Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-07-25 / 30. szám

vüknél fogva a segélyezés nemes munkájában egymással versenyezve lehetővé tették azt, hogy ezen egyetemeket hazánkból évenként 8 — 10 végzett theologusunk látogathatta és részesülhetett az ő részükről olyan segélyben, mely nemcsak ottani eltartása, de még utazási költségeinek fedezésére is elégséges volt. Bár összeköttetésünk a hadi állapot miatt Nagybritánniával, különösen pedig a skótokkal, jelenleg szünetel, nem szakadhat az meg véglegesen, mert a kölcsönös rokonszenvek skót hitrokonainkkal ma is meg vannak és a hadi állapot megszűnte után azok bizonyára újból meg fognak nyilatkozni. Hiszen lelkészeink közül sokan köszönhetik magasabb kiképeztetésiiket a skót egyetemeknek, a mire csak hálával gondolhatunk és gondolhatnak ők is. Mily sok ezer hazánkfia szerezhetett be aránylag igen csekély pénzért, vagy épen ingyenesen az angol és skót bibliakiadó-társulatok kiadványaiból magyar nyelven nyomtatott ó- és új-testamentumot és egyéb vallásos iratokat ? Mert, hogy ezen iratok árusítását ezen bibliakiadó-társulatok nem nyerészkedés czéljából folytatják, mutatja legjobban boldogemlékű dr. Moody Andrásnak azon egykori kijelentése, hogy a mely évben a biblia és vallásos iratok elárúsítása mellett az illető bibliakiadó-társulatnak legtöbb pénzbeli vesztesége volt, azon évben csinálta a legjobb üzletet az égiek számára. Hány hallgatója az igének nyert épületes tanúságot és lelki vigasztalást a budapesti misszió helyiségeiben a misszió itteni lelkészeinek ós a hozzánk elég gyakran ellátogató skót lelkészeknek ajkáról? Hány gyermek (régebben fiúk is) nyert az itteni skót misszió által fenntartott hold-utczai iskolában alapos kiképzést és vallásos nevelést? Mert sokan vannak ám a fővárosban — közöttük előkelő állásokat betöltő diplomás férfiak is —, kik első taníttatásukat és neveltetésüket ezen iskolának köszönhetik! Nem méltánylást és elismerést érdemlő ténykedés-e skót hitrokonainknak az, hogy itt nálunk, Budapesten már mintegy 70 év óta tartanak fenn egy missziót, melynek működése a boldog emlékű dr. Moody András, majd pedig Webster T. James lelkészek vezetése mellett mindenkor oda irányult és irányul ma is, hogy budapesti egyházunkkal karöltve, híveinknél intenzív vallásos életet ébresszen ? E czélból a misszió számára előbb a Hold-utczában egyszerűbb, majd utóbb a Vörösmartyutczában díszesebb épületet emeltek közel egy millió korona összköltségen. Ezen épületben a budapesi ref. egyháztanács, illetve az általa választott iskolaszék felügyelete mellett mintegy 50,000 korona évenkinti költséggel négyosztályú elemi és nógyosztályú polgári leányiskolát tart fenn s így budapesti ref. egyházközségünket azon kellemes helyzetbe juttatja, hogy legalább a leánynövendékek egy részének vallásos és hazafias szellemű nevelését irányíthatja a nélkül, hogy ez az egyházi pénztárnak bármely megterheltetésével járna. Folytatni lehetne még azon áldozatok további felsorolását, melyeket skót hitrokonainknak köszönhetünk, de talán arra, hogy róluk mindenkor elismeréssel nyilatkozzunk, elég az eddigi sorozat is. Badarság lenne részünkről, ha jövőbeni viselkedésünk által ezen hitrokoni szeretetből és kölcsönös megbecsülésből fakadó és minden ellenszolgáltatás nélküli jótéteményektől magunkat megfosztanék. Kire támaszkodjunk tehát? A német népnek az összes népek között egyaránt legmagasabb fokon álló társadalmi, hadi, ipari és közgazdasági szervezettségétől, mint utilitárius szemponttól eltekintve, már csak geográfiai helyzetünknél és a nagy német népnek erkölcsi alapokon nyugvó becsületes gondolkozásánál fogva is minden fenntartás nélkül elsősorban a német hitrokonokkal kell a lehető legbarátságosabb viszonyt istápolnunk. Nem szenvedhet kétséget, hogy az együttesen vívott önvédelmi nagy harczainkban egymást kölcsönösen megismervén és egymást becsülni megtanulván, ez a viszony igen szívélyessé fog alakulni. De fenn kell tartanunk kellemes összeköttetéseinket a skót hitrokonokkal a fentebb elmondottakon kívül még azért is, mert a skótok részéről nem tarthatunk elangolosítástól, míg a germanizálás veszéje — miként a múltban — úgy a jövőben sem mutatkozik — márcsak a földrajzi közelségénél fogva is — teljesen kizártnak. Az pedig, hogy ezeréves nemzeti létünket, hazai nyelvünket és kultúránkat semmi körülmények között sem adjuk fel, bármely részről fenyegesse is azokat veszély, csak tőlünk függ. Mert minden szövetségnél jobban biztosítja létünket a saját erőnk és az erőnkön alapuló önérzetes viselkedésünk. Ezért tehát a külföldi hitrokonainkkal való barátságos viszonyokat fenntartván s azokat ápolván, arra a kérdésre, hogy kire támaszkodjunk, csakis igy felelhetünk: magunkra! A latin fajú népek úgynevezett magas fejlettségű kultúrájából, a mely a védtelen nők, aggastyánok és gyermekek sanyargatásában, hitszegésben, hazudozásokban, orgyilkosok felbérelésében s ezek tetteinek dicsőítésében, egyszóval vallástalan és minden erkölcsi alapot nélkülöző viselkedésükben nyilvánult njeg ebben a nagy tisztító tűzként ható világháborúban, mi magyar protestánsok nem kérünk. A kultúrtalanságban sínylődő északi és déli szláv népek pedig reánk vonzerőt eem gyakorolhatnak. A szláv népek közül bennünket főleg az elszlávított rokon eredetű bolgár nép érdekel, melynek evangélizálása és az orthodox egyháztól való eltávolodási törekvése nem új eszme. Csupán érinteni akarom, hogy ezen eszmének megvalósítása kultúrális és politikai szempontból egyaránt fontos, kívánatos, sőt valószínű is. A jelen világháború lezajlása után érdekes működési tere kínálkozik itt a német és egyéb protestáns miszsziók mellett főleg és talán elsősorban a magyar protestáns missziói munkának, melynek talán olyan kiváló erőnk, mint a híres John Mott is megnyerhetők lennének. Vajha az a perspektíva, mely a bolgároknak az orthodox egyházból való kiválása esetére kínálkozik, egykor valóra