Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-03-26 / 13. szám

jóslata: „a magyar név megint szép lett, méltó régi nagy híréhez". (Petőfi.) Még a nemzetiségi, politikai és felekezeti súrlódások, osztály- és pártharczok is elpihentek, vagy legalább eltompultak egy időre a közös nagy veszély hatása alatt. Régi igazság: a külső nyomás belső összetartást szül. De miként az Apokalipszisz csapásainak, úgy e mi nagy megpróbáltatásunknak is teljes megtérésre, erkölcsi újjászületésre kellene bennünket indítania. De ez még mindig nem történt meg. A háború első ijedelme alatt általános volt ugyan a lelki megrendülés, a nemzet minden rétegének magábaszállása, de a mint az imminens veszély elmúlt, elmúlt vele jórészben ez is és kezdődött ismét, illetőleg folytatódott itthon a régi léhaság és erkölcstelenség, mely újra megtöltötte a mulatókat. És e könnyelműeket nem térítette jobb belátásra és érzületre sem a határainkról idehallatszó halálhörgés, sem a sebesültek, csonka-bonkák, gyászolók, sírók és aggódok fájdalma, mely megtöltötte az országot. Pedig ezek érettünk is. az itthon maradt umlatozókért is szenvednek és mi adósaik, lekötelezettjeik vagyunk nekik, minden egyes szenvedőnek külön-külön, mert ők váltságul szolgálnak az egész nemzetnek, kik legalább annyit megérdemelnének tőlünk, hogy fájdalmukat őszintén osszuk meg velük és enyhítsük, ha már az elesettek halálsorsában nem kell osztoznunk. A komoly idő komoly erkölcsöket követelne! De van még egy szomorúbb jelenség is: az a mérhetetlen kapzsiság, mellyel egyesek úgy, mint bizonyos érdekcsoportok, sőt osztályok a haza baját és polgártársaik nyomorúságát igaztalan vagyonszerzésre használják fel. A háború természete úgyis az életszükségletekben bizonyos drágulást, a vagyonban bizonyos eltolódásokat idéz elő: egyiktől elveszi s a másiknál lerakja. Ez is sok sebet üt, de érthető. Ámde az a csúnya spekuláczió, a mely kapzsi számítással les prédájára, megzsarolja s megcsalja a hazát, a hadsereget és a polgárságot egyaránt, oly bűn, melynek elkövetőit ki kellene vetnie minden emberi társadalomnak magából. Mikor a nemzet egészében és polgáraiban ily szörnyű megpróbáltatás alatt áll, mindenkinek arra kellene törekednie, hogy ennek kibírását a nemzetnek és a polgártársaknak tőle telhetőleg megkönnyítse. De vannak vigasztaló, megnyugtató jelenségek is. Ezek között legfőbb az, hogy a mi Victoriánk is kijött fehér lován, mint győző és hogy győzzön; kijött s nem készül eltávozni tőlünk. Sőt — hogy Rákosi Jenő ötletét is felhasználjam — talán nem sokára ki fog kényszeríteni győzelmünk egy másik fehér lovat is rejtekéből s ezen fog ülni szintén fehér ruhában Pax, vagyis a békesség, egyik kezében olajággal, másikban a bőség szarujával. Az igazságos Isten áll igazságos ügyünk mellett. Megpróbál, de nem hágy el és nem veszít el bennünket, sőt szenvedésünkben máris új és szebb jövő .útját mutatja meg. Győzelmeink gyümölcsei meg fognak teremni nemzetünk életének minden viszonylatában, kifelé és befelé egyaránt. Teljesül Széchenyi mondása: „Magyarország nem volt, hanem lesz!" Új Magyarország, egyenlő társa szövetségeseinek, respektált ellenfele ellenségeinek, megújulva s meggyarapodva számban és erőben, politikai, kultúrális és gazdasági életében. Ez legyen nemzetünk politikai újjászületése ! Sőt legyen ez a háború az európai és az egész világpolitika újjászülője is! Ezt a háborút nem a nemzetek akarata indította, hanem a politika hivatalos, de hivatástalan intézői. Fognak-e ezek okulni az eredményekből, nem tudom, de azt hiszem, hogy a népek arra a meggyőződésre fognak jutni e nagy megpróbáltatás árán, hogy a legnagyobb győzelem eredményénél is biztosabb és jobb a békességes megértés útja. Kell, hogy a népek erkölcsi felfogása megváltozzék, megjobbuljon és érvényesüljön is e rémes megpróbáltatás alatt és után. Azok a milliók, kik a táborokban Isten kezét érezték magukon, mely megtartotta s egykor hazavezeti őket ezer veszélyen át, azok megtanultak imádkozni és másként értékelni a dolgokat, mint azelőtt. És ettől sokat várok: a népek erkölcsének, közszellemének megjobbitását a hazában és a hazán kívül. Ezek számon fogják kérni az elesettek nevében is az itthon maradiaktól, a politikusoktól is, hogy mit csináltak azalatt, míg ők a hazáért szenvedtek. És e nagy számonkérésből csak jó származhatik a közéletre: több igazság, tisztaság és becsületesség a réginél. És több istenfélelem és megértő, megbocsátó szeretet. Ez legyen a világ és benne nemzetünk erkölcsi újjászületése e nagy vér- és tűzkeresztségben! Úgy legyen! Marton Lajos, ref. theol. akad. tanár. A REFORMÁTUS JOGAKADÉMIÁKÉRT. E lapok szerkesztőségének előzékenysége folytán ismételten emelhettem már e helyen szót a református jogakadémiák érdekében. Legutóbb 1915 májusában, a mikor is különösen bővebben — habár még sem egészen kimerítőn — fejtettem ki azon okokat, a melyek miatt egyházunk e tanintézetekről addig, míg ezt a katholikusok is meg nem cselekszik, le nem mondhat. Most akkori mondottjaimból csak arra az érvre emlékeztetek, hogy jogakadémiánk megszüntetésével felekezetünk az egyetemi tanári szukkreszczenczia termeléséből, a mely czélt a ref. akadémiák a jelenlegi református s akad. tanárokból lett egyetemi jogtanárok tekintélyes száma által is bizonyítottan teljes megelégedésre szolgáltak, jóformán teljesen ki fog szorulni! Épen ezért javallottam a ref. jogakadémiáknak tovább is fentartását, sőt ez intézményeknek megerősítésére és életképesebbé tételére azt, hogy a három ref. jogakadémiának esetleges összevonásával vigyük ki egy református jogi fakultás vagyis egy, az állami egyetemék jogi karaival