Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-11-14 / 46. szám

csodálatos segítségét kellett megtapasztalni, de meg maguk a sebesültek is azt mondták, mikor felvetettem előttük a kérdést, hogy „kérjünk-e" •— „Ha nem szívesen adják, nem kell kérni", azért „kiki a mint elgondolta szívében, a szerint cselekedjék." Brünn, Dahngasse No. 8. Kájel Endre, ref. lelkész. BELFÖLD. Hogyan is áll a dolog ? * E lap 41-ik számában közölt „A kurátorok és a pedagógia" cz. czikket olvasva, kötelességemnek tartom, a tény valóságának felderítése végett, arra az alábbiakban válaszolni. Mindenek előtt is azon nézetemet nyilvánítom, hogy Pedagógus úr, ha beküldés előtt alaposabban áttanulmányozza czikkét, mint a hogy nem tette, lehetetlen, hogy el ne állt volna a közlési szándékától. Mert nem akarom elhinni, hogy még idejében be ne látta volna azokat, a mikről mi már reá nézve idő után meggyőződhettünk. Tudniillik, hogy nagy tájékozatlansággal kompromittálja magát az énektanításra nézve kerületileg megállapított tanterv és a felvetett pedagógiai kérdésnek közgyűlés elé terjesztését megelőző szakbizottsági letárgyaltatása felől. A mit különben is már e lap szerkesztője a czikk közléséhez fűzött megjegyzéssel értésére adott. S hogy nem a jó falusi kurátorok, de az egyházmegye vezetősége felett tör pálczát. Es hogy pártfogoltját nem kiváló pedagógussá magasztalja fel, hanem rossz tanítóvá alacsonyítja le, kikényszerítvén annak a másik oldalról való bemutatását is. Hát igen. A dolog úgy áll, hogy az indítványozó lelkész egy háza táján nem jól sepert. Midőn ugyanis évekkel előbb állami képezdét végzett nővérét tanítónak választatta gyülekezete iskolájához, azt az igéretettette? hogy a hitoktatást ő maga fogja végezni. Azonban, hogy ígérete folytán támadt kötelezettségének mennyire nem felelt meg, igazolja az, hogy az évi látogatások alkalmával úgy a körlelkészek és tanítók (közben változtak), mint az esperes a legesleggyengébb eredményt tapasztalták az énekek tanítása körül. S midőn a lelkészt ezért kérdőre vonták, még neki állt feljebb s képtelennél képtelenebb magyarázatokkal és elvekkel állott elő — mentségül, a helyett, hogy hozzáfogott volna a lelkiismeretes munkához. Mikor aztán az évi látogatások alkalmával sem mutatkozott haladás, nem maradt egyéb hátra, mint e. m. gyűlés elé vinni a dolgot. Ezt azonban a kérdőre vonandó lelkész, hogy énektanításának ki nem elégítő voltát némileg leplezze, az e. m. elnökséghez ezt a hazabeszélő s egyben mosolyt keltő indítványt nyújtotta be: * Mult számunkból helyhiány miatt kimaradt. a) Vétessék revizió alá a hivatalos tanterv által az I. és II. elemi osztályok tananyaga gyanánt előírt egyházi énekek csoportja s hagyassanak ki mindazok az énekek, a melyeknek hangterjedelme túllépi a növendékek hangérzetét, továbbá, a melyekben a melódiai elem fejlettebb zenei éneket igényel s iktassa magasabb osztályok tananyagába. b) Az I. és II., továbbá a III—VI. osztályok tananyaga gyanánt előirt egyházi énekek osztassanak föl két, illetve három csoportra s az egyes csoportok az I—II., illetve a III—VI. összevont osztályoknak évenkint felváltva taníttassanak. c) Mondja ki az e. m. közgyűlés, hogy míg a tanügyibizottság munkája elkészül, az iskolák a maguk alkotta csoportosítással taníthassák az egyházi énekeket." Az elnökség persze annak rendje és módja szerint ez indítványt a tanügyi bizottság elé vitte előzetes tárgyalás végett. Ez a szakférfiakból álló bizottság, tekintettel arra, hogy az énekek osztályonkénti beosztását az arra hivatott és hozzáértő egyének által készíttetett egyházkerületi tanterv állapítja meg s a megállapítás az egyházkerület összes elemi népiskoláira kötelező s mint a gyakorlat mutatja, osztályonkint egész terjedelmében és beosztásában keresztül is vihető — javasolta, hogy az indítvány felett e. m. közgyűlés térjen napirendre. Az e. m. küzgyűlés a tanügyi bizottság ezen jelentését tudomásul vette és javaslatát határozattá emelte. Tehát nem pedagógiai kérdés dőlt el a gyűlésen, hanem, igenis, egy szakbizottság javaslata felett düntöttek és pedig a czirka 3 „hivatásos hitoktatóval" szemben vagy 45 komolyak, köztük az a még ott levő 8 falusi kurátor, a kiknek tulajdonítja czikkíró úr a mérlegbillentést, holott nélkülük is megvolt a többség s a kikről oly kicsinylő véleményt mondott. Hát, hogy ezek az egyszerű lesajnált kurátorok nem értenek a pedagógiához, miként Pedagógus úr a zulukafferek dolgaihoz, valamint a csillagok távolságának s mozgásának kiszámításához, azt elhiszem, de hogy kiváló szakférfiak által a gyermeki hangterjedelem és felfogóképesség tekintetbevételével osztályonkint helyesen beosztott zsoltárainkat (melyekről úgy látom most már, hogy nemcsak indítványozó, de czikkíró úrnak is halvány fogalma van) nem ismernék, a leghatározottabban tagadom. Igen, így áll a dolog, czikkíró úr. Én is sokat írhatnék még az ügyről, de mivel czélom csupán e lap b. olvasóinak a felvilágosítása volt, nem pedig holmi szóharcz és hiszem, hogy e rövid, tárgyilagos czikkel czélomat el is értem, kijelentem, hogy ezzel az ügyet részemről befejezettnek tekintem. S zárom soraim ezen óhajjal: Vajha egyházi hatóságaink mindenfelé, de különösen a nem saját iskoláinkban a legbensőbb odaadással ügyelnének fel az énektanításra, hogy újonnan alakult gyülekezeteinkben, sőt a hivatásos hitoktatókat tartó egyházak templomaiban is, necsak azokat a kevésszámú, máskülönben mondhatni legszebb énekeinket kellene mindig énekelgetni, a miket indítványozó lelkész úr