Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-03-04 / 9. szám

Jézus Krisztusban való élet által tartja lehetőnek, a kü­lönböző felolvasások, szavalatok, szóló- és karénekek szívet gyönyörködtető sorozata, az iskola helyiségében ízlésesen felterített 150 teríték, mely híveink s nem egy róni. kath. honfitársunk adományaiból került ki, egy fe­lejthetlen estét alkottak. A szeretetvendégségen a töb­bek közt megjelent a cs. és kir. katonai gazdaság kle­náki kirendeltségének tisztikara a legénység egy részével, a községi elöljáróság s a szomszédos falvakból többen. Az önkéntes adományokból begyűlt 9776 K-ból a tiszta jövedelmet, 90 K-t egy, a román betörés által károsult erdélyi ref. egyház számára adták a nikincziek, mely összeget lelkészük be is küldötte lapunk szerkesztőségé­hez. Az összeget elküldtük dr. Kenessey Béla püs­pökhöz. Nagykörösön február hó 25-én volt a fő- és al­gondnok, 14 presbiter és 27 egyházközségi közgyűlési rendes- és póttag választása. Főgondnokká egyhangú lelkesedéssel újból dr. Kökény Dezső ügyvédet, a Köz­ségi Takarékpénztár igazgatóját választották meg három évre, mint a ki évek hosszú sora óta nemes becsvágy­gyal, odaadó buzgósággal s igazi kálvinista lelkesedéssel intézi ékesen és jó rendben e népes egyház külső-belső ügyeit lelkész-elnök társával, Patonay Dezsővel együt­tesen. Gondnokul szintén közfelkiáltással Szalay Ambrus városgazdát választották meg, a ki évtizedek óta tölti be ezt az állást közmegelégedésre s az egyház javára. Bár ő a deczemberi tisztújításkor városgazda lett, egyházi gondnoki hivatalát megtartja a háború befejeztéig. A pres­biterválasztás, mely néhány éve egészen felzaklatta a hívek lelkinyugalmát s annyi kellemetlenségnek volt okozója, most csendes egyhangúságban történt meg. Előzőleg értekezletet tartottak, a melyen megállapodtak bizonyos névsorban, a mely a választás napján egyhangú, közfelkiáltással keresztül is ment. Igaz, hogy ezzel a méltóságos, komoly befolyású választással a belső béke meg van mentve; de azt kifogásolni lehet, hogy az újonnan választott 14 rendes presbiter közé csak két intelligens egyént vett fel a kijelölő értekezlet, a 27 egyházközségi közgyűlési tag közé pedig ötöt. Nagy adomány. Báró Solymossy Lajos egy ev. leány­nevelő-intézet czéljára 50,000 K-t adományozott. Adományok. Az úrvacsorai külön kehely érdekében indítandó mozgalmunk költségeire gr. Dégenfeld Gusz­távné 100 K-ás adományán kívül újabban dr. Darányi Gyula 100, Szilassy Aladár 50, dr. Hetessy Kálmán 40, Takaró Géza 15 K-t adott. A katonák vallásos irataira Örszentmiklós 8*40, Kórógy 20, Gyönk (német) 4, Vácz 7 K; a rak katonák bibliájára Sárbogárd 10"40, N. N. 8 K; a gádorosi ref. templom építésére Kájel család (Kiliti) 10 K; a hadiárváknak Sárbogárd 20'40 K-t küldött, EGYESÜLET. A „Mustármag" márcziusi száma közli a Bethánia­egyesület Gyulai Pál-utczai kétemeletes házának fény­képét. Az egyesület 100,000 K-t fizetett le a ház vétel­árából. A házon 125,000 K teher van (Pesti Hazai Első Takarékpénztár), ezt 7400 K-ás részletekben évig kell törleszteni. Az egyesület „női otthona" május 1-én költözik az új házba, a teljes átköltözés augusztus 1-én történik. A második emeleten egyelőre megmaradnak a bérlakások. — Az egyesület szokásos évi konferencziája márczius 22 —26-ig lesz. A részletes programmot jövő számunkban közöljük. A Lórántffy Zsuzsanna-Egyesület évi munkájáról a tudósítást térszűke miatt a jövő számban közöljük. GYASZROVAT. Nóvák Lajost, a sárospataki ref. theol. akadémián a gyakorlati theologia kiváló tanárát, a főiskola lelkészét f. hó 18-án helyezték örök nyugalomra, A testvér főis­kolák képviselői a rossz közlekedési viszonyok miatt nem vehettek részt a temetésen. A főiskola udvarán a főis­kolai énekkar gyászéneke után a koporsónál dr. Tüdős István püspök mondott szép gyászbeszédet és imát. A temetőben a sírnál Rohoska József theol. tanár, főis­kolai rektor és Kósa Szabó Pál IV. éves theologus mond­tak búcsúbeszédet. l)r. ltatz István udv. tanácsos, a budapesti állat­orvosi főiskola kiváló tanára, a m. tud. akad. tagja, a budapesti ref. egyház buzgó presbitere, Szövetségünknek lelkes tagja, 57 éves korában meghalt. l)eak Gerö, a szászvárosi ref. Kún-kollégium ny. tanára, életének 71-ik, 31 évi tanári működés után nyu­galmaztatásának 15-ik évében február 14-én d. u. 4 óra­kor hosszas szenvedés után elhunyt. Áldott legyen emlékezetük! SZERKESZTŐI ÜZENETEK. Helyreigazítás. Lapunk mult számában közölt szerkesztői üzenetben tévedés folytán került az az adat, hogy az Országos Ref. Sajtóiroda kerületünknek 500 K-t juttatott az emlékgyürük jövedelméből. 1'00 K volt adománya, a mely a vak katonák bib­liainak költségére fordíttatott. A készülő jubileumi albumra nézve a sajtóiroda vezetője megjegyzi, hopy az nem lesz „csiribiri" munka, mint B—i az 5 K-s előfizetési árból kifolyólag gondolja (1 K a Kálvineumnak is jut), hanem az mind a budapesti, mind a vidéki igényeket ki fogja elégíteni. — R. K. K—a. Köszönettel vettük, rövidesen sor kerül reá. — A missziói levél a jövő szám­ban. — Még mindig több czikk várja a közlést; kérjük munkatár­sainkat, hogy tekintettel lapunk korlátolt terjedelmére; lehetőleg rövidebb czikkeket szíveskedjenek beküldeni. Felelős szerkesztő : B. Pap István.

Next

/
Thumbnails
Contents