Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-06-11 / 24. szám

a diák életének egészére kiterjedő. Minőségében és lefolyásában gyakran egészen új és forradalmi. Új emberi és diáköntudatot teremt abban a diák lélekben, a mely kiteszi magát a Mester élete hatásának. Ennek az új, nemes emberi és diáköntudatnak a megteremtése a legnagyszerűbb szolgálat, a melyet az egyéni, nemzeti, társadalmi és egyházi élet számára végez a mi egyesületünk. Jelentőségében nem kisebb az a másik előbbi párhuzamos törekvésünk, hogy a diákságot ráeszméltessük az önmagával szemben teljesítendő nevelői munka nagy és szent felelősségére. Életformáló munkánknak bevált módszere, m. t. k., az, hogy kis — 7—8 emberből álló — csoportokban gyűjtjük össze a diákságot az Evangélium tanulmányozására. A diákélet egy-egy fontos kérdésében közös jóakarattal és egymást segítő készséggel keresik a legigazibb és végső megoldásokat. És miközben az igazságra rábukkannak, azalatt egyúttal barátokat is találnak egymásban, mint a kiket egy czél vezet, egyforma nehézségek tesznek próbára. Az ilyen barátságok értékét ismerni kell inkább, mint rajzolgatás után elképzelni, hogy értékelni tudjuk azt a csendes, áldásos munkát, a melyet bibliaköreink az igazság keresésére való ránevelés által végeznek. Ilyen bibliakörünk 1914/15-ben 20 volt; 12 középiskolákban, 8 főiskolai hallgatók között. Különös hálával kell itt megemlékeznem a budapesti ref. főgimnázium vezetőségéről, a mely évről évre mintegy elvárja, hogy a felsőosztályos tanulók között végezzük ezt a munkát. A háború második évének munkáshiánya miatt 1915 elején 16 körrel tudtunk indulni, a mely az újabb háborús nehézségek folytán 13-ra szállott 1914/15-ben a bibliatanulinányozó körökben megfordult diákok száma körülbelül 2160-ra tehető; 1915/16-ban ez a szám körülbelül 1150-re esett. Ezek a számok azonban csak azokat a diákokat foglalják magukban, a kik propagatív munkánknak e legbelső körén belül kerültek. Ők már mintegy leszürődósei az évenként többször tartani szokott toborzó előadásainknak és összejöveteleinknek. Ilyen előadást az első háborús évben 21-et, a másodikban 10-et tartottunk 979, illetőleg 577 résztvevővel. E nemű munkánkban felkerestük úgy a Theol. Akadémia, mint általában a fővárosi főiskolák hallgatóit és a középiskolák felsőbb osztályú diákságát. Elég ezeknek az előadásoknak a méltatásánál csak egy pár cziniet felsorolnom és rögtön világos, hogy általuk ébresztgetni igyekezünk diákságunknak úgy erkölcsi, valamint nemzeti öntndatát szolgálni, egyúttal értelmi sziik-ségeit is, mint : Az itthonmaradtak kötelességei; Világválság és nemzetünk válsága; A jövendő követelményei a ma diákságából; Ti vagytok a világ világossága; A nagy jövendő záloga; A tisztaság kérdése ; A lelkipásztori eszmény ; Egyházunk és az új Magyarország; A megismerés pszichológiája ; A keresztyén élet útja stb. Ezen előadásokon kívül szűkebb- és tágabb-körű teaestélyek voltak azok az alkalmak, a melyek főleg a főiskolai diáksággal való kapcsolatunkat képezték. Középiskolásoknak pedig külön teadélutánokat és kirándulásokat szerveztünk, a melyeken ők mindig igen szívesen vettek részt. A háború folyamán szerveztük és nyitottuk meg ingyenes, nyilvános olvasótermünket, melyet ingyenesen bocsátottunk a főváros rendelkezésére, miután mi is ingyenesen kapjuk az összes lapokat és folyóiratokat — összesen 33-at — a szerkesztőségektől. Egyesületünk tagjai kivették a részüket más evangéliumi testületek munkájából is. Különösen ki kell itt emelnem azoknak a fáradozását, a kik vasárnapi iskolákban való tanítás által rótták le kötelességüket az egyházépítés terén. Ebben a tekintetben az elvszerinti gyakorlatunk mindig az volt, hogy tagjaink saját felekezetük missziói tevékenységébe kapcsolódjék bele. Kívülről nézve két háborús esztendei munkánkat korántsem lehet megítélni azt a nagy erőveszteséget, a mely a háború miatt voltaképen ért bennünket. A munkakeretek összehúzódása nem .jelentett volna különösebb visszaesést, ha továbbra is a háború előtti erő ós lendület tölti ki azokat. Azonban munkára alkalmas rendes és bibliaköri tagjaink elvonódása egyúttal a háború előtti lendület megcsappanását is magával hozta, annyival is inkább, mert a ránk tört új viszonyok a rendes diákélet viszonyait is nagymértékben megzavarták és rendkívüli kötelességeikkel kizökkentették amúgy is nyugtalan folyásából. Belső életünkben ennélfogva meg kellett lenni a viszonyok áltál okozott szakgatottságnak, noha igyekeztünk annak folytonosságát állandóan gondosan megtartani. Hadban levő tagjaink, barátaink — számuk 51-re rúg — a lehetőség szerint állandó kapcsolatban voltak és vannak egyesületi életünkkel. Személyes levelezés, tájékoztató körlevelek, az országos szövetség kiadványai helyettesítik a személyes kapcsolatot mostan, a melynek hiányát ők is, mi is rendkívül mélyen érezzük. Azok a levelek, a melyeket tőlük kapunk, mély és érdekes betekintést adnak az ő lelki életükbe. A fáradalmakés forszírozott munka miatt, a melyet ők a végletekig bírnak, a nélkülözések miatt, a melyben nekik élni legalább is olyan nehéz, mint másnak, soha nem panaszkodnak. Hanem egymásután emelnek szót a miatt a lehetetlen erkölcsi légkör miatt, a mely a kaszarnyákban, sőt néha kint a lövészárkokban is körülveszi és fojtogatja őket a nemzet színe-virága részéről. M. t. k., nem tudom leírni azt a mélységes örömet, a mely egy-egy ilyen levél olvasása után felfakad a szívemben, mikor fény ós árny egymás mellett tesznek bizonyságot a mi Krisztusunk mellett, a kinek nemcsak parancsai vannak a szentségre és tisztaságra, hanem ereje és hatalma is megvalósítaná azt a Benne bízók életében. Bár nem egyesületi keretek között, de mégis kiveszik a részüket Istenországának munkájából hadban levő barátaink az Igének alkalmas időben való hirdetésével. Többen tartanak istentiszteleteket, osztogatnak vallásos iratokat, imádkoznak együtt a fedezékek vágyakozó lakóival, csinálnak tábori mozgó-