Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-01-03 / 1. szám

rettenetes világban is a régiek maradunk! Csak talán nem kérdezzük Nikodémussal: mi módon születhetünk újonnan? Új, gazdagabb, szabadabb, vidámabb, boldogabb, hatalmasabb'Magyarországot várunk az új esztendőtől, mert ez volna reánk nézve az Úr jókedvének esztendeje? Mi magyarok legyünk egyénenként újak. gazdagabbak, szabadabbak, vidámabbak, boldogabbak, hatalmasabbak. Gondoljátok, hogy cselekedheti ezt más velünk, mint a ki Izráelhez küldetett? Megújíthat bennünket más valaki? Értsük meg az örömmondását. Törjük össze szívünket s Vele köttessük be. Engedjük, hogy bűneink fogságából kiszabadítson bennünket. Szavainkban, cselekedeteinkben 0 vigasztalhassa gyászolóinkat. Higyjétek el, hogy így lesz még dicsőbb, jövőnk nekünk, eljön az Úr jókedvének esztendeje. Ha most így megújulunk mindnyájan, ez az esztendő lesz a kezdete! Marjay Károly. BOLDOGABB ÚJÉVET! Ezt kívánunk most mindnyájan egymásnak ennek az újévnek kezdetén. Az elmúlt esztendő nem tartozott a boldogok közé. Nem szomorkodunk elmultán. Gyászos esztendő volt. Története véres betűkkel lesz beírva egyesek és népek történetébe. Szomorú örökséget ad át utódjának : háborút, a melyhez képest mindazok, a melyek valaha itt a földön dúltak, romboltak, ha nem is kegyetlenségüket, de méreteiket illetőleg csak gyenge kezdeményezéseknek tűnnek fel. Elkövetkezett, a mi felől a költő oly csodálatos látással prófétált a jövő század regényében. Sokszor úgy tűnik fel előttünk, mintha az ember évszázadokon át csak erre készült volna. Mert íme ott sorakoznak a szárazon és a vizeken, ezek alatt és felett mindazok az eszközök, a melyekről eleddig azt hittük, hogy csak a képzelet szülöttei. Fájdalom, nem azok már, itt vannak, hogy egymással versenyre kelve, egy czélt szolgáljanak: lerombolják mindazt, a mit a tegnap épített; vérbe, siralomba fojtsák azt, a mi az imént még lelkünk gyönyörűsége, büszkesége volt. Most az óévnek zártával és újnak nyíltával, úgy szeretnénk már végleges mérleget alkotni arról, mit vitt el és mit hagyott meg ez a háború. Fájdalom, hogy még nem lehet. De már most is megállapíthatjuk, hogy a veszteségszámla súlyos. Micsoda gyászos statisztika iesz az, a mit majd az elmúlt évről készítenek ... De nemcsak sok drága, szinte pótolhatlaunak látszó emberi élet vesztén kesergünk, vannak egyéb veszteségeink is. Soha egy perezre sem tudjuk feledni, hogy magukat keresztyéneknek valló népek között folynak a dúló emberírtó csaták. S bármiként filozofáljunk is a „keresztyénség és háború" és hasonló tárgyú és czímű értekezésekben, prédikáczióinkban stb. még sem tudunk szabadulni attól a leverő, kínzó gondolattól, hogy ebben a aáborúban legalább most egyelőre a legszentebb ügy is a szenvedők, vesztesek oldalán van. Hiábavaló dolog lenne leplezgetni azt a szomorú valóságot, hogy ma 2000 év multán milyen kevéssé hatotta át egyesek, nemzetek életét az evangélium, melynek központjában nem az öldöklés, emberirtás, hanem a megváltó és megtartó Szeretet lelke van. Tudjuk, hogy van sok minden a nyereség-számlán is. Világnak kezdete óta sok minden rosszat fordított már Isten jóra. Hiszen, ha nem így lenne, most nyomorultabbaknak kellene éreznünk magunkat a föld minden teremtményénél. Sok mindent nem érdemes megsiratni, a mi most a háború rémes zivatarában legalább egy időre elmúlt és viszont sok mindent, üdvözölhetünk örömmel, a mi most dermedtségéből, álmából újra éledt s ébredt. Senkit sem untatunk annak felsorolásával, a mire gondolunk és a miről úton útfélen hallunk. Csak annyit mondunk, hogy kimondhatlan, drága árat kellett már eddig is fizetnünk azért, hogy most nem a ledér léhaság viszi a nagy szót ott, a hol szinte egyeduralkodó volt, hogy most sok minden sárnak bizonyult, a mivel mellüket verve, annyian kérkedtek és hitvány rongynak, a miben tetszelegve czifrálkodtak, hogy most sokaknak szemei megnyíltak az igaz ós olyan értékek meglátására, a melyekkel szemben színvakok voltak. Az emberek legjobbjainak össze kell fogni s minden erejüket megfeszíteni, hogy ez az „áron vásárolt" nyereség megmaradjon ós legalább részben enyhítse a veszteségek feletti mérhetlen fájdalmat. Kinek lelkén ne ülne most nyomasztó ködként a gyötrő gondolat: milyen lesz és hogy végződik ez az újesztendő ?! Ott künn már zöldéi az őszi vetés — kié lesz az aratás? Mi lesz velünk, kedveseinkkel, egyházunkkal, drága, szívünkhöz nőtt intézményeinkkel és mindenekfölött hazánkkal? Lesz-e jó eredménye reánk nézve tengernyi könnynek, áldozatnak, vigadozással aratunk-e ott, a hol most könyhullatással vetünk?! Ha valamikor, úgy most szeretnénk siettetni az idők folyását, belelátni a jövőbe, a végső, nagy kimenetelbe. De nem lehet. Azok a testvéreink, a kik a végekről menekültek, gyötrő, kínzó gondjaik jó részét feledték, a midőn ideértek az ország központjába, a haza szívébe. Most az iijév kezdetén, a mi gondjaink, aggodalmaink is csak úgy szűnnek, csillapulnak, ha háborgó szívünk otthagyva a perifériákat megtalálja az igazi, egyetlen központot. Boldog — boldogabb újesztendőt, vigasztalásban, megnyugvásban, győzelemben, békességben gazdagot! Ez a kívánságunk. De kitől és mitől várhatunk ilyent? — Isten ad erőt az ő népének és ad győzelmes békességet a benne bízóknak ! p. Kálvin bronzból vert, igen sikerült plakettje öt korona árban megrendelhető a Kálvin-Szövetség titkári irodájában (IV. ker,, Molnárutcza \7. szám)t