Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-12-24 / 52. szám

des cseppecskéit és golyócskáit. Ekkor nagyot fordult a világ: az öreg kórház egy reggel arra ébredt, hogy a régiekhez képest hatalmas üvegek és dobozok öntik betegeibe a „mérgeket". Sőt — oh borzalom! —késekés ollók villantak meg a láthatáron, műtő-asztalról s mi egyébről kezdtek beszélni és bevonult a csendes, merengő falak közé a lármás és véres munka is. A mi a belgyógyászat fejlődését illeti kórházunkban, a városban még ma is hallani néha gyanakvó pillantások kíséretében félénken elejtett kérdéseket: még mindig homeopata-kórház a Bethesda? A hoineopaták pedig, mint hűtelen, hitehagyott gyermekre néznek mély megvetéssel reánk. Egyiknek sincs igaza. A Bethesda belgyógyászati fejlődése simán, zökkenés nélkül ment végbe. Csupán a tudománnyal haladt előre. Mert a tudomány mai állása mellett a homeopatia és az alliopatia között különbséget tenni nem szabad. A régi, eredeti homeopatia természetesen idejét multa dolog és a tudomány kritikája előtt meg nem állhat. A mi különben természetes is. A homeopatia megszületése idejében még híre sem volt annak a tudománynak, mely mai orvosi tudásunknak egyik sarkkövét képezi: a kórboncztannak. Akkor az emberek csupán a külső tünetekből ítélték meg a betegségeket. Ilyen alapon a mégoly zseniális Hanemannak sem lehetett a tudomány mai kritikája előtt helytálló gyógymódot kitalálni. A homeopatia alapeszméje azonban kétségtelenül tudományos volt és ma is alapja minden helyes gyógyításnak. Mi ez az alapeszme? Az, hogy minden betegség ellen azt a gyógyszert adom kis adagban, a mely gyógyszer nagy adagban azt a betegséget előidézi. Ez így, betegségekre vonatkoztatva, vagy a mint Hanemann tette : tünetekre vonatkoztatva : semmiképen meg nem áll. De nagyon is megáll modern orvosi nyelvre lefordítva, a kórboncztan nyelvén kifejezve: az egyes szervekre vagy szövetekre, azok élettani ós kórtani elváltozásaira vonatkoztatva. Kétségtelen ugyanis, hogy minden jó gyógyszerünk kell hogy vonatkozásban álljon valamely szervünk vegyi életével. Vagyis csak az a gyógyszer igazán jó, a mely valamely szervünkkel vagy szövetünkkel vegyi összeköttetésbe képes lépni a vegyrokonság törvényeinél fogva, értve itt vegyrokonság alatt valami életvegytani rokonságot is. Már most minden ilyen gyógyszer első hatása a vele vonatkozásban álló szervre vagy szövetre az, hogy abban vérbőséget idéz elő. Vagyis, a mint Hugó Schulz, a kiváló greifswaldi egyetemi tanár kifejezi: egy belső Bierezést csinál. Vagyis azt eszközli, a mit Bier, kiváló sebésztanár a legújabb időben a sebészetben bevezetett különféle pólyák és szívóharangok alkalmazásával: vérbőséget. Mert a legbiztosabb orvosság a mi szervezetünkben e vér. Ezt használja fel maga a természet is a lobfolyamatoknál ; vérbőséget csinál. Már most azonban minden ilyen gyógyszer nagy adagban az illető szervre vagy szövetre mérgezőleg hat és külsőleg oly tüneteket hoz létre, a melyek spontán betegség esetén azon szerv megbetegedését kísérik vagyis hasonló megbetegedést okoz, mint a mi ellen kis adagban alkalmazni kellene. Vegyünk egy-két példát: a foszfor kis adagban a csontok, illetve a csonthártya vérbőségét idézi elő, annak táplálkozását fokozza, ezért angolkóros gyermeknek minden modern alliopatha szerint is legkiválóbb gyógyszere. Nagy adagainál pedig mit látunk ? Pl. gyufagyári munkásoknál! Elhal tőle az állkapcsájuk. A legnagyobb csontméreg. Fordítsuk meg a dolgot és kész a legideálisabb homeopatha okoskodás. Csontméreg, tehát kis adagban csontbajok ellen adom. Vagy a digitális! Nagy adagban a legnagyobb szívméreg, kis adagban Bókay Árpád kiváló gyógyszertanárunk szerint: a szívgyógyszerek királynéja ! Itt az ópium. Nagy adagban a halálig tompít, kis adagban az ideggyógyászok legkedveltebb kedélyélenkítő gyógyszere. Hozhatnék még fel számtalan példát, szőhetném még messze tovább okoskodásom fonalát a szerumterapia legmodernebb elméletein keresztül, az organoterapia titkos ösvényein át, mindenütt felcsillanna a liomeopathia feltűnő azonossága vagy legalább is hasonlatossága a modern terapiával. Mindezekből látható, hogy a Bethesda belgyógyászati fejlődése tulajdonképen, a dolgok igazi lényegét tekintve, a lánglelkű Bakodytól a csendes öreg Baudiszón keresztül egészen addig, míg, mintegy tizenegy óv előtt, a kórház belosztályának vezetését én vettem át: semmi különös zökkenésen nem ment át, hanem egyszerűen fejlődött a tudománnyal. Laikusok előtt sokkal egyszerűbb, sokkal érthetőbb sebészeti osztályunk fejlődése. Ott igazán nem észlelhet zökkenést semmiféle szem. A technika tökéletesedése, az emberek tökéletesedése, az eredmények tökéletesedése: ez a sebészet tökéletesedése. Ezen az úton sebészetünk oda fejlődött, hogy ma egyik legelső klinikánk egyik legelső egykori tagja, a legmodernebb sebészet minden követelménye szerint, a legmodernebbül berendezett műtőhelységekben, a legmodernebb sebészhez méltó tudással és a legmodernebb emberhez méltó szívvel, tuto, cito et jucunde segít minden hozzánk forduló sebószbetegen. Van egy kis újszülöttünk is: a ma még csak szülőotthon, a háború után szülészeti és nőgyógyászati osztály. Fejlődéséről még nem lehet beszélni: túlságosan fiatal. De ép és egészséges gyerek és fővárosunk egyik legkiválóbb szülész- és nőorvosa ugyancsak megtesz mindent, hogy a társadalom életképes, kifogástalan tagja váljék belőle. A háború után újra megkezdjük orr- és gégerendelésünket, sőt több egyéb szakkezelést is igyekszünk majd bevezetni, úgy, hogy idővel a duzzadó erő feszítse, növelje kereteinket és egy még nagyobb és főleg még mélyebb orvosi munkálkodás köszöntse második félszázadunk alkonyát és még több és még igazabban meggyógyult beteg hálája legyen még nagyszerűbb jutalmunk. Annak, hogy egy kórház igazán jó szolgálatot tegyen az emberiségnek, az orvosok komoly és tudományos munkásságán kívül kétségtelenül az a másik fő-