Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-12-17 / 51. szám

a mely annyira sajátja. Arra az útra állítja olvasóit, a melyen maga is jár, a mely távol van minden szélsőségtől, a melyet már a régiek „arany" középszernek (aurea mediocritas) neveztek. A mikor pl. a követválasztásokról értekezik, a melyek hellyel-közzel úgy vonultak át akkoriban egy-egy vidék fölött, mint valami fergeteg (a Bartal Petii es, Pólya—Mednyánszky stb. f. választások) nem szörnyűködik, hanem a mult eseményeinek szemmeltartásával, higgadtan tárgyalja a dolgot. Pártoskodás mindenütt van, a hol van szabadság, az alkotmányos életet az efféle mozgalom úgy kíséri, mint az árnyék az utast verőfényes időben. „Pártoskodás csak ott nincsen, úgymond, a hol egy ember parancsol, vagyis a szigorú zsarnok államban." Még jó oldala is van: a vita hevében tisztulnak az eszmék. Ámde ott, a hol elfajulás jelentkezik. ott más dűlőre jutunk. Ez ellen (erőszak, megvesztegetés stb.) küzdeni kell és e küzdelem leghatalmasabb fegyvere a nemes értelemben vett műveltség. Azok szavazzanak, a kiket értelmi műveltségük odaeniel, hogy jogaikkal élni tudjanak. Mihez képest ..az embe7 reknek előbb az Abc-ét kell kezébe adni s csak azután a szavazó-czédulát." A szabadosság nem a szabadságra vezet, hanem a zsarnokságra, a minek viszont a leghatalmasabb támasza a tudatlanság. „Valódi józan szabadság 'csak értelmes, művelt, felvilágosodott nép körében díszlik." A családoknak előadásokat tart; érint kényes kérdéseket, hibákat, fogyatkozásokat ós érinti pl. azt is, a mi fogyatkozásnak elég nagy fogyatkozás, érinti a kritikus, türelmetlen szellemet, a mely rendzavaró hévvel ítéleteket fogalmaz, megtorlást, mit emleget. Mert hát így szólanak — minden romlik, nem úgy van, mint volt régen, a minek oka az, hogy nem szedik ránczba a rendetlerikedőket. Farkas József egyik kisebb elbeszélésében („Teremtette Faszekere") bemutat egy ilyen elégedetlenkedőt, bemutatja Gerő bácsit, a ki felettébb haragszik (és méltán) a sok nem czélirányos út miatt, a melyen sok ember (főleg az ifjúság) halad. Hiábavaló a legjobb beszéd ! Vetjük a jó magvakat, az aratás vékony, nem érdemes fáradni. Ha van haladás, az vajmi csekély. Megtorlás kell. semmi egyéb! Persze, persze. Ám e ponton a mi emberünk (már mint Farkas J.) is megszólal: „Bizony lassú munka ez, Gerő bácsi. De hát maga a mult héten minek szórta a földbe a sok szép tiszta búzát?" „Minek ? Hát hogy majd arassak róla, válaszolja Gerő bácsi, ha az Isten megtart/' „De mikor?" „Hát a jövő nyáron." „Lássa, így szól ismét a professzor, kilencz-tíz hónapig kell várnunk, míg csak az a közönséges búzamag is gyümölcsöt terem s mégis vetünk, mégis várunk. Az elhintett szellemi magvak eredményére még tovább kell várnunk, de hát azért már ne vessünk s ne bízzunk a természetben ? De igen ! Sőt egyedül ez úton reménylünk áldást. Lassan megy, az igaz, és kétségtelenül Gerő bácsi sírja is kizöldül s még az enyém is, a mire a most elhintett szellemi magvak teljes eredményt szülnek ... ele azért csak hintsük a jó magvakat szelídséggel, szeretettel, higyje el, az Isten áldása el nem marad. Üdvözítőnk ... csak tanított és nem egyszerre, az igaz, de századok multával egészen átalakította, ínegnemesítette az embereket." Kifogyhatatlan annak a mutogatásában, milyen fontos a nevelés. Egyik czikkében („Álmaim") az előbbieknél erősebben is reámutat a nevelés fontosságára és beszél a családoknak ilyenformán : „Parancsold meg a vadalma magvának, hogy teremjen számodra azonnal nemesízű gyümölcsöt: parancsod elhangzik s minden hatalmad, minden kincsed nem elég arra, hogy e parányi magvat arra kényszerítsd. Hanem ím, ültesd el s ha kikél, óvd, ápold a gyenge növényt,wmajd egy vagy két év multán olts belé nemes galyat s akkor fog teremni nemes gyümölcsöt. Sokára lesz. az igaz, de hát parancsolj neki, hogv teremjen azonnal. Ilyen az emberi szív is. Hatalomszó, zsarnoki parancs elnyomhatja egy időre a szív gonosz indulatait, kárhoztathatja a bűnös tetteket, de a szívet gyökeresen meg nem javíthatja. Nevelés kell az emberi szívnek, kell, hogy abba nemes galy oltassék... ne igába fogd az embert, hanem iskolába, javítsd, nemesítsd a társadalmat, ez majd javítani fogja az egyeseket. Ez persze lassan megy, de csak ez az egyedüli, mely czélhoz vezet." Szívesen beszél az anyákhoz és ha annak idején szót emel a vélemény ellen, mely csak egyben: a szigorban látja az üdvösséget, helyén látja az anyákat óva inteni, hogy még árnyékát is kerüljék a kényeztetésnek, a mely legalább is annyit árt, mint a túlzott keménység. Idevonatkozó gondolatai közül egynek adjunk itt helyet: „Ha az anyák nem fakasztanak aimak idejében gyermekeik szeméből hamar felszáradó könnyeket, majd azok fakasztanak az anyák szemében soha fel nem száradókat," Nem is kell olyan nagyon a könnyektől félni! „Valamint a testet a víz, úgy a lelket a könnyek tisztítják meg." Es ezekkel a hasonló figyelmeztetésekkel kapcsolatban a professzor (nyugodtan öltögetvén az egyik szót a másikba) tanítgatja a magyar anyákat egyre és másra és a mint szavait hallgatjuk, érezzük, hogy az egyszerű szavak úgy hangzanak, mint az újságezikk sorai között egy-egy szentírási idézet. „Ha a gyermek ujjong a tavasz első fűszálának — mondja alkalomszerűen egyik helyen —, tanítsák meg azonnal, hogy Isten az, a ki a megholt természetet megeleveníti. . .., ha gyönyörködik a virág színgazdagságában: ne mulasszák el figyelmeztetni, hogy Isten az, a ki a liliomot felékesíti. Sok mindent elfelejtünk, a mit később tanulunk, de az anyai tanítások a sírig elkísérnek s csak a szív utolsó dobbanásával veszítik el áldásosán működő erejüket." Egy kisebb lélekzetű meséjében („Borcsa néném") olyan tűzrőlpattant menyecskét állít olvasói elé, a ki szóban és cselekedetben ugyancsak megállja a helyét. Sütni, főzni, varrni tud, olvas, ír és számol, igen és takarít, Határozott, erős. Nem gyönge, de nem is gyöngéd. Nehéz is előtte megállani. A nagy rendbe, tisztaságba itt-ott belefut a házi békesség és ezen a ponton