Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-03-18 / 11. szám

A MI SAJTÓNK. — A Kálvin-Szövetség figyelmébe ajánlva. — „Az apja még meg sem született, a fia már a háztetőn nyargal" — mondja egy találós kérdés. Talán ez jut eszébe sokaknak, mikor a fenti czímet elolvassák. Még nincs nyomdánk ; sőt nincsenek meg a felállításához szükséges eszközök sem ; csak az érdeklődés, a felbuzdulás ; itt-ott az ügy iránti komolyabb lelkesedés s én már is úgy beszélek a mi sajtónkról, vele együtt a lap-, könyvkiadó-vállalatról, mintha már meg is volnának. De hát miért ne? A hajnal már dereng s hiszem, nemsokára a nap is feljön. A leányzó sem halt meg, csak aluszik. S itt is, ott is mind sűrűbben hangzik a költögetés szava. Sokáig, nagyon sokáig'aludott, az igaz, de már ébredezik. Csak nagyon rövid idő kérdése, hogy, felébredvén, munkához lásson és szorgos igyekezettel pótolja helyre az elmulasztottakat . . . Nincs széles e hazában egyházát szerető, a multat ismerő, a jelen szomorú tapasztalatát látó ref. ember, a ki meg ne volna győződve a mi nyomdánk felállításának szükségességéről. Csak prot. nézőpontból kell meglátni ós megítélni a körülöttünk folyó eseményeket és ered" ményeket. Aztán nincs egyetlen, a maga szent hivatásá" nak élő, a nép közt forgolódó lelkész sem, a ki feltetlen hiányát ne érezné az olcsón beszerezhető sajtótermékeknek, melyek a hiterősítés, az építés, felvilágosítás, a védekezés nagy munkájában segítőtársai lehetnének; úgy az itt-ott felbukkanó szektárius áramlatokkal, mint különösen a pápizmus egyre erősbödő befolyásával szemben. Épen azért, mert ezeket velem együtt mások is látják, tudják, érzik: nem akarom, sőt feleslegesnek tartom egy ref. sajtóalap s a nyomda létrehozásának sürgős szükségét bizonyítgatni. Mind a sajtóalap, mind a nyomda — azt mondhatnám — életkérdés mindnyájunkra nézve, épen most s a háború után még inkább. Azon sem vitatkozom : meg lehet-e csinálni a mostani nehéz viszonyok között? Ha nem volnánk a 12-ik órában, talán azt mondanám : várjunk még kissé, míg az események lehiggadnak s úgy a nemzetek, mint az egyesek lelkében helyre áll a békesség egyensúlya. De úgy érzem, úgy látom: nincs vesztegetni való idő . . . Csak akarni kell s meg lesz egyik is — másik is. Meg a nyomda, a sajtóalap a lap- és könyvkiadóhivatal, a könyvkereskedés. Ne tűnődjünk, ne aggságoskodjunk, hanem fogjunk munkához azonnal — semmit sem késve. Mert majd úgy járunk, mint sok intézményünkkel, hogy addig vitatkozunk, tárgyalunk, míg magunkat jól kibeszélve, a kivitelt váró terveket agyonbeszélve, nyugodtan helyezzük a feledés lomtárába, a honnan akkor kerül elő újra, mikor az idő már áthaladt felettünk s ellenfeleink a mi rovásunkra messze megelőztek. Akkor tünődünk, sóhajtozunk hátramaradottságunk felett. Csináljuk meg hát mielőbb a nyomdát s vele a többit. Teremtsük meg a sajtóalapot, melynek segítségével olcsón — mint a baptisták és róm. katholikusok — tízezerszámra állítsuk elő a hiterősítő, hitvédő és építő könyveket, traktátusokat, Fejlesszük, erősítsük külsőlegbelsőleg egyetlen néplapunkat, a Vasárnapot. Indítsuk meg bátran, nem aggódva — természetesen kellő előkészítéssel -— a prot. szellemű napilapot; akár magasabb nívóban, akár krajczáros formájában. Ne álljunk meg tűnődve, habozva egyesek aggodalma miatt, hogy ez lehetetlenség. Igen is lehet és kell is szerkeszteni a mi érdekeinket védő, a tisztultabb világnézetet hirdető, a magyar nemzet ősi hagyományáért, jogos kívánságáért, pártpolitikai kereteken kívül álló, az örök igazság érvényesítéseért, a külső és belső világ megújhodásáért harczoló, evangyéliomi szellemtől átitatott napilapot. Miért kellene annak pártok szolgálatában állani? A jog, igazság, a becsület, a hit, a szeretett, a nemzeti egység és, jólét nem tűrik meg a pártkereteket, mert azok nem Pálé, vagy Apollóé, hanem mindenkié. Közös kincsünk, mint maga az Isten országa, az ő javaival. A magyar kálvinizmus erkölcsi, nemzeti ideálja csak egy lehet. Az a mi a nemzeté: hitben, lélekben erős, szabad, független Magyarország. A néplap, a napilap után eljön a többieknek is az ideje, t. i. az ifjúsági, a szépirodalmi, egy az intelligens családok számára szerkesztendő, vallásos irányú, az egyházi dolgokban tájékoztatást adó evangyéliomi hetilapé. Azzal a programmal, a mit a Kálvin-Szövetség mint czélt maga elé tűzött. Mindezekhez azonban nemcsak lelkesedés és erős akarat kell, hanem mindenek felett a tőke. Pénz nélkül ilyen szellemi és anyagi vállalat el nem indulhat. De hogyan és honnan teremtsük elő ? Onnan, a hol az egyházfentartásnak ós minden nemesczélú intézményünknek forrása van : áldozatkészségünkből. Én nem ijedek meg e szótól: áldozatkészség. Négyszáz esztendő tesz bizonyságot mellettünk, hogy a prot. áldozatkészség ma sem kiapadt forrás, ha időnként vékonyabban csörgedez is. Ehhez kell folyamodnunk ma is. Vagy tán nem is jói mondom ? Hiszen áldozatról csak csekély mértékben lehet szó. Csakis a sajtó alapnál. A nyomda, a lapok, könyvek kiadása, egyéb nyomtatványok készítése — még ha eltekintünk is a legfőbb czéltől, a hívek és az egyház építésétől, erősítésétől, a mit vállalkozásunkkal tulajdonkép el akarunk érni — nem egyéb, hitem szerint, mint anyagilag is gyümölcsöző befektetés. Mert, hogy a vállalat nemcsak szellemileg, erkölcsileg lesz gyümölcsöző egyházunk egyetemére, hanem anyagilag is virágzó: ebben egy perczig sem kételkedem. Csak helyes, szakszerű, odaadó vezetés kell hozzá, ép úgy, mint a szellemi részéhez. Úgy gondolom a dolgot, hogy a sajtóalap az olcsó, népszerű vallásos és hiterősítő trakíátusok kiadására szolgálna. Vagyis az alap kamata — a mi egyelőre bizony nem sok lenne — gyámolítaná az ilyen iratok kiadását. A sajtóalapot közadakozásból kellene megteremteni, a későbbi esetleges jövedelem gyarapításával. A nyomda azonban egészen más, azt mondhatnám: üzleti