Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-02-13 / 7. szám

József tanár képviselték az ottani Diákegyesület munkáját) az a két tlieológus ifjúságunk, melyben a mozgalom már erős gyökereket eresztet: a budapesti és a debreczeni csak egy-egy résztvevőt küldött a gyűlésre. Eperjesről négy tlieológus jött. Budapestről négy orvostanhallgató és a MEKDsz. két titkárja, Deme László és Victor János egészítették ki a résztvevők csoportját. A programul körvonalait az határozta meg, hogy a konferenczia vezetőgyűlés volt — illetve: kellett, hogy legyen. Egy ideális vezető-gyűléshez hiányzottak ugyan a mozgalom törzstagjai közül, legértékesebb vezetői közül azok, a kik a harcztéren vannak. Azok közül a vezetőemberek közül és leendő vezetők közül is, a kik itthon vannak, sokan nem vehettek részt. így a résztvevők egy részének a gyűlések alatt kellett nagyon, szinte ugrásszerűen nőnie, hogy a megbeszélt tárgyak világában otthon érezhesse magát. De talán ez volt a legáldásosabb iskola, mely új munkásokkal, belső tűztől hajtott vezetőkkel ajándékozza meg a mozgalmat. A napokat bibliatanulmánnyal kezdette a gyűlés. Victor János vezette végig hallgatóit „A tanítványokkal Jézus iskolájában" czímen három órán át azokon az evangéliumi helyeken, a melyekben kifejezésre jut Jézus és a tanítványai közötti mély eltérés s a melyek a mai tanítványok számára figyelmeztetők, vészjelek lehetnek, ha megfeledkeznének arról, hogy még milyen messze vannak Mesterüktől. Ezek az órák felemelték a gyűlést Isten jelenléte, áldó közelsége tudatának légkörébe s ebben a légkörben folytak a következő tárgyakról tartott megbeszélések : 1. „A keresztyén diákmozgalom lényege", „A keresztyén diákmozgalom kisértő veszélyei", „A keresztyén diákmozgalom erősségei nálunk az első esztendőkben" — erről a három tárgyról három napon át tartott előadássorozat egyik legjellegzetesebb tünete volt ennek a konferencziának. Az jutott benne kifejezésre, hogy a magyar diákmozgalom már abba a stádiumba jutott fejlőtlésében, a mikor önmagára eszmélhet. Már nemcsak a megoldandó nagy feladatok s az előtte lebegő felséges czélok foglalkoztatják, hanem talál gondolkozni és megbeszélni valót önmagában, mint már nemcsak reménységben űlő, hanem ide s tova egy évtizedes niult valóságaiban kiépült tényezőben. Ennek a reflexiónak megvannak természetesen a határai, melyen túl aggasztó tünet, melyeken belül azonban fejlődésnek, eredményeknek a bizonysága. Az első tárgyat Deme László adta elő, feltüntetve a diákmozgalom jelentőségét helyi, nemzeti és világraszóló nemzetközi mivoltában. A második tárgy dr. Ravasz László előadásában azokat a beteges tüneteket foglalta össze, a melyek lélektani szükségszerűséggel kísértenek minden olyan mozgalmat, mely nagy súlyt helyez a megtérés, az újjászületés, a megszentelődés, a hívő közösség mozzanataira. Kifejezésre jutott előadó és hozzászólók szavaiban az az egyhangú meggyőződés, hogy a Diákszövetség hálás lehet Isten iráijJv azért, hogy megóvta életét ezektől a betegségektől. A mennyiben távoli, tájékozatlan szemlélők mégis ilyen félszegségekkel vádolják az ügyet, annak oka az, hogy szórványos, kirívó esetekben egyes félszeg gondolkozású és eljárású egyének rosszul reprezentálják a mozgalmat. A mozgalom pedig az ilyen tagokkal szemben, bármennyit ártanak is jóhírének, a türelem álláspontjára helyezkedett és sohasem dezavuálta őket. És mivel ez az egyetlen mód arra, hogy az ilyen, egyébként erőteljes, aggresszív lelkesedésű emberek kigyógyuljanak félszegségeikből és értékes tagjaivá, munkásaivá legyenek később egyházaiknak, a mozgalom a jövőben is szeretettel és türelemmel fogja nevelni őket, nyugodt lelkiismerettel fogadva minden félreértő kifogást, mely miattuk éri. — A harmadik tárgyról Pongrácz József beszélt. Mint a mozgalomnak legelső napjaitól kezdve máig számottevő munkása, ő volt a legilletékesebb összefoglalni a mult tanulságait, melyektől sohasem szabad eltérnie az ügynek, bármilyen változásokra késztetné is a fejlődés menete. Ugyancsak jelentős előadássorozat vonult végig a délutáni gyűlések során. „Távolabbi czélok, melyeket közvetve kell mozgalmunknak szolgálnia" — ez volt a sorozat czíme. Dr. Tompa Arthur „Az ifjúság keresztyén gondozásáról" tartott felolvasást, különösen a serdülő ifjúságot tartva szem előtt. Ismertette és méltatta azokat a módszereket — a vasárnapi iskolát, a reményszövetséget, a cserkészetet —, melyek által a főiskolákról kikerülve, a mozgalom tagjai legtöbbet tehetnek a serdülő ifjúság keresztyén nevelésének előmozdítására. Dr. Papp Gyula, a cserkészmozgalom vezetője, a ki átutazóban részt vett a gyűlésen, feltüntette azokat az okokat, melyek a diákmozgalomból kikerülő intelligens férfiakra elutasíthatatlanul reáhárítják a serdülő generáczióval való foglalkozás kötelességét. — Révész Imre „Diákmozgalom és egyház" czímen széles egyháztörténelmi távlatba állította bele azt a hivatást, mely a keresztyénség és az egyház természetéből kifolyólag az olyan szabad keresztyén mozgalmakra vár, mint a diákmozgalom, az egyház szervezett élete mellett, de az egyház élete érdekében. — A „Külmisszió ügyéről" -Victor János referált. Ez az ügy sohasem volt közel a magyar keresztyénséghez. Az előadó reámutatott, hogy ezt a távolságot a világháború még növelte több ponton, de másfelől ugyancsak a világháború teremtette új világhelyzet és világlátókör új érintkezési pontokat is nyújt. A diákmozgalomnak el kell vállalnia azt a feladatot, hogy lelkes érdeklődőket és támogatókat neveljen a misszió számára hazánkban és előbb-utóbb „önkénteseket" is toborozzon a misszió tényleges szolgálatára. — A gyűlés érzékeny vesztesége volt, hogy akadályok miatt Megyercsy Béla nem tarthatta meg ennek a sorozatnak negyedik előadását a „Népünk felemeléséről". Csak röviden hadd soroljuk még fel azokat az inkább „belső" természetű tárgyakat, melyekről a mult tapasztalatai alapján kicserélték gondolataikat a résztvevők. „A vezető életének különös kísértései." (Beve-