Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-09-12 / 37. szám

PROTESTÁNS EGYHAZUsISKOLAI LAP Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal IX., Ráday-utcza 28., a hová a kéziratok, előfizetési és hirdetési díjak stb. küldendők. Laptulajdonos és kiadó: A KÁLVIN-SZÖVETSÉG TARTALOM. Az Élet Könyvéből: Pál Róma előtt. p. — Vezérczikk: Megújhodás, (phz.) — Második czikk : Egy üdvös intézmény. Vargha Sándor. — Krónika: Prospektus egy keresztyén" országból. — Táreza: Imádság. Osváth Eszter. Levél a szerkesztőhöz. Tóth József. — Belföld: Templomszentelés Iváncsán. Sármelléki. A külsősomogyi egyházmegye közgyűlése. Tudósító. — A mi ügyünk. — Irodalom. — Egyház. — Iskola. — Gyászrovat. — Hirdetesek. Felelős szerkesztő : BILKEI PAP ISTVÁN. Társszerkesztők : pálóczi Horváth Zoltán dr. és Kováts István dr. Belső munkatársak : Böszörményi Jenő, Marjay Károly, Sebestyén Jeafi, Tari Imre dr. és Veress Jenő. Előfizetési ára: Egész évre: 18 kor., félévre: 9 korona, negyedévre : 4 kor. 50 fillér. Kálvinszövetségi tagoknak egy évre 12 korona. Hirdetési díjak: Kéthasábos egész oldal 40 K, fél oldal 20 K, negyed oldal 10 K, nyolczad oldal 5 K. Az Élet könyvéből. Pál Róma előtt. ... És mikor Pál meglátta őket, hálákat adván az Istennek, bátorságot vőn. Ap. csel. 28.lf

)

. Rómába menni és ott az evangéliumot hirdetni, ez volt Pál apostol lelkének egyik legforróbb, kiolthatlan vágyakozása. Szorongatta az Úrnak szerelme, nem volt nyugta sehol: oda függesztette vágyó tekintetét a városra, a földi hatalom, emberi kultúra középpontjára. Tudta, érezte, hogy ott vár reá a legnagyobb munka, a legtöbb szenvedés, megpróbáltatás, ott lesznek „a hatalmasságok, az élet sötétségének világbírói és a magasságok", a melyekkel meg kell vívnia a nagy harczot. És mégis szüntelen hangoztatja, hogy neki oda kell „felmennie0

. Hiszen ha csak egy lapot fordítunk Bibliánkban, ott látjuk azokat a sorokat, a melyeknek minden szavában ez az égő vágy lüktet: „...szüntelen emlékezem felőletek, imádkozásaimban mindenkor köszönjük, vajha már egyszer jó szerencsés út adódnék nekem Isten akaratából, hogy hozzátok mehessek". De íme az út nem volt „jó szerencsés", nem volt sima és veszély nélküli. Mint fogoly indult el Rómába, ellenséges érzületű, kislelkű környezetben látják őt bősz vihartól korbácsolt tengeren siilyedő hajóban és azután hajótörötten, deszkákon és hajóroncsokon menekülve és végül egy kis elhagyott szigetre kivetve. Szinte lélekkel visszafojtva olvassuk az útleírások legérdekesebbjét (Ap. Csel. 27.), a mely számot ad az apostol keserves útjáról és csudás megmeneküléséről. De czélhoz ért a „Castor és Pollux", mely a hajótörötteket felvette és Pál törődött testtel eljut Itália földjére és most ím ott áll Róma előtt. Milyen érzelmek viharzottak át lelkén, a midőn Rómát meglátta?! Bele tudjuk-e magunkat képzelni helyzetébe, lelkiállapotába? Mit jelentett az ő szemeiben a hét halmon épült város, mit érzett, midőn látta annak méreteit és gondolt a reá váró nagy feladatra és az ő erőtlenségére. Csuda-e, ha nemcsak testi fáradságot érzett a viszontagságos út végén, hanem lelki ereje, bátorsága, bizalma is csökkenőben volt. De íme ott a kapuk előtt jött vigasztalás, bátorítás : az atyafiak kis csoportja várta őt tárt karokkal, szivet, lelket felüdítő atyafiúi szeretettel... a kiket midőn meglátott, hálákat adván Istennek, bátorságot vön. Isten küldöttei voltak azok az atyafiak, ép úgy, mint azok az angyalok, a kik Jákobot körülvették ott a poros uton, midőn remegő szívvel gondolt az Ézsauval való találkozásra. (I. Móz. 32.) Rokonlelkek szeretete, megértése után szomjúhozott az apostol ott a nagy idegenben és azt küldte neki az Úr az atyafiakban, a kik eléje mentek ós vele együtt leborulva hálákat adtak. Látjuk a kis csapatot: az apostolt körülvéve az atyafiaktól; arczárói immár eltűntek a bú és aggodalmak redői, feledve már az út viszontagságai, fáradalmai, lelke újból erőtől, bátorságtól duzzadó, örömöt, hálát hord szívében. Fogoly volt, szegény volt, százszorosan érezte ezt a nagy, gazdag város láttára, de most megértő lelkek szeretetének tüzénél újra felragyognak a gyenge cserépedényben hordott drága kincsek, a melyeket nekik magával hozott, feléledt benne a nagy bizonyosság, hogy ezek maradandóbbak a nagy város összes kincseinél. Lelkében megerősödve és felbátorodva vonult be a kis csapattal az apostol Rómába. Fogoly volt és mégis hódítani jött, győzni a lelkében élő világ meggyőző hit erejével. Ott volt a város előtt, látásokat látott, látta a harczot, melyet meg kell harczolnia, de ezen és a szenvedéseken, nehézségeken túl látta a győzők pálmáját, koronáját... Bátorságot vőn, odaállt a kis csapat élére és ment előre hódító útján, be az örökvárosba. p.