Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1916-01-02 / 1. szám
A MI ÜGYÜNK. Szövetségünk január 18—21-iki lelkészi konferencziájának programmja. Mint már jeleztük, Szövetségünk január 18-án tartandó közgyűlésével kapcsolatban, négynapos konferencziát rendez lelkészek számára, melynek főtárgyát a lelkészekre a háború után váró teendők megbeszélése képezi. Ezúttal is hangsúlyozzuk, hogy nem nagyarányú, hanem bizalmas, baráti jellegű konferencziát akarunk tartani nagy és életbevágó kérdések megbeszélése végett s épen ezért csak azok részvételét kérjük, a kik a négy napig, tartó előadásokon mindvégig jelen akarnak lenni. A theologián tartandó konferenczia részletes programmja a következő: Első nap : január 18-ikán, kedden: D. e. 749—9-ig: Áhítat. Tartja Petri Elek püspök. 9—10-ig : Miben rejlett a magyar kálvinizmus ereje a múltban? Dr. Kováts István theol. tanár. 72 11—x /2 12-ig: Bölcsészet, keresztyénség, protestántizmus. Dr. Szabó Aladár lelkész. V3 12—V2 l-ig: A szocziáldemokráczia alapelvei. Dr. Szőts Farkas theol. tanár. 72 1—l-ig: Megbeszélés. D. u. 5—6-ig : Igehirdetésünk újabb irányai. (I.) Dr. Ravasz László theol. tanár. 6—8-ig: Szövetségünk közgyűlése a Kálvin-téri templomban. A közgyűlést megnyitó istentiszteleten imádkozik Petri Elek, a theologiai kis kántus énekel és dr. Kenessey Béla, a Kálvin-Szövetség lelk.-elnöke prédikál. A közgyűlésen a beszámolóval kapcsolatban a vidéki Kálvin-Szövetségek küldöttei néhány szóval megemlékeznek végzett munkáikról. Másod,ik nap : január 19-ikén, szerdán : D. e. 7*9—9-ig: Áhitat. Dr. Kenessey Béla püspök. 9—10-ig: A kálvinizmus theologiai alapgondolatai. Sebestyén Jenő theol. m. tanár. 1 /2 11—72 12-ig: A modern vallásos színezetű eszmeáramlatok és a keresztyénség. Veress Jenő theol. m. tanár. 72 12—Vg l-ig: Az ijesztő gyermekhalandóság Magyarországon. Dr. Berend Miklós egyetemi m. tanár, főorvos. 72 1—l-ig: Megbeszélés. D. u. 5—6-ig: Igehirdetésünk újabb irányai. (II.) Dr. Ravasz László. 6—8-ig: Egyházunk mai helyzete. (I.) a) Szellemi áramlatok egyházi életünkben. Hamar István theol. tanár, b) Egyházpolitikánk. György Endre. Mindkét előadást eszmecsere követi. Harmadik nap : január 20-án, csütörtökön : D. e. 74 9—9-ig: Áhitat. Németh István püspök. 9— 10-ig: A kálvinizmus etikai alapgondolatai. Nagy Béla theol. tanár. 7a H—1 /2 12-ig: A modern morálfilozófia és a keresztyénség. Dr. Rácz Lajos sárospataki főiskolai tanár. 72 12—Vgl-ig": A szocziális munkák falun és ezek anyagi és erkölcsi következményei. Andrássy Kálmán buji lelkész. 72 1—l-ig: Megbeszélés. D. u. 5—-6-ig: Milyen hiterősítő munkákat végezhetünk falun ? Forgács Gyula péczeli lelkész. 6—8-ig: Egyházunk mai helyzete. (II.) c) Egyházunk és az ifjúság. B. Pap István theol. tanár, d) Egyházunk ós az intelligenczia. Dr. Bernát István, a Kálvin-Szövetség vil. elnöke. Mindkét előadás után eszmecsere. Negyedik nap : január 21-én, pénteken : 74 9—9-ig: Áhitat. Czeglédy Sándor theol. tanár. 9—10-ig : A kálvinizmus szocziális alapgongolatai. Sebestyén Jenő. Va ll—1 /2 12-ig: A kálvinizmus és a szekták. Lukácsy Imre dunavecsei lelkész. 72 12—72 l-ig: A lelkészek teendői a patronázs-munka terén. Dr. Lázár Andor ügyvéd. 7s 1—l-ig: Megbeszélés. D. u. 5—6-ig: Liturgiális kérdések. B. Pap István. 6—7-ig: A lelkipásztor eszménye Kálvin szerint. Dr, Pruzsinszky Pál theol. igazgató. 7—8-ig : Befejező áhitat. Dr. Ravasz László. A részvétel díjtalan. Kedvezményes árú vasúti jegyekért folyamodtunk a kereskedelemügyi minisztériumhoz. Harmincz résztvevő napi 5 koronáért lakást és teljes ellátást nyer a theologiai internátusban. A mennyiben egyeseknek már nem jutna hely a theologián, vagy egyesek nem kívánnak diákszobákban negyedmagukkal lakni, még 10—15-en napi 3 K 50 f-ért ebédet és vacsorát kaphatnak az internátusban. Jelentkezések január 13-ig a rendezőbizottság elnökéhez, B. Pap István theol. tanárhoz küldendők IX., Ráday-u. 28 sz. alá. (K.) Lapunk olvasóinak és barátainak áldásos újévet kívánunk! A Felsőbaranyai Kálvin-Szövetség 1916 január 12-én délelőtt 7a 10 órakor Siklóson a városháza nagytermében közgyűlést tart. Sorrend a következő: 1. 72. dics. 1. v. 2. Imádkozik Széles Sándor gyűdi lelkész. 3. Elnöki megnyitó. Tartja dr. Fejes János alelnök. 4. Szövetségünk múltja és jövője. Felolvasás. Tartja Bocsor László alelnök. 5. Pénztári jelentés. 1916. évi költségvetés. 6. Szövetségi ügyek megbeszélése. 7. Bibliamagyarázat és ima. Tartja Halász Imre adorjási lelkész. 8. Ének. Megelőzőleg reggel 8 órakor a városháza nagytermében választmányi ülés. IRODALOM. Vargha Gyula költeményei. Kiadja a Kisfaludy-Társaság. Ára 4 korona. Mikor Vargha Gyula költeményein, ötszáz oldalon, közel félszáz esztendő szomorú, de szép dalos mezőin áthaladunk, lehetetlen bizonyos meghatottság nélkül gondolni erre a „királyfira", kinek „a szive egyszer elkezdett fájni" s elindult bolyongani a költészet eziist erdejében és ez az eziisterdő akkor sem fogyett el, a mikor a királyfi — államtitkárrá lépett elő. Finom zene az ő költészete, nincs ezer színre képes orkesztere, a lantra sem húztak végtelen sok és új húrt, de tiszta, nemes, a lelket megbűvölő muzsika, mely ott zsong a lélekben akkor is, mikor a hangok — mint surranó madarak — már tovaszálltak.