Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-02-06 / 6. szám

kompaktabb és leginkább elsajátított legyen. A gyakorlati kérdések tárgyalásánál nyilvánvalóvá lett a többek között először az, hogy nem szabad félnünk a kálvinizmus kifelé való vonatkozásainak a megállapításától: kálvinizmus és politika, kálvinizmus és liberalizmus, kálvinizmus és szabadkőmívesség, kálvinizmus és szocziáldemokráezia. Nyilvánvalóvá lett azután az, hogy minél több gyakorlati kérdést kell a konferencziák program rajába felvenni : egyliázfegyelem, gyermekvédelem, rokkantügy, átvándorlás, cselédügy, hitoktatók ügye, vallástanítás szervezése, a falu, a város stb. Azt is megtanultuk, hogy a kurzusokat többször, több helyt lehet és kell rendezni, hogy egyszerre ne gyűljön túlságosan nagy tömeg össze. A beszélgetés jellegét meg kell őriznünk s ezért 100 ember bőven elég egy kurzusra. — Végül megéreztünk ínég egy igen nagy szükséget. Azt tudniillik, hogy a pap is pásztorlásra szorult lény. Nekünk szakadatlanul adnunk kell; gondoskodunk-e arról, hogy vegyünk is ? A lélek olyan hamar megfásul s a lelki munka mihamar szakmánnyá változik. Tehát szükség vau arra, hogy a pásztorok is néha gyülekezetté váljanak: meg kell valósítanunk a régi kálvinista exerczicziumokat. Nyarankint, egyik-másik üdülőhely közelében összegyűlhetne 50—100 lelkipásztor s foglalkozhatnék 3—4 napon át a saját lelki életének kérdéseivel. Például: A lelkipásztor kísértései. Krisztus és az én családom. A betű és a lélek. A halál kapujában. A mi igazi reménységünk. Miért vannak ellenségeim? A ki gyanakodik, hogy ez nem vezet jóra: siessen az első ilyen konferenczián résztvenni. Azután beszéljen róla; azt hiszem, lesz bátorsága hozzá. A többi lapokról jövő számunkban. IRODALOM. Válasz „Kritikusinak „Brassay Zoltán jogász úr kálváriája" czímü mtivecském bírálatára. 1. Illetlenség volna tőlem, ha művecském itt e helyen védeni akarnám, de mert a kritikának is van kritikája, hogy el ne harapódzék a fenti mélyen tisztelt „Kritikus"-féle kritika, azért vétót kiáltok; sajnos, hogy ép jelenben én volnék a páczos lében, de ma nekem, holnap neked . . . 2. Szerintem a kritika csakis objektív lehet, de fenti Kritikus ezt a szó teljes értelmében félrelökte. Az egész bírálaton végig vonul a szó legteljesebb értelmében vett lekicsinylés, úgy ül a Kritikus az ítélő székében, mintha joga lenne ítélni eleveneket és holtakat. Aztán a tárgyhoz épen semmit se szól érdemlegesen. 45 soros bírálatában csak három sorban foglalkozik a fenti füzettel érdemlegesen (25—28-ig), egyebütt mindig oda nem vonatkozó dolgokról beszél, a melyek megczáfolása előtte, úgy látszik, még ismeretlenek, de a mélyen tisztelt olvasóközönség előtt eléggé ismeretesek, hiszen nem egyszer olvasták e lap hasábjain, hogy úgy „Korszerű bibliai magyarázatok" czímű művem, mint „ Gyertyafény "-em az őt megillető elismerésben, nem pedig negligálásban részesült, a mi azt mutatja, hogy a „Kritikus" a személyeskedés porondjára lépett, a hova bizony senki sem követheti. Hogy mégcsak azon észrevétele sem állhat meg, mintha bizony én fenti füzetemben novella-kísérletre vállalkoztam volna, mi bizonyít jobban mellettem, mint ama tény, hogy a legutóbbi Koszorúfüzet-pályázatra is beküldtem, de kevés vártatva minden bírálat bevárása nélkül visszakértem, mivel a kitűzött terjedelmet meghaladta. Nem novella-, hanem Koszorúfüzetről van szó, mely hogy czélját elérte, azzal is eléggé bizonyítható, mert rövid egy hó alatt csaknem mind elkelt. A fenti sorokat nem azért indítom útnak, mintha nem tudnék mindezeken is felül emelkedni, hiszen mi, kik az Úr munkásaivá lettünk, kevés elismerésre s sok gáncsoskodásokra számítunk; hanem mert elhallgatnom egy illetéktelen, ilyen kevésbbé objektív alapon nyugvó kritikát nem lehetett. Hiszen az is meglehet, hogy nekem ténylegesen adatott öt tálentum irodalmi munkálkodásra, de annyit biztosan kell tudnunk, hogyha az egyet kamatoztatjuk, még az ötöt is meghaladhatja, különösen ha azt elássák. De az olyan kritika, a melyet nekem volt (jelen esetben) szerencsém megnyerhetni, 100 közül 99 esetben egyáltalán nem építő. Az objektív kritika előtt földig lehajlok, a fentihez hasonló személyeskedést pedig nem tekintem irodalmi munkálkodásnak. Szerző. Válasz a Szerzőnek. Engedtessék meg nekem a következőket megjegyezni: 1. Bírálatom, mely a szerzőnek mindnyájunk előtt rokonszenves személye s mindig tiszteletben tartott pasztorális működése ellen egyáltalában nem irányult — teljesen objektív volt. Nem csak csekély magam, hanem többek véleményét fejezte ki. Az eddigi bírálatokat — hiszen a hallgatás is bírálat sokszor — a szerző iránti szimpátia feszélyezte. 2: Hogy „Brassay Zoltán" nem novella, hanem csak Koszorú-füzet, arról nem tehetek. Mindenkit megtévesztett, biztos tudomásom van arról, hogy voltak, a kiknek a mű szerencsétlen véletlenből kezébe kerülvén, bizonyos következtetéseket vontak le keresztyén szépirodalmunkra nézve. 3. Az én kritikám csak szelep volt, mely a szerzőnek ezutáni roppant tevékenységű irodalmi működése feletti aggodalmainkat — kifejezésre juttatta. Azt akartuk hangsúlyozni, hogy sokszor erény és jó tett valamire elő nem fizetni is. Rá akartunk mutatni, hogy szerző bizonyos talentumok fényét tintájával csak elhomályosítja s olyan helyre teszi, a hol nagyon kicsi — a kamatláb. 4. A bírálat különben mindig negatíve építő. Olyan, mint a metsző-kés, mely levágja a ferde hajtásokat, hogy a fa jó irányba nőjjön. Némelyek jó lelkipásztorok, de nem írók. A kritika épít, ha általa mindenki megtalálja a maga helyét. {Kritikus.)