Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-12-10 / 50. szám

melléki egyházkerület és budapesti egyház, Kaczián János az ág. h. ev. egyház, dr. Bernát István a Kálvin -Szövetség, dr. Pruzsinszky Pál a budapesti ref. theol. akadémia és főgimnázium, id. Viktor János a Lorántffy Zs.-egylet, Makay Lajos a tiszántúli ref. egyházkerület és a debreezeni diakonissza-intézet nevében látható őszinteséggel és jóleső melegséggel üdvözölték a félszázados Bethesdát. Felcsendült az „Isten áldd meg a magyart!" énekhangja s emelkedett érzéssel távoztunk folytatni a munkát a dicsőbb új 50 évért a nagy, modern, hatalmas Bethesdáért, fellendült diakonisszaügyért, egyházért, Krisztusért, a szenvedő emberiségért, a vérző hazáért, az örökkévalóságért! Este 6 órakor az imateremben családiasait meleg teaestély volt, melyen a testvérek énekeltek, Biberauer Richárd igazgató-lelkész a kórház történetét, fejlődését, jelen állapotát feltüntető vetített képekkel bilincselte le a figyelmet. Dr. Kováts L. elnök harmónium játéka mellett egy német gránátos katona, kinek neje kórházi beteg, énekelt, Benkö V. utazó-titkár szólt útitapasztalatairól, Takaró Gr. lelkész bibliát magyarázott. Decz. 4-én megkezdődött a karácsonyi kézimunka stb. vásár az ügy javára, melynek sikere reménységen felüli már eddig is. Este meg a kórház betegei számára volt egy üdítő óra, melyen ők is a vetített képeket láthatták nagy érdeklődéssel. Ének, szavalat, bibliamagyarázat és ima szórakoztatva üdítette a beteg testben a szomjú lelket. Záradékul és a végén a diakonissza-lelkész lakásán összegyűlt a kis sereg. Fáradt lehetett volna, de mégis fáradhatatlan hálát adni, imádkozni, erőt erőre, kegyelmet kegyelemre kérni. A napi kijelölt textus épen ez volt: Ésai 7:4. ..Vigyázz és légy nyugodt; ne félj és meg ne lágyuljon szíved ..." Sorban elmondta ki-ki, miért hálás, miért örül, mit köszön jó és hű Urának, pásztorának? Hálásak voltak a múltért, a jelenért, e napokért s a jövőért, mert a keresztyén — .joggal -— a jövőben él. Többek imája s az ének elhangzott s pihenni tér a kis csapat. „Békességben fekszem le és legott elaluszom" (Zsolt. 4:9). Csak ketten virrasztanak: az egyiknek, a virrasztó testvérnek, aludni nem szabad, a másik lzráel pásztora, aludni nem tud soha (Zsolt. 121:4) s híven őrzi nyáját mindenha... Hátunk mögött a mult! 50 év. Eben-Ha-Ézer! Mindeddig segítséggel volt nekünk az Úr! E napokban is 0 segített. Nehéz időket élünk s él e kórház is, megnehezült felette is az idők viharos járása s még mindig várja s az új félszázad küszöbén .joggal és bízó reménységgel várja a Bethesda, hogy angyal szárnya lebben, megérinti az álló vizet, megzavarja azt s megindítja a jó Isten Szent Lelke a magyar reformátusok szívét, lelkét, kezét, mert a Bethesda élni, sőt fejlődni akar, sorvadni nem akar! Ki segít az élet lendületében naggyá, hatalmassá, modernül felszerelt s a nagy fővárosi kórházakhoz hasonló kórházzá tenni az új 50 év alatt az egyetlen ref. diakonissza-kórházat ?! Benkö Viktor, dolhai ref. lelkész, a „Filadeltia" utazó titkára. Levél a szerkesztőhöz. Nagytiszteletű Szerkesztő Úr! A Prot. Egyh. Isk. Lap folyó évi november 26-iki számában a lap krónikása „Mit vesztett a budapesti egyház" czím alatt foglalkozik a temetésrendező vállalatok alkalmazottainak visszaéléseivel, Ugyancsak e lap „Egyház" rovata arról is hírt ad, hogy a „Magyarország", főleg a tőlem és Sebestyén Jenőtől nyert informácziók alapján, a rendőrség figyelmét is felhívta a temetésrendező vállalatok alkalmazottainak üzelmeire. Ezt a kérdést eredetileg a budapesti egyház hivatalos közlönyében, az „Egyházi Értesítőö

-ben vetette fel egyik budapesti pótpresbiter. Hogy a „Krónika" és „Egyház" rovatnak felületes összeolvasásából félreértés ne származzék, kijelentem, hogy híveink anyagi érdekének s a lelkipásztorok reputácziójának védelmében teljesen azonosítom magam az említett czikkek írójával. Kívánatosnak tartanám, hogy az egyház igyekezzék a maga temetésrendező vállalatát házi kezelésben megcsinálni. A kérdés megoldása mérhetetlen anyagi nehézségekbe ütközik. De gondolom, hogy a pótpresbiter úr;

a ki néhány százezer korona nyereséget helyez kilátásba, ennek a nagy nyereségnek a realitását alapos elaborátumban és a számok világításában is kézzelfoghatóvá tudná tenni. Véleményem szerint azonban csak azon az alapon vehetné kezébe az egyház az ajánlott temetésrendező vállalat kérdését, a mely alapon a közszükséglet kielégítése egyedül vonható az erkölcsi testület házi kezelésébe. Például mikor a város kenyárgyárat, munkásházakat, népszállót, árúbódékat stb. épít, nem gondolhat nyereségre, hanem csak arra, hogy mérséklőleg befolyásolja az árakat s a fogyasztóhoz csak az üzemköltség által megterhelt beszerzési áron és kifogástalan minőségben juttassa azt, a mire annak szüksége van. Mikor arról beszélünk, hogy kívánatos lenne, ha az erkölcsi testületek koronája, az egyház, a maga temetésrendező intézetét házi kezelésben maga csinálja meg, ezt az óhajtást a hivek anyagi érdekének és a lelkészek reputácziójának védelme mellett mással ís támogathatjuk. Fel lehet hozni a kálvinista puritánság felejtett ós czerinióniákba s komolyság nélkül való pompába temetett jogát, a mit fel kell támasztanunk. Lehet szólni esztétikai és higiénikus követelményekről, sőt szocziális szempontokról is. Csak egyről nem lehet beszélni, sem a tervezgetés kezdő stádiumában, sem a megvalósítás számításai között. Nem lehet szólni százezer koro-