Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-02-13 / 7. szám

A budapesti ref. theol. akadémián a II. félévi előadások f. hó 8-án kezdődtek. Beiratkozott a IV. évre 15, a III. évre 14, a II. évre 16, az I. évre 8, összesen 53 hallgató, a kik köziil kettő külföldön (Heidelberg), öt exmisszióban és 14 a Pénzintézetek Hadikórházában, mint ápoló van. Yita egy óvoda körül. A Debr. Prot. Lapból olvas­suk, hogy a ref. egyház óvodáját át akarja adni a város­nak. A kerületi közgyűlés az átadást csak az E. T.-ben kijelölt feltételek betartása (óvónő ref. legyen) esetén hajlandó jóváhagyni. Ezt a feltételt a község nem haj­landó elfogadni. A közgyűlésen, mint e lapban olvassuk, heves vita folyt e kérdés felett, többen a/t is mondot­ták a vita hevében, hogy a kis gyermekeknek nincs is szüksége felekezeti méregre. A vita vége az lett, hogy a közgyűlés a tanács javaslata értelmében visszautasította az egyház által kikötött feltételeknek biztosítását. Az egész ügyről szóló tudósítás végső sorait szószerint idéz­zük: „Szóval a vita magas, elvi színvonalon állott. Csak arról nem beszélt senki a tárgyalás rendén, hogy lehet olyan álláspont is, mely azért nem kíván mindenáron református óvónőt községi óvodánál, mert a református egyháznak mindaddig, míg egyáltalán van az országban felekezeti oktatás, minden iskoláját meg kell tartani áldozatok árán is. (nb.)u — Elismerésre méltó, helyes, de egy kissé elkésett nyilatkozat! EGYESÜLET, A Lorántffy Zsuzsanna-Egyesület f. hó 6-án d. e. tartotta évi közgyűlését a theol. akadémia dísztermében, a templomi hálaadó istentisztelet után, a melyen Petri Elek püspök prédikált Kóm. XII. 1.2. alapján. Megem­lékezett arról az odaadó, áldozatos szolgálatról, a melyet az Egyesület az elmúlt év folyamán is teljesített tagjai és különösen diakonisszái (16) által, a kicsinyek gond­jának felvétele, a szegények megsegítése és kórházában sebek gyógyítása körül; a hívek szerető figyelmébe ajánlotta az Egyesületet és annak munkáját. A köz­gyűlésen ifj. Vidor János egyesületi lelkész imája után Szilassy Aladárné mondott meleghangú megnyitót, Szalag Teréz titkár részletes jelentést adott az egyesület összes munkáiról, id. Vidor János, a diakonissza-intézet igaz­gatója beszámolt a Család-utczai munkáról, különösen az imateremben lévő kórházról, dr. Szöts Farkasné a gazdasági évről adott hű képet, Misley Sándorné a vesz­prémi, keszthelyi és az újonnan alakult és szépen mű­ködő csúzai fiókegyesületről adott jelentést (sajnos, hogy csak ennyiről adhatott!). Karácsony Antal dr., az Egye­sület ügyésze a Kéler Terézia-alapítványról (6000) szóló alapítólevelet terjesztette elő. A tisztújítás során, Csen­gey Gusztáv indítványára, az eddigi tisztikart újból megválasztották. A közgyűlés imával nyert befejezést. — Este jól sikerült teaestély volt a Ráday-utczai ter­mekben. — Az egyesület mult évi munkájáról legköze­lebb részletesebb jelentést adunk. PÁLYÁZAT. Pályázat férfinégyeskarra. A debreczeni ref. főiskola a Kövesdy János kegyes alapító énekkari alapítványából a végrendelet értelmé­ben az 1916. évben férfinégyeskarra írt eredeti népdal­egyvelegre hirdet pályázatot a következő feltételek alatt: Bárhol részben vagy egészben előadott, vagy bár­hogy többszörösített müvek ki vannak zárva. 1. A szöveg népies tárgyú s az alapítók emlék­ünnepélyén előadható legyen. 2. A kidolgozás, melyet szerző inaga köteles össze­állítani, legyen dallamos, szabályos s elég könnyű me­netű. Nagyon magasra (tenornál a-n felül), nagyon mélyre (basszusnál /-nél alább) ne terjedjen. Magánénekrészek kerülendők. 3. A pályamű vezérkönyvalakban irandó (szólam­kiírás szükségtelen) egy eredeti példányban és két má­solatban küldendő be. 4. A pályamű idegen kézzel írva, a szerző nevét rejtő jeligés levéllel ellátva (melyben a szerző lakását és állását jelezze) folyó évi május hó 31-ig alulírott lakására küldendő ; a jelige a pályaműre is ráírandó. 5. A szerzőnek a pályamű-bíróság csak egy tagjá­val való megismertetése is a pályázók közüli kizárást vonja maga után. 6. A pályadíj csak abszolút becsű műnek adatik ki, a mely minden tekintetben a főiskolai énekkar tulajdona lesz. 7. A pályadíj: a) 150 (egyszázötven) korona; b) 100 (egyszáz) korona; c) 50 (ötven) korona, mely ösz­szeget a főiskolai pénztár a bélyeges nyugta ellenében a jutalmazottaknak el fog küldeni. 8. Azon műveket, melyek pályadíjat nem nyertek, 1916. július 1-től kezdve, a feladóvevény beküldése után alulírott azonnal visszaküldi, még azon esetben is, ha a pályázat eredménye a jelzett időre a hírlapokban meg­nem jelennék. 9. Utánnyomást nem díjazunk. Debreczen, 1916. január 15. Mácsai Sándor. a főiskolai énekkar vezető tanára, Péterfia ntcza 42. SZERKESZTŐI ÜZENETEK, R. K. K—a. Későn érkezett, a jövő számban. Köszönet és üdvözlet! — T—cs J—f. Köszönet! — Több beküldött czikk hely­hiány miatt a jövő számban ; most egy kis torlódás van ! Felelős szerkesztő: B. Pap István.

Next

/
Thumbnails
Contents