Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-01-24 / 4. szám

TARTALOM. Az Élet Könyvéből: Látások. Holló Geza. — Vezérczikk : A dunaraelléki ref. egyházkerület közönségéhez. — Krónika : A Vatikán kinyílt kapuja. — Tárcza: Rövid levél. Sebestyén Jenő. A gráczi kórházban. E. Szabó Dezső. — Belföld: Levél a harcztérről. Okos Gyuta. — Külföld : Francziaország. — Irodalom : Jézus önarczképei. m. k. — Egyház. — Iskola. — Egyesület. — Gyászrovat. — Pályázat. — Hirdetések. PROTESTÁNS Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal IX., Ráday-utcza 28., a hová a kéziratok, előfizetési és hirdetési díjak sth. küldendők. Laptulajdonos és kiadó: A KÁLVIN-SZÖVETSÉG Felelős szerkesztő : BILKEI PAP ISTVÁN. Társszerkesztők : pálóczi Horváth Zoltán dr. és Kováts István dr. Belső munkatársak : Böszörményi Jenő, Marjay Károly, Sebestyén Jenő, Tari Imre dr. és Veress Jenő Előfizetési ára : Egész évre: 18 kor., félévre: 9 korona, negyedévre : 4 kor. 50 fillér. Kálvinszövetségi tagoknak egy évre 12 korona. Hirdetési díjak : Kéthasábos egész oldal 40 K, fél oldal 20 K, negyed oldal 10 K, nyolezad oldal 5 K. Az Élet Könyvéből. Látások. Zakariás 6. i-s. Nehéz időknek nyomott légkörében csodás víziót lát Zakariás próféta. A fenyegető vér megüli a lelkét, nincsen nyugta tőle. Már hallani véli amaz északi hatalom lovainak patkóit végigdübörögni a szent város lapos kövekkel kirakott ufezáin, már megcsapja orrát a kiömlő vérnek szaga, szemeit rettegve hunyja be az elkövetkezendő borzalmak elől — s a behunyt szemek előtt feltárul a szellem birodalma. Mintha azt a meggyötört, népe bűnein jajongó, Isten ítéletét félő lelket angyalkezek ragadnák meg, angyalszárnyak röpítenék egy más, igazabb világba, hogy a fájó kérdésekre ottan kapjon választ Isten trónusánál, csodás látomásban, angyalok ajkáról. És látja az eljövendőket. Látja az örök és változhatatlan isteni akaratot, mint megrendíthetetlen érezhegyeket tornyosulni maga előtt és látja ebből előjönni az eseményeknek rejtett képeit, mint a hogyan a szél elősiivit a hegyek sziklavölgyeiből. Sebes vágtatva jő feléje egy szekér. A nehéz kerekek'csattogva gördülnek, . . . előtte a mének . . . vérvörös a színük . . . vad iramban zúgnak észak földje felé. A háború szele suhan el fölötte. Oh mennyi vadság ! A kiömlő vérnek milyen áradata ! Mint a hogy Mózes vesszejének nyomán forrás fakadt a kemény sziklából, e szörnyű lovak patkóinak nyomán maga a föld vérzik fájó sebeiből. Nem emberi erő, akarat, gonoszság, vagy számítás műve ez már: Isten büntetése, mely onnan tör elő az ő akaratának érczfalai közül. Aztán másik szekér. Éjfekete lovak ragadják sebesen az előbbi nyomába. Mint a hogyan a gyász, a fájdalom nyomon köve:i a pusztulást mindenütt. Oh, hány háznak lakói riadnak fel éjszakai szendergésükből ezeknek a fekete lovaknak patkócsattogására, hány ifjú férj, gyengéd édes apa. agg szülők támasza fekszik azon a nagy halottas kocsin ! Még egy utolsó istenhozzádot sem küldhettek távolhagyott kedveseik felé, már elszáguld velük a gyásznak szekere. Nyomában könnyzápor, özvegyi fátyolok bús zászlólengése, elárvult gyermekek szívettépő jajjá. Fekete szekerét ítélettartásra küldötte ki az Úr! De ím! a veres lovak s a gyászkocsi után fehér lovaktól vont szekér robog elő. Arra megy az is, fel, észak földjére. A gyász és pusztulás nyomában a békének szelíd hírnöke ez. És minthogyha rajta egy mély tekintetű, szelíd férfi ülne s míg elhalad a gyászolóknak hosszú sora mellett, száll feléjük a biztató, a vigasztaló szózat: „Békesség veletek". Nem, nem örök az IJr haragja büntetése, gyász, pusztulás nyomába jár a békesség követe. És végül jő a negyedik szekér. Tánczoló, kényes lépesben vonják tarka, erős lovak. Utjok délnek vezet, ugarrá vált szántók, gyomfelverte kertek, elhagyott kunyhóknak szomorú földjére. Amerre elhaladnak, élet kél nyomukban, tarka, gazdag élet. Elsenyvedt réteken tarka virágszőnyeg, letarolt földeken hullámzó dús vetés, elhagyott kunyhókban vidám munka zaja, csengő gyermekkaczaj támad az ő áldott lépéseik nyomán. Megengesztelődött az ott északnak földjén s elküldötte délre az élet szekerét. Örök ige, embersors tüköré, mindnyájunk jaj jának, örömujjongásának érezbevésett szava, te szent könyv, biblia, óh mennyire a mi szívünkhöz szólsz az aggodalmak, a gyötrő kétségek e nehéz napjaiban ! Hát nem nekünk jövendölt-e a zsidóknak ez a komor prófétája véres háborúról, vagy fekete gyászról? Hát nem a mi fiaink mennek ott északra hosszú, zárt sorokban? Nem ott vágtat-e előttünk a veres lovaktól vont tüzes hadiszekér, a Kárpátoknak vadvizes hágóin, Oroszországnak hótakart mezőin? Nem a mi földjeink maradtak-e ugaron,