Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-04-23 / 17. szám

Vágyódunk igazi húsvét után, hogy Jegyen itt győzelme az igaznak, szentnek, Isten felé törekvő életnek. Nincs más útja és módja eljövetelének, mint az, hogy igazán átéljük azt, a mi az első húsvéton történt, a mikor a megdicsőült élet útat tört magának, azért, hogy beleplántálja tisztító, Isten felé ragadó erejét a szabadulás után vágyó lelkekbe. Nekünk is van húsvéti bárányunk, megáldoztatott érettünk, hogy legyen húsvéti tisztaságunk, szabadulásunk, életünk, evangéliumunk a magunk és mások számára. (—a—) JOBB JÖVŐ FELÉ. v Vigyázó, meddig még az éjszaka? Jön-e már a hajnal? A sok romlás, elmúlás sötétsége mind ijesztőbben és messzebbre terjesztgeti szét szárnyait felettünk. Özönvizek ideje van, erőt vevének a földön, elborítással fenyegetik a legmagasabb hegyeket; a békének galambjai még ott benn pihennek vagy ha szétröppennek is, fáradtan térnek vissza, nem találnak még nyugvó helyet lábaiknak. így tünődiink, gyötrődünk sokszor kétségeink, aggodalmaink éjszakáin. De mégis nem úgy, mint a kiknek reménységük nincsen. Ez a mostani húsvét más helyzetben talál bennünket, mint a mult évi. Akkor ott állt az ellenség a haza földjén, akkor nem volt még „áttörés", diadalmas előnyomulás északon és délen. Istennek hála, hogy most lehet legalább ilyen husvétunk, hogy lehet reménységünk még jobbra, győzelmesre, új életet, áldásokat hozóra. Nem táplálunk vérmes és alapnélküli, frázisos reménységeket. Nem láttuk e a most közelebb lefolyt napokban, mint vált semmivé dermesztő fagyra sok, korai napsütés fakasztotta dús virágzás. Fonnyadt, hulló apró gyümölcsök jelzik a pusztulás útját. ítéleteinkben higgadtságra, váradalmainkban szerénységre int bennünket sok minden: a rég- és közelmúlt sokféle tapasztalata. De van húsvéti reménységünk, a melynek summája ezekben az apostoli szavakban nyer kifejezést: nem hiábavaló! Ott olvassuk a győzelmi himnuszba olvadó apostoli húsvéti prédikácziónak végén. Erősen álljatok, mozdíthatlauul, buzgólkodóan az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban ! Mi lenne, ha nem lenne ilyen bizodalmunk. Ha lehorgasztott fővel, reményvesztett szívvel kellene mondanunk : hiábavaló! Hiábavaló annyi gyász, siralom, a sok drága élet elmúlása s minden, a mit a jobb jövőért teszünk és áldozunk. De tudjuk, semmi sem hiábavaló, a mit az Úrban, az ő dicsőségeért cselekszünk. 0 reá építjük a mi reménységünket. Ég és föld elmúlnak, sok minden elmúlt — de az ő beszédi soha el nem múlnak. És minden, a mit az ő Igéje, az ő Lelke által dolgozunk, építünk, nem lehet hiábavaló, máról holnapra szóló. Most a nagy pusztulások idején is nem állhatunk hivalkodva tétlenül. A húsvét az életre, energikus munkára bíztató ünnepünk. Mi nem lehetünk restszívűek, mint azok az émmausi tanítványok, minekünk már teljesen felgerjedt szívvel, nagy bátorsággal és reménységekkel kell odaállni az Úr szolgálatába és Vele együtt felvonulni a jobb jövőért való küzdelembe. Mily nagy feladatok várnak egyházunkra. Csak nemrég folytak le fontos, mélyreható tanácskozások iskoláink ügyeibén. Szinte káprázatos lehetőségek tárultak ott szemeink elé. A jobb jövő zálogai — gyermekeink, üaink, leányaink ezrei, a tanárok, tanítók, egy egész kis hadserege munkája vonult el szemünk előtt. Mi minden történt csak egy év alatt ott azokban a műhelyekben, á lelkek edzésének, kovácsolásának kohóiban ! És milyen kilátások a jövőre nézve! Elgondoltuk sokszor, hogy bár lenne még több a hitből, ebből fakadó energiából, hogy lenne még több az igazi plántálás és öntözés munkájából egyházunkban. Mily megdöbbentően nagynak is kell lennie a mélységes felelősség érzetének a mi lelkünkben, ha végigtekintünk a reánk bízottak nagy sokaságán minden más téren is. Körülöttünk a jobb jövő felé vágyódó lelkek sokasága, a feladatok özöne. Hányan járnak a sóhajok országútján. Hányan czipelik a czéltalanság, kétségeskedés terhét vállaikon. Az egyház munkásainak úgy kell odamenniök a vándorok mindegyikéhez, úgy kell munkához látniok, mint a kik bizonyosak afelől, hogy lesz még dicsőbb jövőnk nekünk, lesz húsvét, feltámadás, új élet az Úrban való buzgólkodás és odaadó munka után! —n. TÁRCZA. Húsvéti ének a csatatéren * 1916. Derengő, csillagfényes éj, Ébren virraszt a csatatér. Susognak szárnyas angyalok: Krisztus feltámadott! Harangszó andalít haza, Fülembe cseng hívó szava, Húsvét, megértük nagy napod: Krisztus feltámadott! A lelkem kis falumba száll, • Szeretteimre rátalál. S hallgatjuk hívőn a papot: Krisztus feltámadott! És zúg a zsoltár, égi dal Szárnyán ujjongó diadal, Mi zengjük és az angyalok: Krisztus feltámadott! * Megjelent a katonáinknak küldött „Húsvéti üzenef-ben.