Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-06-04 / 23. szám

NYÁRI LELKÉSZI KONFERENCZIÁNK. Már Szövetségünk januári konferencziáján fölmerült az az óhaj, hogy a nyár folyamán rendezzünk külön a lelkészek számára bizalmasabb jellegű összejövetelt. A téli konferenczia is voltaképen ilyennek indult. Közben azonban egyházunk tekintélyes világi- és nőtagjai közül többen kifejezték azt az óhajukat, hogy ne korlátozzuk csupán a lelkészekre a gyűléseket, mert ők is nagyon szeretnének azokon résztvenni. A gyűlések folyamán is hangot adtak annak a nézetnek, hogy a jövőben tar. tandó téli konferencziákon a lelkészeken kívül más érdeklődők is hivatalosak legyenek. Minthogy pedig a lelkészeknek maguknak is vannak önmaguk közt megbeszélendő, feleletre váró, sokszor egészen bizalmas jellegű kérdései: azok számára nyaranként tartsunk az ország mák-más helyén, kis üdüléssel is kapcsolatos, konferencziákat. Különösen a most zajló világháború sodort a lelkipásztorok elé egész sereg ilyen megoldásra váró, nehéz problémát. Csak néhányat a sok közül: Mit csináljunk a harczok tüzéből a legtöbbször megedzetten, megtisztultál! hazatérő lelkekkel? Hogy állítsuk őket munkába? Mit csináljunk a háború viharaiban idehaza összetört vagy az összetöretés veszedelmének kitett lelkekkel? Mit csináljunk a háborúval kapcsolatban elharapódzott erkölcstelenséggel s az azok nyomán járó betegségekkel szemben? Mit csináljunk a földúlt családi tűzhelyekkel? stb. stb. Ezek mellett a szigorúan aktuális kérdések mellett ott vannak a lelkiismeretes lelkipásztor élőit örökké aktuális kérdések, a melyekre mindegyikünknek feleletet kell adnia előbb vagy utóbb, de minden bizonnyal. Ezek közül néhány fontosabbra már a „Ref. Szemle" is rámutatott a januári konferencziánkat méltató soraival kapcsolatban. Ilyen kérdések a lelkipásztor kísértései. Ilyen az a kérdés: Miért vaunak ellenségeink? Ezzel kapcsolatos az a nagy kérdés: Hogyan győzzük meg (nem pedig le) őket? Ilyen a lelkipásztor családi életével kapcsolatos több kérdés. Avagy ilyen az, hogy mit tehetünk a kiveszőfélben lévő egyházfegyelem megszilárdítása érdekében ? Mit tehetünk istentiszteleteink látogatásának'fokozása érdekében? Hogyan vigyünk egyházi életünkbe több melegséget? Hogyan neveljünk gondnokokat, presbitereket gyülekezeteink számára? Mit csináljunk a föltünedező szektáskodó szellem visszaszorítására? Hogy viselkedjünk a politikai áramlatokkal szemben? És még egész sereg ilyen kérdés vár megbeszélésre. Mindezeket a kérdéseket nem előadások, hanem bizalmas baráti jellegű megbeszélések keretében akarjuk megvitatni. Egyikünk is, másikunk is elmondja tapasztalatait, esetleg kipróbált gyógyszereit. így azután kialakul, kiforr a helyes nézet. Ha nem találjuk meg a hatásos orvosszert, a legközelebbi konferenczián újból előhozzuk a kérdést. A napot közös áhítattal kezdjük és végezzük. Közben nemesebb szórakozásokra, egy-egy szép kirándulásra is marad időnk. Első nyári konferencziánk sikerét már maga az a körülmény is biztosítja, hogy a nagy múltú losonczi gyülekezet érdemes lelkipásztora vállalta, régebbi baráti tervezgetéseink alapján, hogy az ő városukban, annak határában rendezzük összejövetelünket. A város közvetlen határában elterülő csodaszép nagyerdő százados fáival, szép útaival, tisztásaival patakjával, fürdőjével valóban eszményi hely az ilyen konferenczia számára. E mellett nagyszerű kirándulóhelyek kínálkoznak erre is, arra is. Az ingyenes és lehetőleg együttes elszállásolás is könnyen megoldható; a jutányos étkezés sem okoz nagyobb gondot; kedvezményes jegyekről pedig újból gondoskodunk. Egy hétre tervezzük nyári gyűlésünket. Hisszük, hogy ezt lelkésztársaink nem találják hosszúnak. Az időpontra nézve több oldalról az a kívánság hangzott el, hogy ne július elején tartsuk konferencziánkat, hanem augusztus vége felé, a mikorra mindenféle gazdasági munka véget ér. A megbeszélésre kitűzendő kérdésekre nézve nagy örömmel vesszük érdeklődő lelkésztársaink észrevételeit, kívánságait. Lehetőleg azok figyelembevételével állítjuk össze programmunkat. Ez alkalommal is hangsúlyozzuk, hogy most sem számítunk sokak részvételére. Ezek az összejövetelek nem kívánnak konkurrensei lenni a lelkész-kongreszszusoknak, a nagygyűléseknek. Nincs ezekkel más czélunk, minthogy egy rég érzett hiányt pótoljunk : alkalmat adjunk arra, hogy a munkálkodni vágyó, rokon lelkek találjanak végre egymásra és a testvéries együttlétből merítsenek kölcsönösen erőt közös nagy vágyuknak: magyar ref egyházunk renesszanszának, új életre keltésének tervszerű niunkálásához. Hisszük, hogy e felé a közös szent vágyunk felé ez az első nyári konferenciánk is közelebb visz minket legalább egy lépéssel 1 Dr. K. I. HOZZÁSZÓLÁS A „LELKÉSZEINK ÉS TANÍTÓINK BETEGSEGÉLYEZÉSE" CZÍMŰ CZIKKHEZ. E lap f. évi április 16-iki számában jelent meg dr. Kováts István theol. tanár fent idézett czikke, melyben azt az eszmét veti fel, hogy a jövő évben összeülő zsinat a reformáczió közelgő négyszázados évfordulója emlékére mintegy jubiláris alkotás gyanánt állítsa fel az egyházhivatalnokok betegsegélyző-intézetét. Míg egyrészről mély hálaérzetet kelt a ref. tanítói karban az eszme felvetése, másrészről a tanügy alapvető munkásaira nézve felemelő az a tudat, hogy a lelkészi kar a tanítói karnak testvérkezet nyújt s munkástársának tekinti azt. Szabadjon hinnem, hogy az eszmét örömmel és lelkesedéssel fogadja a kálvinista tanítóság is és kész minden áldozatra, hogy az ige testet öltsön.