Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-08-06 / 32. szám

A kivitel módjához is hozzászólhatnának egyháztagjaink, olvasóink. Két módot megkísérlek ajánlani. Az egyik az volna, hogy minden konfirmandus növendék az újtestamentum mellett ajándékul kaphatna egy kis úrvacsorai kelyhet. Nem ezüstből vagy más fémből. Esetleg üvegből, neve felírásával. Vagy adakozás útján lehetne fedezni a kiadást vagy a költségvetésbe felvenni rá évről évre megfelelő összeget, Ez talán a nehezebben kivihető módja lenne a megoldásnak és a felnőttekre még más módot kellene keresni. Másik mód lenne az, hogy minden család beszerezne egy kelyhet. Nem veszítene bensőségéből, sőt nyerne a szertartás azáltal, ha családonkint járulnának az úrvacsorához. A közös kehely megmaradhatna a reformmal megbarátkozni nem tudók, vagy a nem rendszeresen egy templomban úrvacsorázok számára. A sárosi ev. egyházmegye közgyűlése nem akarja kötelezővé tenni mindenki számára a külön kelyhet, A kelyheket tarthatnák a lelkészi hivatalban elhelyezett szekrényben vagy ládában. Az úrvacsoraosztást megelőző héten bejelenthetnék a családok részvételüket a szent vendégségben. A részletes megoldás a könnyebbik oldala a kérdésnek és a gyakorlat is megmutatná a változtatás előnyösebb módját. Az intenzív lelkigondozáson kívül ez a reform is emelné az úrvacsorával élő híveink számát. Jó szolgálatot tennének — úgy véljük — paptársaink, ha a kérdést megbeszélés tárgyává tennék. —al. TANTERV, TANKÖNYV, TANÍTÓ. III. A tanterv a vallástanítás programmját adja, a tankönyv a kitűzött terv megvalósításának egyik eszköze. Az egész vallásoktatás végez élj a nem a tudás, nem a vallásról szóló tudomány száraz betanítása, hanem — a kerületi tanterv szavaival szólva — az, „hogy keresztyén erkölcsi jellemeket képezzen". Iskoláink nemcsak azért állanak fenn, hogy a jövő nemzedék is tudjon minden szükséges vallástani „adatot" az egyiptomi tíz csapástól kezdve, egészen a „Carolina resolutio"-ig, hanem főképen azért, hogy kálvinista keresztyén jellemekkel népesüljön be a világ. A tanítóval szemben akkor is nagy igényekkel lépnénk fel, ha a vallástant pusztán csak tantárgynak tartanék. Akkor sem volna mellékes, hogy ő maga hiszi-e, a mit tanítania kell. De azt akarjuk, hogy „a növendékek érzését, gondolkozását és cselekvését evangéliumi keresztyén szellem irányítsa és hassa át", a mint a, tanterv is mondja. Tehát keresztyén jellemnevelésről van szó, a melynek döntő tényezője a tanító személyisége. A nevelés voltaképen sokszorozódásiproezesszm. A nevelő jelleme, egyénisége a minta, a mely a gyermekek lelkében lemásolódik, úgy a hogy a fényképészetben az „érzékeny lemez" felfogja a lencse elé tett tárgy körvonalait, árnyékait, fényfoltjait. A gyermek mintát, ideált keres, a melynek képére és hasonlatosságára karakterbeli arczulata kialakul. Kiére alakulna, ha nem a tanítóéra ? Nehezen tudjuk elképzelni, hogy a színész, a ki megrögzött, elfásult agglegény, jól alakítson Romeo szerepében. Pedig az csak játék, s az előadás csak két óra hosszáig tart. Még nehezebb elképzelni, hogy a tanító, ha véletlenül hitetlen, akkor is jól reprezentálja a gyermekek előtt a keresztyén jellemet. Mert ez nem játék és esetleg egy egész életen át tart. A gyermek ösztönszerűen keresi a nevelőben az általa tanított keresztyén morál megtestesülését. Hogyan sugározhat homlokomon az Istenfiúság bélyege, ha véletlenül ateista vagyok? Ha a Lomniczi-csúcsra igyekszem, nem bízom magamat olyan kalauzra, a ki annak színét se látta. A megdicsőülés hegyére is csak úgy tudom felvezetni a gyermekeket, ha magam már jártam ott. Sok elégedetlenség hangzik a tanítók nagy átlaga ellen, a vallásos nevelés terén. Senki nem hajlik meg nagyobi) tisztelettel a tanító munkája előtt, mint mi, de készséggel elismerjük : itt nagy hibák vannak. Felelős-e érettük a tanító ? Lássuk, Egyházunk iskolái a tanítók túlnyomó perezentjét állami képezdékből kapják, a melyekben heti két óra van felvéve, mint vallástani robot. A tanítói oklevélben huszonkét tantárgyból kap az ember képesítést. Ebben a a huszonkettőben bennefoglaltatik a vallástudományi „képesítés" is! Vegyük számba még azt is, hogy a mint a középiskolák felsőbb osztályaiban, úgy a tanítóképezdeszek között is divat az ateizmus. A mint álláshoz jut a fiatal tanító, megküldik neki mutatványszámul a „Világ"-ot Bőkezűen kapja a „szabadgondolkozó" sajtótermékeket. Láthatatlan, de tevékeny kezek eljuttatják hozzá a „Szocziológia", „Független morál" stb. elnevezés alatt világra jött „progresszív" iratokat. A tanítók országos, felekezetközi egyesületeiben nagyrészt szocziálista, ateista és szabadkőműves kezek ragadták magukhoz a vezetést. Mit tesz ezekkel szemben a pozitív keresztyénség? Mit tesz a mi anyaszentegyházunk ? Azt, hogy igen kényelmes utat választ. Markába nyom ja az ilyen légkörben nevelődött ifjú tanítónak a vallásos nevelést s ezt mondja neki illő kenetességgel: „Te képesítve vagy, te tudod, hogyan kell: nevelj nekem kálvinista keresztyén nemzedékeket". Mi valljuk, hogy a tanítók, ha már egyházunk szolgálatába állanak, tele vannak jóakarattal, ideálizmussal, tanulékonysággal s meg akarnak felelni annak a hivatásnak, a mit kezükbe adtunk. Látunk bennük sok tiszteletreméltó ragaszkodást és egyháziasságot. De kérdezzük: mit tettünk ebben a hitetlen légkörben arra nézve, hogy hittani kételyeiket eloszlassuk ? Meggyőztük-e őket a. felől, hogy az új világboldogító elméletek daczára is van mit keresnünk a világban a magunk elveivel és fa-