Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-11-21 / 47. szám

gyöngéd viszonyhoz hasonló ragaszkodás fejlődött ki közte s tanítványai közt, a kik valóban gyermeki szeretettel, bizodalommal csüngtek jó tanárukon. Munkaszeretete, munkabírása bámulatos volt. Iskolai teendőin kívül mi mindenre ráért ?! Az önművelés soha nem szünetelő, a főiskolai nagy könyvtár rendezésének sok időt igénylő nagy munkája mellett, a melyhez a kolozsvári Múzeum-Egylet könyvtárában tanárjelölt korában szerzett szakismeretei alapján kezdett, időt szakított a családi tűzhely körében s kis gazdaságában kifejtett gondos foglalkozásra, nagyobb mérvű hírlapírói tevékenységre. Nem tért ki a nőegyesület megtisztelő bizalma elől sem, mely őt titkári állás elfoglalására szólította fel s Huszár György ott is fényesen eleget tett elvállalt kötelességének. Mint ember a megtestesült szerénység, a soha meg nem előzhető kedves figyelem ritka példányképe volt. Nemcsak nem akart, de tán nem is tudott volna ártani senkinek. Puritán, becsületes gondolkodásmódja ennek még a gondolatától is irtózott volna. Alig hiszem, hogy csak hevesebb szócsatákat is vívott volna életében, viszont azt meg tudom, hogy jellemének határozott akaraterejénél fogva mások előtt meggyőződése ellenére meghajló, udvariasan kitérő sem volt képes lenni. „Határozott, kemény, férfias jellem — írja róla egyik jó barátja s kartársa, Horváth József. A mit egyszer jónak, igaznak, nemesnek megismert, a mellett tántoríthatatlan hűséggel kitartott. A mit egyszer kötelességül elvállalt, azt minden áron teljesítette. Hivatásának betöltésében nem ismert akadályt, habozást vagy csüggedést!" E találó jellemzéssel fejezem be megemlékezésemet Huszár Györgyről, mellyel a kegyelet, a szeretet adóját kívántam leróni hálás érzéssel ragaszkodó volt tanítványom, a szeretetreméltó jóbarát, a becsülésre érdemes egész ember, aranytiszta jellem, a kötelességteljesítésben mintaszerű volt kartárs, a páratlanul gondos édesapa és gyengéd férj kedves jó emléke iránt. Dr. Joó Imre, nyug. fogimn. tanár. KÜLFÖLD. Az amerikai magyarok. Amerikai testvéreinkkel mostanában az érintkezés sok tekintetben meg van nehezítve. De mégis hallunk róluk. Az egyházi lapok ha késedelemmel is, de megérkeznek. A „Református Híradó" október 7-iki számában részletes tudósítást találunk a csatlakozottak keleti egyházmegyéjének legutóbbi gyűléséről, a mely szeptember hó végén South-Bethlehemben folyt le. Az egyházmegyei közgyűlést megelőzőleg lelkészértekezlet, istentisztelet és vallásos-estély volt szeptember 27-én. A lelkészértekezlet határozata értelmében az ottani szolgálat nehézségére való tekintettel, arra kérik a konventet, hogy 10 szolgálati éven túl a lelkészeknél egy év egy ós fél évnek számittassék a nyugdíjintézetnél. Az istentiszteleten Korócz Géza trentoni lelkész imádkozott, Komjáthy Ernő bridgeporti lelkész elénekelte a gályarabok énekét és Kovács Béla wallingfordi lelkész prédikált. — A vallásos estélyen három aktuális előadás volt. dr. Nánássy Lajos perthamboy-i lelkész „A református egyházak és a magyar érzés", Tegze László passaici lelkész „Az amerikai magyar református iskolák jelentősége a magyar kultúra és protestantizmus szolgálatában", dr. Kuthy Zoltán esperes „A szoczializmus jelentősége az isteneszme szolgálatában" czímen tartott előadást. Az egyházmegyei gyűlésen 16 lelkész és ugyanannyi világi küldött vett részt. Közlünk néhány érdekes adatot az esperesi jelentésből. Az amerikai keleti ref. egyházmegye 16 egyházközségében 883 keresztelés, 251 temetés 325 esketés volt és 119 gyermek részesült kontirmáczióban. Bevétel volt (kerekszámban) 48,000, kiadás 29,000 dollár. Az egyházközségek „nyári" iskoláiba járt 852 gyermek; 270 magyarországi és 725 amerikai születésű. Az amerikai magyarok, mint erről már több ízben megemlékeztünk, bőségesen kivették részüket a háborús jótékonyságból. Az összes magyar lapok, egyháziak épúgy mint világiak, nagy a'gitácziót indítottak a segélygyűjtések ügyében. Mindezért hivatalos köszönetben is volt részük. A miniszterelnök fejezte ki az itthoniak nevében. „Kétszeresen becsesek előttünk, így végződik a köszönőirat, az amerikai magyarság fillérei, mert hiszen nemcsak könynyek felszárításában segítenek, de megannyi élő tanújelei annak a lelki egy beforr adásnak is, a melyet a bennünket térben elválasztó óczeán nem tudott elszakítani." Pedig el akarják őket tőlünk szakítani. Erre nézve olvastuk nemrég egyik esti lapunkban azt a feltűnő és nyugtalanító tudósítást, hogy az amerikai Columbus nemzeti ünnepen Wilson elnök és Roosevelt Tivadar exelnök éles támadást intéztek az Amerikába vándorolt európaiak ellen, a kik az Egyesült Államok területén nemzetiségi politikát folytatnak és a kik az „ó hazával" való összeköttetést hivatalosan vagy érzelemben is fenntartják. Mindketten hangoztatták, hogy az Amerikában élőknek nincs joguk sem politikai, sem vallási czímen olyan agitácziót folytatni vagy olyan intézményt fenntartani, a melynek czélja az, hogy a bevándoroltaknak beolvadását megakadályozzák. Különösen Roosevelt volt harczias hangulatban azok ellen, a kik egy bizonyos idő múlva nem lesznek amerikai állampolgárok. Kötőjeles „német-amerikai", „magyar-amerikai" emberekre, mondá, nincs szükségünk. A szónoklatok éle természetesen azon akczió ellen is irányult, a melyet egyházunk kivándorolt honfitársaink körében folytat. A tudósítás szerint egyik előkelő amerikai lap hevesen agitál a magyarság és különösen a csatlakozott református lelkészek ellen és ezeket politikai ágenseknek minősiti. A tudósítás végén: azt is olvastuk, hogy az amerikai magyarok közül sokan veszik ki amerikai állampolgári papírjaikat és hogy „a hazai református egyházmegye két esperese is eles-i