jelentősége van. E munkából vannak véve az alábbi részletek. A XlX-ik század elején majdnem kizárólag költők és nagy gondolkozók alkották a német szellemet. A 30 éves háború kimerítette és elforgácsolta a német államokat. Hosszú időre volt szükség, hogy az állami élet fellendülése bekövetkezzék. Addig a német szellem nem ölelte fel a reális életet. A törekvések egy szellemi világban olvadtak össze teljes harmóniában. Ezért mondja Schlegel Frigyes, hogy nem szabad elvesztegetni a hitet és a szeretetet a politikai életben, hanem a tudomány és művészet isteni világában kell feláldozni bensőnket. Schiller is arra int, hogy el kell vetni a földi sarat s a szűk, színtelen életből menekülni az ideálok birodalmába. A viszonyok voltak olyanok, melyek nem engedtek más irányú, nagyobb szabású tevékenységet. Ezért mondá egy német költő keserű komolysággal: „Az angolok elfoglalták a tengert, a francziák a szárazföldet, nekünk németeknek nem maradt más, mint a levegő". Akkor természetesen még nem lehetett tudni, hogy jönni fognak a Zeppelinek s a németek nemcsak a költészetben, de a reális életben is urai lesznek a levegőnek. A német szellemnek ez a visszavonulása a láthatatlan világba nagyon kényelmes volt más nemzeteknek. Dicsérték is akkor a német szellemet minden oldalról. Bulver, az ismert angol regényíró, egyik nagy regényét ajánlotta a nagy német nemzetnek. Most azonban ugyancsak kifogásolják, hogy a német szellem nem maradt meg a költészet és a bölcsészet világában, hanem a római császárság romjain felépítette a hatalmas német császárságot, melyben duzzad a reális erő. Szemére vetik, hogy a német szellem hűtelen lett önönmagához. A német nép sohasem állott csupán rajongókból és álmodozókból. Vitéz volt a harczban és teremteni tudott a békében. Feltalálta a könyvnyomtatást, a modern szövőszéket, a zsebórát stb. A XVII. század elején még dicsőíti Bayle, a nagy kritikus, számos találmányaiért a német szellemet. Bírt a szervezés tehetségével is. Elég csak a német lovagrendre hivatkozni ós a Hanzára, mely sokáig uralkodott a tenger felett. A „Lübecki Sas" volt a XVI. század legnagyobb hadihajója. Hosszú ideig erős és hatékony volt a német nép a látható világban. Ha most újból ezt az irányt fejleszti, úgy ez csak felvétele az elejtett fonálnak. A német szellem nem pártolt el magától, hanem újra magára talált. Lesznek talán, a kik azt az ellenvetést teszik, hogy ez esetben a Goethe-korszak, a költők és a nagy gondolkozók korszaka, csupán egy epizód volt, a német szellem kisiklott természetes pályájából. Ez a felfogás a legnagyobb tévedés. Epen abban áll a német nép nagysága, hogy míg erőteljesen behatol a látható világba, addig megtartja szellemi életét is s megmarad a mély bensőség népének. A középkorban kivált a hitben nyilatkozott meg ez a szellem, a még mindig nem teljesen méltatott német misztikában. A XIII. század vége óta az a törekvés, hogy a hit közel jusson az egyén szellemi életéhez, csodálatos bennsőséggé változott s összefügg ezzel a nyelv gyermeki egyszerűsége. Más népek misztikusai túlnyomóan latin nyelven írtak, a nénietek azonban németül, mert azt, a mit akartak, minden népréteg lelkébe be akarták plántálni. Eckhart mester, a német misztika vezére (meghalt 1327), nagy tudós volt, maga a pápa nevezte ki tudorrá s Párisban bizonyára fényes tevékenységre talált volna, de ő visszatért Németországba, hogy itt hasson és tereintsen. Különböző helyeken prédikált mindig a legmélyebb lélekből. 0 mondta egyszer egy prédikácziója végén: „A ki beszédemet megértette, váljék javára, de ha senkisem értett volna meg, elmondottam volna akkor is". A bennső szükségesség az, a mi egy ilyen férfi kebléből kibuggyan és épen abban áll a német faj nagysága, hogy bennső szükségességből teremt s ezáltal száll a teljes hatás lélekről lélekre. A hitnek ez a bennsősége átszállt az új korra, melyben hatalmasan továbbfejlődött. Hogy milyen állást foglalunk el a reformáczió dogmatikai tartamával szemben, az egy különálló kérdés, itt elágazhatnak a nézetek. Egyetértünk azonban mindnyájan a reformáczió emberi nagyságának elismerésében, mely abból a vágyból származott, hogy Istenhez való közvetlen viszony erősebb kifejtése által az ember lelkét megmentse, az embert a saját lelkiismeretére, a saját személyiségére helyezze. Innen származott a szívnek legmélyebb alázatossága mellett a meggyőződés daczos öntudata. Luthernek szemére hányták, hogy felbosszantja az embereket az ő fellépése és botrányt okoz a régtől fogva szentnek tartott rend megrendítésével. A felelet ez volt: „Bosszúság ide, bosszúság oda? szükség törvényt bont és semmitsem tud a bosszúságról. Kímélni akarom a gyenge lelkiismeretet, a míg csak saját lelkem veszélyeztetése nélkül lehet. Ha nem lehet, akkor saját lelkemre gondolok, bosszankodjék az egész vagy a fél világ",