Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-05-28 / 22. szám

PROTESTÁNS EGYH AZ I cs ISKO LAI LAP Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IX., Ráday-utcza 28., a hová a kéziratok, előfizetési és hirdetési díjak stb. küldendők. Laptulajdonos és kiadó: A KÁLVIN-SZÖVETSÉG Felelős szerkesztő : B1LKEI PAP ISTVÁN. Társszerkesztő : Kováts István dr. Belső munkatársak : Böszörményi Jenő, Marjay Károly, Patay Pál dr., Sebestyén Jenő és Veress Jenő. Előfizetési ára: Egész évre: 18 kor., félévre: 9 korona, negyedévre : 4 kor. 50 fillér. Kálvinszövetség; tagoknak egy évre 12 korona. Hirdetési díjak: Kéthasábos egész oldal 40 K, fél oldal 20 K, negyed oldal 10 K, nyolczad oldal 5 K. TARTALOM. Az Élet Könyvéből: Láng a pusztában. B. Pap Lajos. — Vezérezíkk: Vissza a barbárizmusba! Bernát István. — Második czikk: Népünk nevelése. II. Gesztelyi Nagy László. — Belföld: Az Egyetemes Konvent gyűlése. I. p. Városi levél. Haypál Benő. — Irodalom. — Egyház. — Iskola. — Egyesület. — Gyászrovat. — Pályázat. — Szerkesztői üzenetek. — Hirdetések. Az Élet Könyvéből. láng a pusztában. II. Mózes 3: i—io. Az évezre*des legendás színezetű feljegyzés szerint a puszta alkonyában fellángolt Mózes előtt egy csipkebokor. Égett, de el nem égett. És mondá Mózes: odamegyek. hogy lássam a csodát. És a mikor látta, úgy tetszett neki, hogy ez a tűz neki ég, őt hevíti, őt melegíti. Ennek a lángnak isteni szózata volt, megbízatása, missziója Mózes számára. És íme, ott az Isten jelenlétében tüzes lángja előtt Mózes kicsinyes, szemlélődő életéből diadalmas, tetterős élet fakadt. A tudattalan megadással juhokat őrizőből egész népének pásztora, megmentője lett. Mózes eddig a földet nézte verejtékes orczával, most fénylő tekintettel az égbe meredt, most reformátor, próféta, a hitnek, Istennek embere . . . Mindnyájan pusztában élünk, a hol mindig vigyázni, küzdeni, keresni kell. A mindennapi foglalkozás lehet olyan veszélyes, mint a sivatag homokja, kicsiny, apró, néha csillogó és mégis, ha felkerekedik, sokszor emberkaravánokat eltemet. Szórakozásaink látszólag olyan fehérek, mint az arábiai puszták köve; maguk alatt kígyók sziszegnek. Pusztában vagyunk s mint pásztorok legeltetjük a csendes kívánságok türelmes nyáját. De a hogy a nyáj a rémülettől, az éhségtől ós szomjúságtól sokszor megvadulva vágtat, a mi vágyaink is száguldanak és keressük a megnyugtató perczek éltető vizeit boldog, örömteli idők pálmás helyeit. Pusztában vagyunk. Leszáll az est. A bűnös kívánságok s éji ragadozók széjjel járnak, rémes sejtések és valóságok halálmadarai szállnak... A milyen közel van hozzánk az a verítékes földet néző, küzdő pásztor Mózes, olyan messze van az a másik, a felfelé néző, az élet nagy művésze, a ki kőtáblára véste az Isten akaratát, hogy addig nézze a nép, míg lelkiismeretévé nem válik. Megérezzük, hogy mózesi csodára van szükségünk. Nekünk a pusztai látomás, a puszta tüze kell, mely megvilágosít, átvilágosít, megtisztít, megolvaszt új életre. Nekünk az égő csipkebokor lángja kell, mely az eget nyaldossa, melyből Isten szól. Ez a láng kigyuladt a kétezeréves messzeségben. Mikor a betlehemi csillag ragyogni kezdett, egy kis élet fejlődni, nőni, fényesedni kezdett. A fény elömlött egy kicsiny názáreti család életén, a liarminczéves névtelenségen, besugározta három rohanó évnek folytonos munkáját, örökös szeretetét, isteni tisztaságát, élő igéjét. Ez a láng durva kőszíveket olvasztott, vakoknak napsugarat adott, elhervadt, alvó, holt lelkivilágokban tavaszt, új életet fakasztott. Nappalt árasztott a sápadt holdvilágnál gyötrődő, vérvesztóses szenvedő körül. És mikor durva keresztfával eloltotta a lángot a megittasult emberi akaratszabadság, az örökkévalóságba szállt, hogy mindig melengessen, örökké égjen. Ez a láng a Krisztus. Mosolygunk azokon, a kik szerint soha meg sem gyuladt. Szánakozunk azokon, a kiknek hamúvá égett. Az örömhír az, hogy a krisztusi fény mindenkinek legalább is parázs, melyre, ha reárakjuk a mi hitünknek fáját, ha élesztgetjük a megismeréssel, a lélek odaadásával, a csendes, mélységes élettel lángra lobban. Ez a világosság belevilágít az ég ködébe, az Isten titkaiba, a Krisztus lelkén át megérezzük az erős Istennek atyai simogatását. Ez a világosság bevilágítja a földet, az életet, a fejlődő, a gondolkozó, a térden álló, az imádságos lelkű embert. Ennek a fénynek a sűrű árnyéka a mi czéltalanságunk, a régi emberünk, fekete, bűnös lelkünk. Boruljunk le mi pusztalakó emberek a Láng előtt, kit az Úr Isten ragyogtatott föl nékünk. Menjünk Hozzá oly közel, hogy izzásba jöjjünk, hogy mi is égő lánggá váljunk. Aztán vigyük széjjel lelkünk melegét a didergő szomorú lelkeknek, az egyedüllevőknek, a senki fiainak. Igen, bele a Lángba mi elhibázott életűek, mi repedt harangok, hogy megolvadjunk új, tiszta, drága ércczé és így zengjük az zúgjuk és élet himnuszát: hogy érdemes hinni, remélni és szeretni, érdemes imádkozni, érdemes élni az Úr Jézus Krisztus által ... B. Pap Lajos.