Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-11-28 / 48. szám

előírt kötelesség. Nem mostohagyermek-e a konfirmált ifjak egylete az önképzőkörökkel szemben ? Van-e jó tantervünk, vannak-e igazán alkalmas tankönyveink? Van-e jó apologetikánk a VIII. osztály számára? Van-e igazi jó tankönyvünk, a mely pl. bevezetné a növendéket a Biblia tanulmányozásába ? Bizony nincs. Pedig a jó tankönyv egy rész-siker. A vallástanár rátermettségét, egyéni tapasztalaton nyugvó ker. hitét nem pótolhatja, de nagy segítség. Dr. Makkai ilyen hézagpótló, kiváló munkát nyújt. Bár az erdélyi ref. egyházkerület igazgató-tanácsa tankönyvül engedélyezte, szerzője „kézirat gyanánt" nyújtja, hogy vallástanáraink tapasztalatukból esetleges hiányait pótolhassák. Azt hiszem, nem igen lesz erre szükség. A vallástani kézikönyveknél, még az egyháztörténeteknél is, különös fontosságú a szerző theol. álláspontja. Növendék-fiúk és leányok kezébe adjuk a tankönyvet, a melynek állításait azok — csekély kivétellel — kritika nélkül, bizalommal teszik magukévá. Ha valamivel, hát egy elhamarkodott állítással rombolhat a tankönyv. Dr. Makkai meleg, bibliai ker. hittel írta meg tankönyvét modern pozitív theol. alapon. Mély tisztelet érzik ki szavaiból a szentírás iránt, az Isten Igéje iránt, de a mellett érvényesíti a biblia-kritika többé-kevésbbé leszűrődötteredményeitis. Mózes könyvének a szereztetéséről nyújt annyit, a mennyi egy középiskolai, illetőleg tanító- és tanítónőképző-intézetinövendéknek elég. Mindezt nem rombolólag, hanem tapintatosan teszi. Ugyanígy jár el a zsoltároknál és pl. Jesajah prófétai könyvénél is, a hol Tritojesajahról is említést tesz. Az ótest. könyveinél nem a régi, jól megmagyarosított neveket használja, mint pl. Sofoniás, hanem Cefanja, Mika, Ámoc, Maleaki (a 25. 1. sajtóhibával: Maelaki), Haggai, Zakaria. Azt hiszem, hogy ez nemcsak a theol. munkákban helyénvaló, hanem tankönyvben is, de a növendékekkel meg kell ismertetnünk a régi elnevezéseket is, hiszen a kezünkben levő revideált bibliánkban is ezeket találjuk. Az ótestamentum tárgyalásánál igen szép a törvényről szóló rész — a melyet különben mutatványul közölt a könyvből az Erdélyi Ref. Szemle-—, a melyhez, a természetes kapcsolatot tekintve, olyan jól illik Jézus kiegészítő magyarázata. Az új test. részben olyan jól esik olvasnunk a modern keresztyén lélek tisztességtételét Jézus, „a világtörténetének és az emberiség életének, igazi legnagyobb csodája" előtt, a kinek istenségét a szerző lélektani érvekkel bizonyítja, nem a régi orthodox iskola módszerével : bibliai idézetekkel. Minden kornak megvan a maga divatos módszere; miért ne alkalmaznánk mi azt, a melyikkel a mi kortársaink szeretnek operálni Egyébként nem ez a fődolog, a kutató elme... feltevései talán ideig-óráig megnyugtathatják az értelem kíváncsiságát, de a szívnek nem ez a teendője. Szent tisztelettel és odaadó, hívő szeretettel megragadni felénk nyújtott kezét: ez a mi dolgunk a földön." Nagyon örülünk, hogy van végre egy tankönyv, a melyben bővebben olvashatunk Jézus jelleméről! A fiatal léleknek ez kell! Nem elvont, dogmatikus kijelentés egyszerre a Jézus istenemberségéről! Ez is, de ide úgy jusson el a vezetésünk alatt álló ifjú lélek, hogy a Jézus egyes megragadó jellemvonásaiból ő maga következtessen, hogy az egyes tapasztalatokból azután erőszak nélkül alkossa meg vagy fogadja el a törvényt: Te vagy Krisztus, az élő Istennek fia! A könyvnek Jézus csodáiról szóló részéhez volna egy tiszteletteljes megjegyzésem. „Előfordulnak olyan csodatételek — mondja a szerző —, melyeket némelyek könynyelműen elvetnek, mint lehetetleneket — holott legtöbbjük lélektanilag teljesen érthetők... pl. a tengeri vihar, Lázár feltámasztása, a tengeren való járás, a kenyerek csodája ..." Lélektanilag teljesen érthetők ? És épen ezek, a melyeket a felsorolt csodák közül kiemeltem? Szükségesnek vélem én is, hogy a nagyobb növendékek előtt a csodák kérdéséről szóljunk, mert úgy is szembe kerül velük a fejlődő, ifjúi elme, de a raczionális magyarázat, ha lélektani alapon nyugszik is, nem lesz kielégítő. Lázár feltámasztása pl. lélektanilag, nem tudom, miként magyarázható. Elhiszi a keresztyén ember, ha elfogadja Jézust Istenfiának, a kinek a személye rendkívüli s így szükségképen egyes cselekedetei is azok. Az ótestamentuinban előforduló csodákról nincs említés a könyvben, pedig a legtöbb esetben ezekre is választ kérnek a növendékek, az újtestamentomi csodákkal kapcsolatban. Két dolog hiányzik az én számomra ebben a szép tankönyvben : az úrvacsoráról és a keresztség rendeléséről való megemlékezés. A passzióról és a feltámadásról, a melyekkel pedig aránytalanul többet foglalkoznak az evangéliumok, mint Jézus életének bármely más mozzanatával, csak 13 sorban emlékezik meg a tankönyv. Az újtest. könyvek szerzőiről, a szerveztetési időről is van szó könyvünkben. „Márk ev. a 70. év után, Lukácsé 100 körül, valamint az Apóst. Csel. is, Mátéé 130 körül, Jánosé 130— 140 között" keletkezett. „Az Efezusi és Titushoz és Timotheushoz írott levelekben legalább is későbbi betoldások vannak." Úgy vélem, tankönyvben betoldásról beszélni, nem építő dolog, annyival is inkább, mert elvégre ez is csak hipotézis. Nem találná-e jónak a könyv szakképzett írója megemlíteni azt, hogy a bibliai irod. történet megállapításai nem véglegesek és hogy e megállapítások Istenigéjét épen nem érintik ? A szép, magyaros, élvezetes, sok helyütt költői stílusban megírt munkát egyébként örömmel köszöntjük. Nemcsak mint tankönyvet, hanem mint hiterősítő és mélyítő könyvet ajánljuk művelt közönségünknek is. Dr. P. P.