Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-09-24 / 39. szám

életbeléptetésének elhalasztására. Vagy kényszeríteni kell tehát a fővárost az azonnali megvételre és pedig illő árban vagy fel kell szabadítani az ingatlant a lekötés alól és magánosoknak el kell adni, vevő akad ma is. 2. A Gellérthegyen a Mányoki-út táján a parezei -lázott telkek értéke 150 K körül van. Pontosan nem ismerem itt a telkek fekvését, azért az értékelést alacsonyabbra vettem. Itt már történtek eladások, így pl. a Szent Imre-kollégium is a Kerkapoly—Bodor-alapítványtól vette a Fehérvári-úttól felfelé nyíló hatalmas telkét. (Apponyi minisztersége alatt.) 3. A Csillag-utczai bérház. Nagy telek — 510 [I]-öl — hatalmas homlokzatú háromemeletes házzal. A telek csak részben van beépítve. A bérjövedelem aránylag csekély, mert pl. a közalapítványi kir. ügyigazgatóság, melynek hivatali helyiségei itt vannak elhelyezve, 19 helyiségért mindössze csak 6000 K évi bért fizet. (Érdekes adat! Szerk.) 4. A Vámház-körúti ház hozadéka normálisnak látszik (teleknagyság 436 O-öl). Átjáróház, a telek hátul a Csillag-utczai ház telkével határos. 5. A kereki puszta értékelésénél a háború előtti árakat vettem számításba. Mindezekből kiviláglik, hogy itt igen hatalmas, másfél millió koronát meghaladó tiszta vagyonú alapítványról van szó. Ha az alapítvány kezelősége a végrendelet intézkedéseit megfogadta volna, akkor a szép kereki birtokon már egy negyedszázadja nagy szeretetház hirdetné Kerkapoly—Bodor Károly nemes gondolkodásának emlékét. Ha az alapítvány kezelősége a végrendelet rendelkezéseinek megfelelően a budai ingatlanokat eladná, vagy az utóbbi években eladta volna, egyrészt nagy kamatveszteséget került volna el, másrészt a végrendeletben írt árvaházak, szeretetházak megkapták volna azt a segélyt, a mit Kerkapoly Károly nekik szánt. Nem azért hagyta ő egész vagyonát az árváknak, hogy ez a vagyon ad infinitum „kezeltessék", hanem azért, hogy magyar szülők árvái felneveltessenek. Szerette hazáját nagyon Kerkapoly Károly. Szerette a maga zárkózott, talán kissé czinikns modora szerint, de szerette nagyon, nem szavakkal, hanem tettekkel, egy egész életen át tartó munkával. És midőn ő a maga puritán egyszerűségével mindent sajnált magától, hogy bőséggel, tele kézzel adhasson az árváknak, hogy így ő, kinek gyermeke nem volt, az ő kielégítetlenül maradt apai szeretetét szíve s vágya szerint azokra fordíthassa, kiknek szülőjük nincs — igazán szomorú iróniája a sprsnak, hogy ez a lángeszű nagy ember nem ébreszt nemes rendelkezéseivel annyi kegyeletet, hogy szándékait egy negyedszázad alatt megvalósítsák akaratának hivatásos letéteményesei. Két alapítványi hozájárulást adott ki a kultuszminisztérium Balogh Jenő államtitkársága idejében. Miért alszik azóta ismét minden ? Fel kellett emelni szavunkat az árvák érdekében, Most, midőn a világháború borzasztó fergetege kidöBtj az élő nemzedék felnőtt tömegeit, összeszorult, aggódó szívvel és féltő reménységgel kell minden magyarnak ápolni és felkarolni minden életcsirát, mely nemzetünk jövőj ét megalkothatja. Ezt a végnélküli vérveszteséget pótolni kell. Az elhunyt apák árváit, a kidőlt erős törzsek gyenge hajtásait támogatnunk kell, mert ha ezt is elmulasztjuk, országunk elveszett. íme, itt van egy nagy erőforrás az árvák, a gyengék számára. Ha a mostani pillanat, a háború nagy vihara nem rázza fel az alapítvány kezelőségét álmából, kétségbe kell esnünk, de él bennünk a remény, hogy most, mikor még nem késő, ott is megértik a szükségesség parancsoló szavát és életbe léptetik az alapítványt, vagy mondjuk a kezelést olyan férfiaknak, kik Kerkapoly Károly érző szívének hajtásait valóra váltják s áldott emlékét az ő akarata szerint megörökítik. Dr. Lázár Andor ügyvéd, az Orsz. Prot. Patronázs Egyesület alelnöke. KRÓNIKA. Ki segítsen ? Az erdélyi menekült lelkészek érdekében első pillanatra tetszetősnek látszó megoldást indítványoz Soó Sándor vulkáni menekült lelkész, a mikor azt ajánlja, hogy a tábori lelkészek bocsássák állásukat a menekült lelkészek rendelkezésére, vagy a hadbavonult lelkészek gyülekezeteit bízzák a menekült lelkészekre. Az indítványt teljes erővel pártolnánk, ha Soó Sándor csak az utóbbi módot ajánlaná. Mert tény, hogy az adminisztrátorok hiányában a theologusoknak és szomszéd papoknak albérletbe kiadott gyülekezetek megsínylik a pap hosszú távollétét. Az azonban, hogy a tábori lelkészek hívassanak haza s helyökbe menekült lelkészek küldessenek ki, sokkal nehezebben megvalósítható megoldás és pedig legfőképen azért, mert a hadvezetőség a körülbelül 100 tábori lelkész kicserélését sem anyagi (a felruházás! költségek új kiutalása), még kevésbbé szolgálati végül pedig személyi (pl. a behívandó idősebb volta, nyelvi tájékozatlansága, stb) okokból nem fogadná el. Ha pedig 8—10 ember felmentését el is fogadná, az egész proczesszus 2—3 hónapnál előbb nem járná meg az illetékes fórumokat. A ki különben ismeri a közös hadügyminisztérium szellemét, az az ilyen tervet kivihetőnek nem fogja találni. Legfeljebb tehát csak egyesek — maximum 8—10 ember — felmentéséről lehet szó. De hol marad akkor az a néhány száz lelkész, a ki menekülni kényszerült vagy még kényszerül? Sokkal helyesebb szerintünk az, ha a tábori lelkészek gy ülekezeteibe tesszük őket, továbbá olyan helyekre, a hol épen üresedés van és az állásokat esetleg 1—1 Vi évig sem töltik be, mint pl. a Dunamelléken, így már csinálhatunk reálisabb számítást is; mert 100 tábori lelkész állása száz menekülő pap elhelyezését jelenti, Azután van a többi négy egyházkerületben leg-