Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-11-05 / 45. szám

Van azután egy nagy, nehezen elhárítható akadálya annak, hogy a tanár egész idejével, teljes lelkével szolgálja a jövő nemzedék tanításának és nevelésének nagy ügyét, ez a nagy akadály az anyagi nyomorúság. A háború alatt előállott gazdasági helyzet a tönk szélére jutkészpénzfizetésből élő hivatalnokosztályt. Hogy a minimális létfeltételeket megszerezhesse, kénytelen az a tanár mellékfoglalkozás után nézni. Fáradt, anyagi gondok súlya alatt roskadozó, megviselt idegzetű embertől a teljes odaadást kívánó szolgálatot elvárni majdnem hiábavaló dolog. Az ifjúság egyik igazi barátja, buzgó keresztyén ember sajnálkozott nem régen azon, hogy a mellékfoglalkozásokkal túlterhelt tanároknak nem jut idejük sem az önképzésre, tudományos munkálkodásra, a jövő nemzedék intenzív nevelésére. A fölemelt óraszám, a túlzsúfolt osztályok mindmegannyi akadályai a jövő nemzedék beható nevelésének. A háború alatt ezen akadályok elhárításáról nem igen beszélhetünk, de jelezni tartozunk* hogy egyházi részről is tudatában vagyunk a jövő nemzedék és annak nevelői iránt való kötelességünknek. Nemzeti nevelést határozott ref. keresztyén jelleggel, ezt várja egyházunk tanáraitól és vallás tanáraitól. Dr. Patay Pál. DÍJLEVÉLCSONKÍTÁSOK. A háború szülte mérhetetlen drágaság következtében a magyar kálvinista papság figyelme nem akarva is az anyagiak felé irányult. Ezt nemcsak természetesnek, hanem jogosnak is találjuk. A mikor minden rendű és rangú tisztviselő részesült háborús drágasági pótlékban, beszerzési előlegben, családi pótlékban és nem tudom, miféle támogatásban: méltán várták a sok gyermekes lelkipásztorok a támogatást. Előbb várták, próbálták alólról : a presbitériumoktól. Tiszteletreméltó kivételektől eltekintve: erről a segítségadásról nem is beszélhetünk. Egy kis része a papságnak alamizsnaszerű segélyt kapott felülről. Alig több valamivel a semminél. Hálás köszönet érette azoknak, a kiket illet. Próbálnak majd legközelebb hangosabban zörgetni az ezerfelől igénybevett állam ajtaján. Hallgassák meg a kérő szót, a melynél sürgős segítségre érdemesebbet mostanában nem hallottak. Ilyen körülmények között érthető, ha a lelkészek sok nyomorúságuk közepette két közelfekvő segítési módhoz is hozzá fordulnak. Az egyik a természetbeli járandóságok megváltásának, a másik a stólák, főleg a temetési stólának emelése. Ezt a két kérdést nem egyesek, hanem a megélhetést nehézzé, sok helyütt kétségbeejtővé tévő idő s háborús viszonyok hozták napirendre. Mind a kettőt ott láttuk több egyházmegyei gyűlés tárgysorozatában. Jól cselekedték. A hol pedig még nem tették megbeszélés tárgyává e kérdéseket: a legközelebbi alkalommal pótolják a mulasztást. Félre minden álszeméremm el. Az egyházi törvény világos, határozott szavakkal kimondja, hogy az egyházi tisztviselők díjlevelét csonkítani nem szabad. Ez olyan törvény, a mely egyesekre és testületekre is kötelező erővel bír. Díjlevelet csonkítania tehát se presbitériumnak, se egyházmegyei, se egyházkerületi közgyűlésnek nincs jogában. Szerintünk a természetbeli járandóságnak potom áron való megváltása : egyszerű díjlevélcsonkítás volt. Az volt, ha bárkinek akaratából történt is. Az volt főleg akkor, ha nemcsak a javadalmas hivatali idejére, hanem egyszersmindenkorra történt! Díjlevélcsonkítás volt, ha minden fórumon keresztül ment is. Díjlevélcsonkításnak tekintjük az olyan stóla váltságot is, a mely mindenkorra, a következendő utódokra is kötelezőleg váltotta meg a stólát akármilyen összeggel is. Ki mondja meg, hogy a stólajövedelem idők folyamán milyen változásoknak lesz alávetve? De mi itt még nyilvánvalóbb díjlevélcsonkítást is szóvá akarunk tenni. Számtalan egyházközségben megtörtént, hogy a mikor a készpénzfizetésre tértek át: a lelkészi díjlevelet újonnan állították ki. Az így újonnan elkészített díj levélben még csak nyoma sem maradt a régi természetbeli javadalomnak. Búza, árpa, kukoricza, só, faggyú, stb. stb. . . . mind eltűnt belőle s a megváltási összeg van beállítva. Sok helyütt az új díjlevelekben ez a megváltási összeg se úgy szerepel, mint terményváltság, hanem mint készpénz. Előrelátó, gondos elmék még a terményjárandóság emlékét is iparkodtak eltüntetni. Itt már könnyen beszélnek a hivek : erre a díjlevélre választottuk meg: ezt fizetjük. Kérdezhetjük, hogyan erősíthette meg az ilyen kétszeresen megcsonkított díjlevelet a megye és kerület? A régi lelkészi állások régi díjlevelét így megnyirbálni, igy elforgatni nem volt jogában senkinek sem. Az ilyen díjleveleket hivatalból kell majd felülvizsgálni és a megváltott terménybeli járandóságokat benne újra fel kell venni és sorolni. Másik díjlevélcsonkítás oly helyeken történt, a hol a stólaváltság szerepel. Kezünkben is volt már olyan díjlevél, a hol az esketésí ós keresztelési stólát egy Öszszegben 600 koronában váltotta meg a presbitérium. Ez benne van a díjlevélben is. Meghalt a pap. Sietve új díjlevelet készített a presbitérium, minden tétel a régi, csak a stólaváltság összegét szállították le 533 koronára. Ezt az új díjlevelet annak idején jóváhagyta az egyházmegye is, a kerület is. Mi ez? Nyílt díjlevélcsonkítás. Félő, hogy a következő papválasztás előtt csinálnak egy harmadik díj levelet is, a melyben talán 300 koronára szállítják le a stólaváltságot. Bölcsen csinálták az elődök, a mikor lelkészi és kántori díjlevelekben a járandóságot terményekben állapították meg. így a változó időben: az árak változása mellett is biztosítva volt a mindennapi kenyér. Majd a mikor a terményváltságok rendezése újra az egész vonalon megtörténik — hisszük, hogy ez hamarosan meg lesz —, akkor az itt említett díjlevélcsonkítások, a mik a múltban nemtörődömségből, vagy bármily nemes