Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-10-15 / 42. szám

minden húrjához ! Hozzád kiáltok, Uram — én is, nemzetem is — a nagy Ínségből, a nyomorúságból; ne hagyj elvesznem, én szabadítóm, én kőváram. Légy ítélőm, Uram! Nekem is, népemnek is, mert hűséggel jártam. Nem szokásból, nem gépileg, de lélekből imádkozott a gyülekezet. Ha lelkünk néha-néha csiiggedezett, elénekeltük a meggyőződés hangján: „Te benned bíztunk eleitől fogva," máskor együtt keseregtünk a „babiloni vizek mellett raboskodó zsidó néppel". A jelen, a mult, eszményi lelkesedése hazájáért egyházáért Farkas Józsefet egyenkint és együttvéve munkára sarkalta. A munkára tért a kecskeméti theologiai intézet nyújtotta neki, mely hamarosan tanárai közé választotta. 1857. év október hó 29-én kelt levelében a maga derűs modorában értesíti atyját a beiktatásról, a tanév megkezdéséről s miközben a levelet elolvassuk, módunkban van a fiatal, kezdő tanár egyéb viszonyait is szemügyre venni. „Megérkezvén Kecskemétre, így tudósít, mindjárt hozzáfogtam egyrészt szobám bútorozásához, másfelől az iskolai^ előkészületekhez. Október 12-én volt az ünnepélyes Veni Sanctae, a mikor az iskolai nagy teremben Főtiszteletű Báthory úr mondott imát s a nagyszámú közönség előtt engem s Peti József kollegát, mint új tanárokat bemutatott; ekkor előbb Peti állt fel, azután pedig én, mindenönk egy hatalmas beköszöntő beszédet mondott, mellyet a közönség éljenezve fogadott, ennek végeztével Báthory úr megerősített, végül az igazgató, Tóth Jóska mondott egy beszédet, ezzel az ünnepélynek vége volt, követvén azt egy nagyszerű ebéd. Október 15-én megkezdtem én is az előadásokat, hetenkint adok 12 órát, az egyháztörténelemből hat órát, a reformáczió történetéből Magyarországon hármat, sidó exegesisból hármat. Noha sok munkával megy, kivált eleinte, de most már mégis csak hozzászoktam; a folytonos munka közt napjaim meglehetősen telnek." A levélben intimebb személyi vonatkozású dolgok is vannak, a melyek, ha talán általánosabb érdeklődésre nem is számíthatnak, abból a rokonszenvből kifolyólag, a mellyel Farkas József pályájára visszatekintünk, figyelmünket ki nem kerülhetik. Megemlékezik Kálmán öccséről, a ki egészen helyes fiú, szorgalmasan tanul, a hol lakik, szeretik („Muraközyék dicsérik"). „Csak egy különös baja van, teszi utána, mindkettőnknek — bár ez sem szokatlan — tudniillik pénzünk egyikönknek sincs. Ugyanis már Pesten meglehetős költségeink voltak, azonkívül Tatainak 100 pforintot kifizettem, szobámat bútoroztam, mely 80 pforintba került, többrendbeli könyveket vettem, hozattam, Kálmánnak szinte könyvek 6 pfrt, közelebb mindkettőnknek bakkancs stb. Ebédért csupán fizetek havonkint 14 pforintot, hát még a reggeli, vacsora? Csakhogy ezek nem dukálnak egy új professzornak. Szóval mindezekből kitűnik, hogy pénzünk semmi, adósságunk pedig igen sok. Kérnénk azért mindketten kedves Papámat, hogy ha lehet, minél hamarább legyen szíves bennünket egy tömött levéllel megörvendeztetni." Gondot okozhatott a fiatal tanárnak az előadásokra való előkészület. Nem az a 12 heti óra sok, de az előadandó tárgyak anyaga adott sok munkát különösen egy kezdő embernek, a ki az iskolai padokból egyszerre a tanári előadószékbe lépett. Alkalmas könyvek hiányában még jegyzetekről is kellett hallgatói számára gondoskodnia. Helyzete egyébként sem volt rózsás. Ha arra nézve volt is reménye, hogy idők folyamán szorgalmas munkája útján belenő kathedrájába, de az már aggasztó volt, hogy maga az intézet is ingatag alapon állott. A kecskeméti theologiai intézetnek ügyei az 1857. óv táján bizonytalan helyzetbe jutottak. Ismeretes dolgok. Az ötvenes évek elején az akkori kormány figyelmét a dunamelléki egyházkerület papnevelő-intézetére is kiterjeszté s az ottani hiányok pótlását sürgeté. Kecskemét városa hathatós orvosságra gondolt: 1851 aug. 24-én évi segélyképen az intézetnek 1500 forintot szavazott meg. Ámde, hogy, hogy nem, az a hiba esett meg, hogy (később temérdek bonyodalom oka) az ajánlás visszavonatott. Volt tanácskozás, keresték a kivezető utat, ámde a helyzet nem változott, sőt idővel válságosabb lett, a mikor a kormány leirata megérkezett, mely szerint: „A kerületnek theologicuni semináriuma ott, a hol az a legtanácsosabb, még a tanév folyamán rendezve legyen... ha szinte máshova is kellene a nevezett intézetet állítani." Dr. Pruzsinszky Pál. KÜLFÖLDI HÍREK. A Gusztáv Adolf-Egyesület központi elnöksége az 1914. ós 15-ik évről szóló jelentése szerint a világháború daczára sem a megoldandó feladatok, sem a beérkezett és felajánlott adományok tekintetében nem volt hanyatlás észlelhető. A fiókegyletek száma volt 1914 végén 2136, a nőegyleteké 723. Utóbbiak szeretetadománya volt 1914 végén 7466 s 1915 végén 7603 márka. Előbbit az ev. templom berendezésére Rómának, utóbbit Lengyelország ev. gyülekezeteinek ajánlották fel. Adományokban befolyt a központi pénztárba 1.765,553'60 márka, az előző évben 1.712,059*03 márka. Az eddig segélyezett templomokból fölavattatott 20, paplakokból 4, iskolákból 3 s 11 új templomnak alapját vetették meg. A háború végével nagy feladat vár az egyesületre a háborús vidékek sokat szenvedett diasporális ev. egyházközségei megmentésében és újjászervezésében. Hogy szeretetművét annál jobban gyakorolja, a háború végén külön folyóiratot is ád ki. Bizony nálunk Magyarországon is az orosz és az oláh dúlta megyékben nagy munka vár reá az ev. gyülekezetek romjainak fölépítésében. Poroszország ev. egyházi élete is a világháború nyomása alatt áll. Erősen megapadt, a születések folytán a keresztelések száma. Így az utolsó békés évben : 1913-ban Berlinben ós Brandenburgban még 107,000, 1914-ben már csak 103,112 s 1915-ben 92,561 gyermeket kereszteltek. Magában Berlin városában az utolsó három év alatt a keresztelések száma 28,297-ről 26,644,