Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-06-18 / 25. szám

meg is nyerte. Tehetség, de ezt a tehetséget emberséges szív melege vezette, a mely a rideg légkört ösztönszerűleg kerüli. „Nem kerestem soha az emberek kedvét így tájékoztat önmaga maga felől —, de úgy van alkotva az én alkotóm által az én lelkem, hogy mégis éreztem, hogy vágyok mindenkinek a szeretetére, nem úgy, hogy keressem, hanem úgy, hogy azt a szeretetet megelőzzem és mindenki iránt szeretetet necsak mutassak, hanem érezzek is bensőmben és gyakoroljak. Ha az a vér ereimből kifolyna, a mely mások iránt ellenszenvet érez, az semmi bántódást az én szervezetemben nem tenne. Ez a szeretet vezette az én gyarlóságomat." Miután egy pillantást vetettünk a fiatal Baksayra, keressük most fel az öreg Baksayt, a kit a közbizalom a püspöki székbe emelt. Több, mint ötven esztendő választja el a két időpontot. Félszázad, nagy idő! Kiszámíthatatlan és elmondhatatlan változások folynak végbe alatta, mégha egy embernek életét vesszük is számításba. „Tempóra mutantur et nos inutanur in illis." Baksay tanuja volt ezalatt az ötven esztendő alatt nemzete gyászos korszakának, majd pedig lelkesedésének; figyelemmel kísérte a Haza Bölcsének lépéseit, látta nemzetének felvirágzását, tanított ezalatt kedve szerint a kathedrán s az íróasztal mellett, megírta maradandóbecsű munkáit és szenvedett horzsolódásokat, a melyektől megkímélve senki sincs. Baksay Sándornak csak külsőjét változtatta meg az a félszázad, lassankint barázdákkal szántván be arczát, azonban a lényegét illetőleg a régi maradt; ő azok közé az emberek közé tartozott, a kik eredeti bélyegüket mindvégig megtartják, a kiknek lelki tulajdonságain az idő mitsem változtat. Ugyanazok az eszmények, ugyanazon hévséggel lelkesítik, mint egykoron, a mikor az egész Baranyát, mint ifjú, „végigprédikálta", Ajkán úgy folyik a szó, mint egykoron, régesrégen s miközben beszél egyszerűen, nyájasan, megnyilatkozik előttünk az ember, a kinek költői lelke az evangélium szelleme által vezettetve az élet nagy titkát megismerte. Arról, a mi vezette, röviden számol be, de a rövidre fogott szavakba bele van foglalva a keresztyén élet minden erénye, minden mélysége, minden magassága : „Hinni, remélni, szeretni, engedni, megalázódni, szenvedni, ellentállani, harczolni, meghalni és mindezekben keresni és megtalálni az életet." „Mert a ki elveszti életét én érettem, megtalálja azt." Ha ezekben a szavakban azok az elvek vannak kifejezve, a melyek önmagával szemben vezették, a lelkipásztornak kötelességeit ezekben a szavakban körvonalazza: „Bátorítani, tartani, feddeni, kiáltani, vigasztalni, felemelni, világítani, vezetni, kényszeríteni az élő Istenhez a lelkeket; felszedni a maradék darabokat, hogy abból semmi el ne vesszen, összegyűjteni és lélekkel megeleveníteni a szétszórt csontokat; szolgálni mindeneknek tűréssel, alázatossággal: ez minden lelkipásztor tiszte mindenütt".Dr. Pruzsinszky Pál. BELFÖLD* A Budapesti Evangéliumi Ker. Diákegyesület jelentése az 1914—16-iki esztendőkről. JIÍ. Fájó veszteségeink nekünk is voltak a háború folyamán ; Ruzsás Antal ped. halig, és Mauchs Jenő szenior tagunk hősi halált haltak a haza védelmében, Papp Gyula medikus barátunk orosz fogságban van, Németh László technikus társunkat pedig betegség által vette magához az Úr. Bár aránylag csekélyek a veszteségeink, mégis rendkívül fájdalmasak, mert nagyon szerettük az elk öltözötteket. A nagyközönséggel való érintkezésre elsősorban nyilvános estélyeink szolgáltak alkalmul, a melyeket — felbuzdulva az első sikereken — hónapról hónapra megtartottunk. A Theologia dísztermét minden egyes esetben ingyenesen élveztük dr. Szőts Farkas internátusi igazgató úr szívességéből. Főleg két dolgot igyekeztünk az estélyek által közelvinni a közönség szívében: a diákságnak, mint a nemzet jövendő vezető rétegének a nagy fontosságát és a diákság evangéliumi nevelésének égető szükségességét és sürgősségét. E nemű munkánk eredményeit máris nagy hálával élvezzük. Sokaknak —- úgy látszik — csak az alkalomra volt szükség, hogy egy vagy más formában azonnal mellénk álljanak segítségükkel. Ilyen alkalom volt Önkéntes-Otthonunknak a megszervezése, a mellyel egyesületünk már régen érzett kötelezettségét rótta le a hadbavonult diákság iránt. Olyan helyet igyekeztünk újítani nekik ezáltal, a hol magukhoz illo társaságban nemes szórakozások által üdíthetik fel magukat nehéz fáradalmaik után és a hol családias melegség és tiszta légkör pótolja az elhagyott otthon mindennapos áldásait. Hogy erre tényleg szükség volt, azt, in. t, k., nem kell bizonyítgatnom. Különösen < a hidegebb téli időkben vált ez az intézményünk a hadbavonult diákság kedvelt tartózkodási helyévé. Miután egyebek között teauzsonna adását is magunkra vállaltuk, természetesen az egész intézmény érdekében oda kellett fordulnunk a hölgy közönség jó szívéhez és segítségéhez. A visszhang megszégyenítette minden várakozásunkat. Egy lelkes és folyton növekedő hölgybizottság vállalta az Önkéntes-Otthon gondozását és fáradságot nem ismerő áldozatkészséggel tett meg mindent az érdekében. Hölgyeink adományoztak és adományoztattak, áldoztak és agitáltak. A befolyt különböző adományokat az idő és hely miatt lehetetlen felsorolnom ; az érdeklődő a D. V. 1916 májusi számában teljes listájukat kapja, de mégis meg kell említenem dr. Koller G-yuláné és Rajner Ella bőkezűségét, a kik által egy értékes zongora és több szép berendezési tárgy birtokába jutott egyesületünk helyisége. A Hölgybizottságtól indult ki és az a köré csoportosult háziasszonyi gárda buzgó munkája által valósult meg a húsvéti vásárnak gondolata is, mely egyike volt