Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-09-26 / 39. szám

tudja legjobban. Azért meg elismerés is megilletti, hogy felvetette a tábori lelkészek helyettesítésének s e helyettesítés mikéntjének a kérdését. Igaz ugyan (legyen szabad ezt megemlítenem), hogy e kérdés rendezését illetőleg én nem vártam egyházhatósági intézkedést. Rendeztem magam, még pedig uem is úgy, a mint gyülekezetein gyönyörű egyhangúsággal elhatározta, hanem másként. S lelkiismeretem azt mondja, hogy a kérdésnek általam történt megoldásával nem gyakoroltam egyházam iránt nagylelkűséget. Ismétlem, E. Sz. D. helyesen jár el, míg ezeket a dolgokat szellőzteti. Aktuális kérdés mind a kettő. Mikor azonban felhívását arra is felhasználja, hogy a harcztéren működő néhány kollégáján rúgjon egyet, nemcsak letér a megengedett területről, hanem olyan térre is ragadtatja magát, a melyen a jóízlésű ember nem szívesen tartózkodik és a mely téren mozgó ember nem teheti czikke végére ezt a keserű megjegyzést : „Ilyen a világ, a kollégák elismerése!" E. Sz. D. kollégám, miután egy vasárnap elmond öt prédikácziót (esetleg ötször elmond egy prédikácziót), elfáradva, kimerülve magáévá teszi egy honvédszázados kijelentését: „Ti egy nap alatt többet dolgoztok, mint harcztéri kollégáitok egy hónap alatt." Ez bizony nagy kijelentés. És így általánosságban bizony vakmerő kijelentés. Erősebb jelzőt nem használok. Bár használhatnék. Még csak azt sem mondom el, hogy az ő egy nap alatt tartott öt kórházi istentiszteletével szemben mit dolgozom én a harcztéren. Érdeklődjék iránta másoknál! Legyen szabad csak annyit mondanom, hogy én mindig találtam a harcztéren más dolgot is, mint a posta czenzurázása. Mást szoktam én tenni a postával. Sőt, hogy E. Sz. D.-t megnyugtassam, én sem kaptam azt, a miért ő felsír s a mit öt prédikácziójáórt valóban a legnagyobb mértékben megérdemel, t. i. kitüntetést, sőt az elismerések között is az fog legmélyebb nyomot hagyni lelkemben, a mit tőle kaptam. Remélem, e kijelentések után megkönnyebbülve vesz lélekzetet. Azt is állíthatnám talán, hogy a munka nagysága nemcsak a mennyiségtől függ, hanem a minőségtől is. De minek? Eszembe jut Désy Zoltán levele: „Szeretnék ma otthon lenni és a dikcziózó, bankettező uraktól megkérdezni, hány napot töltöttek a raivonalban vagy a lövészárokban." A ki dolgozni akar, mind a kórházban, mind a harcztéren, megtalálja a neki megfelelő munkát* E. Sz. D. kollégám, a ki Gráczban egy nap öt prédikáczióra képes, ha a harcztéren volna, bizonyára itt is tudna az öt prédikácziónak megfelelő ellenértéket felmutatni. Mert dolgozi akar ! Mert lelkiismeretes ember! Igaz ugyan, hogy rosszul esik a lelkiismeretesen végzett öt pródikáczió után olvasni azt a keserű fejtegetést, a melyet „a kórházak látogatásának súlyos terhét hordozó s a nagyvárosi élet szörnyű drágaságának közepette teljes fizetését elkölteni kóny* Ezt a sort mi húztuk alá, mert úgy hisszük, hogy ez fejezi ki a megbékítő igazságot. telen" kórházi lelkész OS hetek számra postát czenzurázó" tábori lelkész fizetése között való különbségről ír. Hogy is van a dolog? „A harcztéren levő lelkész teljes ellátást kap." Ez szóról szóra igaz. S milyen ellátást 1 Az ellenség üldözése közben eljutunk egy erdő széléhez. Felütjük a két sátorlapból álló sátrat. Kerítünk, ha lehet, száraz szalmát. Köpenyegestül, csizmástul lefekszünk. Ránk takarjuk a pokróezot. Kinyujtózni nem lehet, mert akkor lábunk már kívül van a küszöbön. Leborul az orosz éjszaka, a mely augusztusban máiteljesen őszies. Hűvös. Nedves. Elkezd szitálni az aprószemű hideg eső. Novemberi eső. Rátapad a sátorlapra. Majd szél támad Wladimir-Wolinszkij felől. Hideg, északi szél. Átjárja a sátornak minden zúgát. Arra ébredünk, hogy didereg minden tagunk. S nem tudjuk hamarjában, vájjon a sapkát húzzuk-e mélyebben a fejünkre, vagy valahogy a másik oldalra forduljunk, hogy könnyebben kibírjuk a „teljes ellátást". Vannak azonban melegebb éjszakák is. Az embert valami pattogás riasztja fel. Mikor felébred, apró fütytyentéseket is hall. Hirtelen légvonat támad a sátorban. Ez a sátornak két átellenes pontján lett kis lyuktól származik. Ettől a légvonattól azonban az ember nem megfázik, hanem megizzad. A „teljes ellátás" tehát fűtéssel is jár. Úgy de a „teljes ellátás" az étkezést is magába foglalja. Sohasem felejteni el azt az ebédet, a melynek madártávlatból Okos Gyula kedves barátom is tanuja volt. Még le sem ültünk az asztal mellé, mikor az ellenségnek egyik ütege a körzetünkbe talált és leadott valami 20 gránátot. A robbanástól izzó vasszilánkok lábainkhoz hullottak. Nekünk — Isten csodája — semmi bajunk sem lett, de a mellettünk húzódó tábori táviródrót felfelzúgott, mint a harang, a melybe a villám belécsap. Egyik őrnagyunk meg is jegyezte : „No, így egy Rothschild sem ebédelhet! Borjúsült, srapnell, tarkedli, gránát, fekete, tea! Kell-e ennél nagyobb fényűzés a világon!" llogy egy másik helyen hogyan fűszerezte ebédünket az orosz tüzérség, miért szóljak arról? Tehát „a teljes ellátás" fejedelmi! Ezt elismerem én is. Igazán megható nagylelkűség volna az én E. Sz. D. kollégámtól, ha ezt a „teljes ellátást" nem vetné szemére azoknak a kollégáinak, a kiknek a harcztéren a posta czenzurázása mellett egyéb dolguk sincs, mint a „kitüntetésnek" és a „kollégák elismerésének" leereszkedő elfogadása! Szabó kollégám azt is felpanaszolja, hogy a kórházban működő lelkész, „nemcsak teljes fizetését kénytelen elkölteni, hanem azt is, a mit családja segély czímén kap", míg a táborban működő lelkész „minden fizetését megtakaríthatja". Ez is csaknem teljesen így van! Nem teljesen! Embere válogatja! S milyen nagy anomáliának látszik ez első pillanatra ! De engedje meg az én E. Sz. D. kollégám, hogy neki egy propozicziót tegyek ! Ha ki tudja eszközölni, hogy a már régóta harcztéren működő tábori lelkész nem egy hónapra, hanem csak egy hétre hazainehesseu családjához, azt hiszem, egyszerre az összes táborban működő lelkészek rendel-