Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-10-29 / 44. szám

PROTESTÁNS T t&bs* EGYHAZIcsISKOLAI LAP Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IX.. Ráday-utcza 28., a hová a kéziratok, előfizetési és hirdetési díjak stb. küldendők." Laptulajdonos és kiadó: A KÁLVIN-SZÖVETSÉG Felelős szerkesztő: BILKEI PAP ISTVÁN. Társszerkesztő : Kováts István dr. Belső munkatársak : Böszörményi Jenő, Marjay Károly, Patay Pál dr., Sebestyén Jenő és Veress Jenő. Előfizetési ára: Egész évre: 18 kor., félévre: 9 korona, negyedévre: 4 kor. 50 fillér. Kálvinszövetségi tagoknak egy évre 12 korona. Hirdetési díjak: Kéthasábos egész oldal 40 K, fél oldal 20 K, negyed oldal 10 K, nyolczad oldal 5 K. TARTALOM. Az Élet Könyvéből : Örök reformáczió. Marjay Károly. — Vezórezikk : Salus ecclesiae . . . Sebestyén Jenő. — Második czikk: A MPIT. és az irodalom. Dr. Lampérth Géza. — Táreza: Farkas József emlékezete. VII. Dr. Pruzsinszky Pál. A reformáczió első évszázados megülése hazánkban 1617. Révész Kálmán. — Belföld: A dunamelléki egyházkerület közgyűlése. II. Tudósító. — Irodalom. — Egyház. — Iskola. — Egyesület. — Szerkesztői üzenetek. — Gyászrovat. — Hirdetések. Az Élet Könyvéből. Örök reformáczió. — 1916 október 81-ikére. — 2. Korint. 4.s

. Még egy esztendő választ el bennünket a nagy örömünneptől, a reformáczió négyszázados emlékünnepétől. Tudjuk és gyakran hirdetjük is, hogy a reformáczió nem emberi munka produktuma, Luther, Zwíngli. Kálvin csak eszközök az Isten szent Lelkének kezében. Mint ilyen, Isten által a rni számunkra adott drága ajándék s minden nemességnél nagyobb erővel elkötelező örökség: nem is 1517 október 31-én vette kezdetét. Azok a wittenbergi kalapácsütések akármilyen messzire elhangzottak is, nem a kezdet jelzése voltak. Fontosabb azonban ennél az igazságnál annak hangoztatása ós komoly megértése, hogy a XVI. századdal nem is záródott le a reformáczió isteni munkája. A reformáczió, épen mert isteni ajándék: örök, sőt, mivel az isteni, mindig teljesebb és tökéletesebb kifejeződésre vágyik : tartalomban és formában is tökéletesedni ós gazdagodni képes. Az örök reformáczió bármennyire eszmény s a jövendő elibénk sugárzó, bennünket rabulejteni alkalmas czél: bizonyos mértékben ós tekintetben a gyakorlati élet programmja is. Tudom, hogy az örök reformáczió gondolata sok helyütt szólani csupán. Látom azt is, hogy mint fáznak e hatalmas krisztusi gondolattól közel- és távolállók. Igen, mert sok mindennel le kellene számolnunk, ha e drága örökségnek nem csupán élvezői, koptatói — oh sokszor —, elásói, félremagyarázói akarunk lenni, hanem gazdagítói is! Oh, hogyan tudunk dörögni a középkori keresztyén egyház romlottsága, tévelygése ellen. Büszkén kifeszítjük a keblünket s önérzettel hivatkozunk a mi hithőseink javító s tisztító csodás munkájára. Az azoknak kijáró elismerést mind a magunk számára söpörjük be .. . Azután nagy „hála-Isten "-nel örvendezünk, hogy mi vagyunk azoknak a dicső ősöknek az unokái s abban a szent meggyőződésben, hogy mindent elvégeztek akkor: a hálaadó imádságra kulcsolt kezeket nem irányítjuk a további reformáczió munkájára. Sok helyütt czivódunk, hogy a tisztes múltnak ki a méltóbb örököse s csaknem mindenütt taposó munkát végzünk: bele állítottak a munkába, hát benne vagyunk, de reformálástól — Isten őrizzen bennünket! Vannak olyanok, a kik türelmetlen lelkükkel a reformácziót összetévesztik a fölforgatással vagy egynek veszik a puszta radikálizmussal, sokszor a forradalommal. Az ilyenek pedig mindent a saját képükre és hasonlatosságukra akarnak formálni. Ha többet ártanának is, mint használnának: tapintatlan kézzel és lélekkel neki mennének mindennek, a mi régi, a mi szent, a mi isteni. Ennyi bajban mi lehet a teendője a Jézus Krisztus jó vitézének? Az, a mit Pál ajánl a karmthusi gyülekezetnek. Én úgy látom, hogy az örök reformáczió isteni munkáját írja le a fönt jelzett helyen rövid néhány szóval. Tekintsük meg, mint a múltban végzett munkát, s mint a jövendőnek elibénk szabott programmját. Luther is, Kálvin is — hogy csak őket említsük a sok áldott közül — nem cselekedtek mást, mint lemondtak a szégyen takargatásáról. A középkori egyháznak, a Krisztus látható anyaszentegyházának rengeteg szégyene volt. Kell-e itt felsorolnunk ? E rengeteg szégyent sokan látták, tudták, ismerték. Sokan segíteni is iparkodtak rajta. De hogyan? A szégyen gondos takargatásával. Mintha a titkos betegségben szenvedő gyógyulást remélhetne a szégyenének takargatásával. A reformáczió nagy hősei mihelyt megismerték a maguk ós embertársaik nyomorúságában, kínos tapasztalatában az egyház és tagjai szégyenét: lemondtak a szégyen takargatásáról. Istenöknek, saját maguknak megcsalását látták a további „ravaszságban járásK

-ban. Orvosság után néztek. Az orvosságot megtalálták az Isten igéjében. Hogyan ? Hiszen a középkori egyházban is megvolt az Isten igéje, hát miért nem segített rajta? Megvolt. De azt