Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-10-03 / 40. szám

kifogásuk, hogy nincs velünk a Jézus. Velük van egész hatalmával, minden erejével mind a világ végeztéig. Hova menjünk hát, hogy ne, érjen megszégyenítés, csúfos vereség erőtlenség, felszereltség hiánya miatt ? A hitnek forrásához, Fejedelméhez és bevégzőjéhez megyünk és esdően mondjunk: Adj nekünk hitet, hacsak mustár magnyit és általa erőt, hogy tudjunk gyógyítani, hatalmasságokat legyőzni . . ., hegyeket megmozdítani! p,A GYERMEKEKÉRT. Budapesti protestáns körökben felséges mozgalom, sokat ígérő vállalkozás indult meg szept. 29-én, a mikor dr. Szabó Aladár meghívására a különböző evangéliumi egyletek képviselői gyűltek össze a ref. főgimnázium dísztermében, hogy megbeszéljék: mi módon lehetne az eddigi szórványos, megerőtlenedett s inkább csak kísérletező vasárnapi iskolai munkát erőteljesen, valóban magyar és keresztyén szellemben megújítani, felvirágoztatni. Képviseltette magát ez előzetes értekezleten az evangélikus egyház, a Lórántfí'y-egylet, a Bethánia, a keresztyén ifjúsági egylet, a diákszövetség, a vasárnapi iskolai szövetség és a sajtó. Az értekezleten jelenlevők többek hozzászólása után egy akarattal elhatározták, hogy nov. 1-én a ref. theol. akadémia dísztermében konferenciát tartanak abból a czélból, hogy a különböző evangéliumi egyletek munkás tagjai szívére kösse a gyermekek lelkének meleg gondozását a vasárnapi iskolák útján a családi nevelés és iskolai vallásoktatás értékes munkájának kiegészítése képen. A konferenczia tárgyai lennének: az evangélium és a gyermekek; a keresztyén családi nevelés; a gyermekirodalom; a vasárnapi iskolák szükségessége; a vasárnapi iskolai tanító jelleme. Előadókul a következő illusztris keresztyén munkások kérettek fel: dr. Vargha Gyuláné, Ráffay Sándor ev. lelkész, dr. Szabó Aladár, id. Viktor János és ifj. Viktor János. E konferenczia sikerétől függ, hogy később, alkalmas időben egy vasárnapi iskolai tanfolyam szerveztessék, tekintettel arra, hogy kevés munkás van ahhoz a 10—15,000 gyermekhez képest, a kikre egyelőre számítunk. Melegen üdvözöljük ezt a mozgalmat. Ennél alkalomszerűbb és keresztyénibb gondolat alig foglalkoztathatja azokat, a kik komolyan, előrelátással foglalkoznak a magyar nemzet jövőjével. A gyermek a legdrágább földi kincsünk és a nemzetünk jövendő ereje, vagy gyengesége. Érdemes foglalkozni vele mindenképen, de különösen érdemes foglalkozni a gyermek lelkével, ezzel az isteni szikrával, Istennek még kevésbbé eltorzított képe másával. A háború barázdát vont a gyermek-szíveken is. Most kell elvetni az isteni magot, hanem akarjuk, hogy konkoly vettessék el. Hogy milyen lesz a jövőnk, az attól függ, hogy miként neveljük fel gyermekeinket. A jövőben, egy elképzelhetetlenül erős Magyarország is keserves próbáknak lesz kitéve. Neveljük a jövő magyarságot az Isten által nyújtott legfelségesebb eszközökkel sa az Isten által küldött legnagyobb Mester lábainál, akkor nem félhetünk a jövőtől, akkor kiheverjük mostani veszteségeinket., akkor magyar Sionunk fénye messze fog ragyogni. Hisszük, hogy a mozgalom Isten indítására történik és diadalmasan fog előre menni. Hisszük, hogy a protestáns férfiak és nők százai fognak odaállni a budapesti gyermekek oldala mellé a Krisztus igéivel, szeretetével, bölcsességével, szent Lelkével. Hisszük, hogy sok ezer félénk, fázó, éhes, szegény gyermeklélek fog a vasárnapi iskolákban megbátorodni, felmelegedni, megelégíttetni és meggazdagíttatni. Isten folytonos kegyelnie legyen a mi gyermekeinkkel! Cs. 1. KRÓNIKA. A ja 7)Uhatlanok. Egy hősi halált halt írónak holttestét hazaszállították. A kerepesi-úti temetőben a Budapesti Újságírók Egyesülete a család kívánságára is szép „orácziós" keresztény temetést rendezett beszenteléssel. „. . . olyan emléket, a minőt Székesfehérvár szent és tudós püspöke emelt szegény bajtársunknak a világ semmiféle Krőzusa sem kaphat", ilyen paradoxonnal jellemezte a síri beszédet az újságírók elnöke. Olvastuk a beszédet, valóban szép volt, különösen az a része, a melyben arra reflektált, hogy Zuboly is olvasott evangéliumot ott fenn a harcztéren és hogy utoljára a pálma, a győzelmi vasárnap történetét olvasta, mert ott volt behajtva az evangélium ... De hát Zuboly tagja volta Martinovics-páholynak, . Jásziéknak „testvére" és így el kellett szenvednie még egy harmadik temetést is, a melyen Jászi Oszkár volt az ünnepi szónok és monista világnézettől duzzadó beszédében a köteles kegyeletes szavak mellett jónak látta alaposan megmosdatni, fölényesen lekicsinyelni „a népektől elvált hazákat", „a kardcsörtető naczionalistákat és háborúra uszító vallásos metafizikátSietünk kijelenteni, hogy a szabadkőműveseknek és különösen a Martinovics-páholynak ezt a kirukkolását a Világ"-on kívül az összes napilapok is elítélték, vagy legalább is elhallgatták. Szükséges ezt tennünk, mert félnünk kell. hogy megint „szó éri a ház elejét" arról a részről, a honnan soha egyetlen egy elítélő hang sem volt hallható, az eltorzult szabadkőművesség garázdálkodásai, aggresszív működése ellen, de a honnan különösen az utóbbi időben a szidalmazások, ráfogások, csodálatos mesterkéltséggel fogalmazott frázisos inszinuácziók özöne zúdul azok felé, a kik itt-ott szellőztetni merészelik a páholyok túlkapásait, nemzet-, vallás-, egyházellenes nézeteit és törekvéseit. És mindez, nemde a szent Janusarczú „orthodox-szabadelvűség" nevében történik?!