Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-10-01 / 40. szám

korlatban, hogy hivatalból vizsgálat tárgyává tegyük: vájjon fel van-e abban véve minden presbiter, a kinek a választói jog birtoka presbiteri képességének egyik feltétele. Ha felszólamlás nem történt, a névjegyzék elfogadtatott. Törvényünk tehát itt hiányos. S miután nem czélunk, hogy valamely presbiter választói jogát s vele presbiteri képességét elveszítse, hanem, hogy a keresztyéneket a helyes egyházi rendre neveljük: szükséges lenne elrendelni, hogy a választói-névjegyzék hivatalból felülvizsgáltassék a presbiterek választói joga szempontjából. Erről a jelentés megtétetvén, nem hiszem, hogy lenne presbiter, a ki egyházi adóját kifizetni ne igyekeznék, úgy, hogy június 20-ig a választói névjegyzékbe is felvehető lesz. Ez, tudom, hogy nagy könnyítés a hanyag presbiternek, de azt hiszem, nem sokszor lenne erre szükség, mert egy-két eljárás után bizonyára más szellem hatná át az embereket. Ha mindezek daczára valamely presbiter május hó 15-től június 20-ig választói joga megszerzéséről s a névjegyzékbe való felvételéről nem gondoskodnék, erről az esperesnek hivatalból jelentés teendő, a ki az ügyet közigazgatási bírói eljárás alá bocsátja. A bíróság felülvizsgálja : jogos volt-e a presbiternek a választói névjegyzékbe fel nem vétele vagy nem volt jogos ? Az utóbbi esetben a névjegyzékbe felvételét elrengeli, az első esetben megállapítja, hogy az illető presbiternek választói joga nincsen, így presbiteri képességét elvesztette s az I. t.-cz. 32. § szerinti eljárásnak van helye, a presbiter helye megüresedettnek tekintendő. Az egyházmegye határozata teliát végrehajtható, de a presbiterek választói képessége szempontjából a választói névjegyzék hivatalból felülvizsgálandó. Patonay Dezső. ERDÉLY ROMLÁSA.* „Földi jó és szerencse Mulandó, mint magunk ; De a hit drága kincse Örök és fő javunk; Hitünk áll rendületlen, Hogy Isten véd szüntelen, Élünk vagy meghalunk ! Uram ! a nyomorultat, A gyöngét el ne hagyd : Az árvát, elhagyottat Gyámolitsd te magad! A szegényt, ki remélve Csak reád néz az égre: Ür Isten, el ne hagyd !" (Erdélyi Énekeskönyv.) Ez volt az erdélyi kálvinista menekülők éneke a mult vasárnap Nagyváradtól Kolozsváron át Székelyudvarhelyig. Templomban vagy szabad ég alatt, hol a menekülő karaván szekerei megállhattak, hol a kétségbe* Az erdélyi Református Szemléből vettük át ezt a szép czikket, a melyet Nagy Károly, az egyházkerület főjegyzője írt. esés szélén álló nép százai és ezrei egy-egy kálvinista pap körül összegyűlhettek — istentiszteletet tartani. A szekérládából előkerült a palást, a klenodiumok mellől a Szent-Biblia, az éneket előre diktálták, mint a hogy temetéseknél szokás és . . . énekelték sírva ... és imádkozva és hallgatták az igét, a prédikácziót, körülállva „a sírt, hol nemzet sülyed el". . . ah, vájjon hányan a feltámadás reménységével'?! — Mert a legtöbben elkeseredéssel hajtogatták: „az erdélyi nemzetiségi kérdés meg van oldva, — a „székely nemzet"-nek vége !" Csak a nagy lelkek hirdethették, hogy a mi most foly, csak romlás, de nem pusztulás! Magunk is bízó reménységgel valljuk: „nincs még veszve Erdélyország" ! De romlása kétségtelenül nagy. Nagyobb, mint az utóbbi évszázadokban bármikor. Nem hasonlítható ugyan még a Mihály- és Radul-vajda korához, mert belső lázadás és szocziális forradalom irtózatosságai nem emésztik, de ily egyetemes vándorlás, mint most, talán még soha sem volt. S ily váratlanul és készületlenül sem ért. Nem kérdezzük most, hogy ki a hibás azért a borzasztó meglepetésért, mely valóságos pánikszerű meneküléssé tette a határvármegyék kiürítését s azért a katonai elővigyázat hiányáért, mely szinte sétává tette az oláhbetörést. A diplomáczia Hohenzollern-becsületszónak vette azt az ígéretet, a mely „Mihálu Vitezu" szobránál tanulta az álnokságot és hitszegést. Tény az, hogy hatósági felkérésre az aug. 27-iki vasárnapon a kálvinista katedrákról még a nép megnyugtatásának igéi hangzottak s aznap este már égett a határ s orozva meglepett magyar hivatalnokok és határőrök vére folyt s reggelfelé félrevert harangok riasztották menekülésre a háromszéki és csiki székely falvak népét. Annál a rengeteg vagyoni romlásnál, melyet a nép minden javainak hátrahagyásával szenvedett, összehasonlíthatatlanul nagyobb és vészesebb az a romlás, mely a mindenfajta hatóság iránti bizalomnak minden maradványát egyszerre elsöpörte s a mindenfajta árulás fantasztikus híreinek adott lobógásra hevítő lángot. Ezt a romlást a lelkekben nem fogja helyrehozni semmiféle harczi siker sem. A megrendítő katasztrófa nyomása alatt kitört a lelkekből Erdély gazdasági ós stratégiai elhanyagolása feletti keserűség. Szorosaink, melyeknek védő erejét éveken át magasztalták, védtelenül, kutyaszorítóul alkotott hegyvárunkból való két kijáró vasútunk a forgalmat lebonyolítni képtelen állapotban s két nap alatt 11 vármegye népének dörögték fiilébe : meneküljön, ki merre tud! Lehet-e csodálkozni a rettenetes pánikon, mely elfogta egész Erdély népét! Brassótól Kolozsvárig egy-egy menekülő vasúti vonat útja három-négy napot tartott s a szekereken menekülők hatóságilag két-három ellentétes rendelkezést is kaptak. Csak az Istennek s a román hadvezetés tapogatódzó elővigyázatosságának köszönhető, hogy a menekülés aránylag nagyobb katasztrófák nélkül történt már az első héten is.