Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-02-27 / 9. szám

valósulhatott meg; sokan ellenezték ezt akkor azért is, mert kivitelében a zsúfoltság jellegét hordta volna magán. De a 12 óra még nem mult el. A háború késleltette eljövetelét. Ott van még az üres Kálvin-téri telek és ott állnak a másik oldalon a még lebontatlan régi épületek. Ki tudja: talán ez is egy nagyszerű felsőbb ujjmutatás arra nézve, hogy mit kell a budapesti és egyetemes egyháznak cselekednie, itt van még, nem mult el az alkalom, fogjunk össze, tegyük össze erőinket,és áron is vásároljuk meg ezt a nagy alkalmat! Annak a régi Kálvin-téri templomnak kövei is az egész magyar kálvinista egyház áldozatkészségéről beszélnek. Hadd emelkedjenek ott újból a megnagyobbodott területen ilyen beszélő kövek. Hol volna méltóbb helye a mi fogadalmi templomunknak, a küzdelmes nagy múltra emlékeztető és a dicsőbb jövőnek akarását kifejező hatalmas építkezésnek, mint ott azon a téren, a hol az évszázadokon át innen száműzött magyar kálvinizmus fészket rakott. Épen most száz éve, hogy őseink ott a Kálvin-téren elkezdték építeni a templomot. Megható annak az építkezésnek története. Hányszor kellett abbahagyni az építkezést, pénzhiány miatt. Hányszor kellett apellálni arra az áldozatkészségre, a mely a legújabb időkig egyházunk ekszisztencziájának és alkotásainak egyedüli alapja volt. Ki tudott akkor még amortizácziós kölcsönökről, „segélyekről" ?! És mégis fölépült az a monumentális épület. Építsünk most új kőfalakat a minket oltalmazó és nekünk dicsőbb jövendőt ígérő, készíteni akaró Isten dicsőségére! Ott azon a téren emelkedjék a mi magyar református egyházunk székháza, ott legyen az egyházi munkáknak egy hatalmas kolóniája, onnan ragyogjon le a mi nagy fogadalmi jeligénk: Soli Deo Glória! (p.) BELFÖLD. A Lorántffy Zsuzsánna-Egyesület 1915. évi munkája. Serencsére nem nélkülözhetetlen kelléke a nagy dolgoknak a nagy feltűnés. Egészen csendben ment végbe a Lorántffy Zsuzsánna-Egyesület évi rendes (ez alkalommal tisztújító) közgyűlése f. hó 6-án, vasárnap d. e. a theol. akadémia dísztermében. A szokott igényekhez képest a jegyzőkönyv mindenesetre nyugodtan beszámolhat a „szópszámban" megjelentekről. De azért mégis be kell vallani, hogy csak az egyesület törzstagjai és néhány régi barátja voltak jelen, mindent összevéve alig százan. És mégis bátran állíthatjuk, hogy akármilyen kevés nyilvános érdeklődést váltott is ki, ez a gyűlés egész fővárosi egyházi életünknek — és mivel fővárosi, tehát reprezentáló, sőt példamutató egyesületről van szó — egész országos ref. egyházi életünknek egyik legjelentősebb mozzanata. A Lorántffy Zsuzsánna-Egyesület eleitől fogva mind máig a nők között és nők által végzett evangéliumi szeretetmunkásság legtekintélyesebb letéteménye volt s azért egész egyházunk élete szempontjából nagy esemény az a nap, a melyen ez az Egyesület egy esztendei életéről beszámol A közgyűlés tartalma benne van abban a néhány szóban, melyet a lankadatlan buzgóságú elnöknek, Szilassy Aladárnénak megnyitóbeszédéből idézhetünk: „Egyesületünk elmondhatja a zsoltáríróval: Az igazakat támogatja az Úr, nem szégyenülnek meg a veszedelmes időben és jól laknak a drágaság napjaiban (37. zsolt. 17—19. v.). Hálával állapíthatjuk meg, hogy egyesületünk ezen veszedelmes időben egyetlenegy munkaágát sem volt kénytelen megszüntetni, hogy továbbá a nehéz viszonyok, a nagy drágaság mellett is anyagi viszonyaink nem romlottak meg, sőt, ha lassan is, de előre haladtak munkáink, melyeket csöndben igyekeztünk hűséggel szolgálni." Az egyesület életképességének titka, mellyel Isten kegyelméből virágzik és fejlődik a mostani nehéz időben is, abban rejlik, hogy nemcsak adni igyekszik munkásságának különböző ágaiban, hanem venni is az isteni erőforrásból, melyet az Isten igéjében sokágú munkájának középpontjává tett. Az egyesület számára a „Lorántffy Zsuzsánna" czím nemcsak egy vagy más oldalról, a mely tán tetszetős és divatos volna, hanem a maga egészében komoly programmszámba megy. Titkári jelentésének idején Szalag Teréz felelevenítette a nagy fejedelemasszony emlékezetét, a mint keresztyén női jellemének szépségét épen a háborús időben ragyogtatta. „Munkás életének Istenbe vetett erős hite volt vezére, küzdelmeiben bátorítója. Ennek a hitnek pedig a Szentírás szorgalmas olvasgatása volt az ápolója ... Ez ünnepélyés záróórában előnkbe tárul az a kérdés, vájjon méltóan viseljük-e az evangéliumtól áthatott, nemzete jólétét munkáló fejedelemasszony nevét?" A míg ez a komoly kérdés az egyesületnek szemei előtt lebeg s a míg évről évre törekszik ama jó lelkiismerettel megadhatni a kedvező választ, addig sem háborús, sem békés válságok nem is fogják megakasztani fejlődését, hanem növekedni fog nőtársadalmunk mind szélesebb köreinek bevonásával Isten országának szolgálatában mind fontosabb és befolyásosabb szerepre. Három beszámoló hangzott el a közgyűlésen. Mindegyikből néhány jellemző adatot. Mindeme kiterjeszkedő ismertetésről le kell mondanunk s az ilyen iránt érdeklődőket az egyesület évkönyvéhez kell utalnunk. A titkári jelentésből. Kórházi munkáján kívül, melyről külön jelentés szólt, egy, az ausztriai kórházakban fekvő magyar sebesültek meglátogatására kiküldött tagja által végzett az egyesület „háborús" munkát. Az egyesület penziója, diákleányok és általában fiatal nők számára fenntartott otthona már régen szűknek bizonyult s az idén is minden bővítgetés ellenére sem tudott a keresletnek megfelelni. Öt bibliatanulmányozó körben és több nagy látogatottságnak örvendett estélyen fejtette ki munkáját az egyesület „Leányköre". A Család-utczai nagytéréin gyülekezete az ott berendezett kórház miatt még mos