Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-03-18 / 11. szám

naságnál ugyan jól kitanítattak a ragály elleni védekezésre : ezek lesznek legjobb szószólói ez ügynek. Népünk most már elhiszi, hogy vannak betegségek, melyek ragadósak ; a kiknek pedig valakijük — nem szólva a luetikus betegségekről — tífuszban vagy koleráben feküdt (mennyien vannak!), azok már tudják, hogy ezek a betegségek csak a szájon át fertőznek. Nem lenne nehéz tehát a lelkészeknek népünket úgy felvilágosítani, hogy az ne lásson a külön kehely használatában lelki kárt, hanem örömmel fogadja az újítást. Pigall József, tábori lelkész. FELELET. E lap 9. számában „A kehely kérdése" czímmelegy közlemény jelent meg Takaró Géza avatott tollából. A czikk személyeskedő része a nagy kérdést mellékvágányra igyekszik tolni; a veszélyes úton nem követem.* De ettől eltekintve, sok megszívlelésre méltó tanítást foglal magában — a theologiai tudományok elemeiből. Nekem szólnak: köszönettel fogadom. Sőt még egy talány megoldását is kérem tőle. Nekem úgy tetszik, hogy czikkének főtételébe lényeges hiba csúszott, mely a hozzáfűzött, szépen megépített okoskodást halomra dönti. Azt a kérdést állítja ugyanis czikke élére: „Be hát a szentséget juttattuk-e csakugyan oda", a hova Lukácsy gondolja. Azt feleli rá: Nem. Azon a gyűlésen nem szentségről, hanem csak kehelyről. üres kehelyről volt szó. Tulajdonképen Lukácsy zavarta össze a bor sákramentumát a kehellyel, a lényeges alkotó elemet a lényegtelen eszközzel. Úgy ?! De mi borral teli kelyhet, tehát szentséget nyujtunk híveinknek. Az orvosok borral teli kehelyről, tehát szentségről állapították meg a fertőzést. Czikkíró nem az üres, hanem a borral telt kehelytől, tehát szentségtől borzad. Leonardo festményén természetes, de honnan és hogyan kerül Takaró okoskodásának színes vásznára — egy üres kehely f! Lukácsy Imre. TÁI'CZA. Balogh Juliánná. Nagy kopár mezőkre ráfeküdt a bánat... Általüzent Tóth Pál Balogh Juliskának: — Akarod, eloltom a napot az égen, Balogh Juliánná — légy a feleségem! Akarod, csillagból fűzök rád nyakéket. Ölelő karodért, mondd, mit adjak néked? * Nagyon kívánatos, hogy a kérdés minden részről teljes objektivitással tárgyaltassék. Visszaüzent Julcsa — nehéz;

őszi köd jött, — — Két bogárszememért hozzál drága gyöngyöt. Mosolyomért hozd le a napot az égről, Ölelő karomért vert hintóra végy föl. Hozz ajkam csókjáért nem hervadó rózsát, Akkor... talán Tóth Pál, majd elmegyek hozzád! . . . Útnak indult Tóth Pál . . f

nyomát szél temette Három nehéz bús év elszállott felette. . . . Sok özvegynek ajkán sírva szállt a zsoltár . . . Harmadik tavasszal végre megjött Tóth Pál. Kopott, csonka, béna, félig csak levente Balogh Juliskának hajnalba üzente: — Félszememnek gyöngyét a szemedért adtam. Elhoztam a napot arany érem napban. Paripám — a mankó; kocsim a szegénység. Piros seb-virágom vad csatába tépték; Szívem fölött virít nem hervadó rózsám. Balogh Juliánná, — eljössz-e hát hozzám ? . . . . . . Estére a választ már vissza is hozták: — Drága szép vitézem, így — elmegyek hozzád! Muraközy Gyula. Templomi éneklésünk s az új énekeskönyv. IV. A következőkben egy olyan elvi szempontot, illetve kívánságot terjesztek elő, a mi nincs benne sem az I., sem a II. próbakiadásban, a mit tehát nem mint bírálatot említek meg, hanem mint az én egyéni, de hiszem, sokak véleményével találkozó kívánságomat, mely a jövendő énekeskönyv műértékére s templomi éneklésünk művészibbé tételére nagy kihatással s híveink zenei, művészi reánevelésével a legszorosabb kapcsolatban áll. Ez a kívánság az, hogy új énekeskönyvünkben az összes énekek harmonizálva, összhangosítva, 3 vagy 4 szólamra letéve jelenjenek meg. Ha valaki egy új, előtte ismeretlen éneket akar majd új énekeskönyvünkből megtanulni, megfelelő összhang és kíséret mellett hallhassa vagy tanulhassa meg azt az új éneket. Mindjárt szebb a melódia, ha, megfelelő összhang kíséretében, megfelelő háttér mellett lép elő. Ezt mondani sem kell. Nézzünk meg egy dal- vagy énekgyűjteményt, az sohasem jelenik meg másképen, mint harmonizálva. Nézzük meg a baptisták körében közkézen forgó különböző, előttük olyan népszerű énekeskönyveket, mind harmonizálva vannak. Kezemben van a zürichi ref. egyház énekeskönyve, melyet a svájczi kantonokban használnak. Összes énekei négy szólamra vannak összhangosítva s magam hallottam, hogy istentiszteletükön az egész gyülekezet, pár ezer férfi és nő, négy szólamra milyen felséges összhangban énekelt. Ivánka Sámuel, a híres sárospataki zenetanár, életének törekvésévé tette annak idején, hogy megvalósítja magyar ref. templomainkban s gyülekezeteinkben az össz-