Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-07-18 / 29. szám

a vallásos estélyek, az akadémiai istentiszteletek, bibliamagyarázatok, praecesek; — s csak az ifjúság nem járt el reájuk, vagy ha elment, leírta a beszédeket, hogy másutt elszavalja; egyházi értekezletekkel, papi és világi gyűlésekkel hatalmas kereteket alkottunk, nagyszabású programmot adtunk, felemelő ünnepélyeket tartottunk, — de a lelkek nem változtak meg s fehérasztali tósztprotestantizmus maradt az egész mozgalom fáczitja; városi gyülekezeteinkben egyik-másik' papunk szép sikerrel amerikázik : síppal-dobbal közönséget fog, perselyrekordot ér el, de sejtelme sincs arról, hogy az embereknek lelkük is van s Isten üdvösséget is szerzett valaha. Szinte húsz esztendeje, hogy nem csináltunk semmit, mert még nem döntöttük el azt az elvi kérdést, hogy a belmissziói munkásság alapjában egyházi vagy világi tevékenység-e ? Szóval: a mi eddigi próbálkozásaink és kísérletezéseink eredménytelenek maradtak s közeledtünk egyházi életünk csődje felé. Ha élni akarunk, újra kell kezdeni az egész munkát. A kezdet pedig nem lehet más: az evangélium erejével misszionáriusokat nyerni meg. Misszionáriusokat, a kik tudatosan hirdessék és éljék az evangéliumot, a kik vallják és példázzák, hogy az evangélium Istennek ereje minden hívő üdvösségére; a kik igazolják, hogy Istennek üzenete van a lelkekhez és a lelkeknek mondanivalójuk van Istenhez. Mint mindannyiszor, valahányszor az egyház életműködése megszokottá és sablonossá vált, tehát majdnem hatástalan lőn: úgy ma is arra van szükség, hogy kevesek, kiválasztottak újra visszatérjenek a közvetlen üdvtapasztalás ősforrásaihoz és a maguk egyéni életükben meg gyülekezeti közösségükben új tavaszt hozzanak a mi kiaszott mezőinkre. Olyan tavaszt, a mi eleinte csak egy-két mag, de a saját erejéből egész vegetáczió lesz. Nos, én az evangéliumi diákmozgalmat épen ilyen magnak látom. Csiraképességét már megmutatta: Nyolcz év alatt annyira megerősödött, hogy már tényezővé kezd válni. Egy egész kis gárdát nevelt magának, a kiknél komolyabb, hívőbb, áldozatosabb és mélyebb hatású pásztorai nincsenek a magyar egyetemi ifjúságnak. Fiatal emberek, diákok kezdették és művelték (köztük a legidősebb sincs még harmincz éves) s íme: egy egész kis tábort toboroztak maguk köré, épen a diákság legjavából. Húszharmincz tiatal ember, a ki mikor vallásról beszél, tapasztalásra hivatkozik, a ki a legszerényebb eszközzel képes pár nap alatt olyan mély és olyan erős vallásos hatást elérni, a minőt éveken át tartó professzori és igehirdetői munkával nem tudunk elérni; egy kis diáktábor, a melyik már eddig hihetetlen dolgokat mívelt: tagjait megtanította a testi és lelki tisztaságra s levonatta velük a jézusi etika végső következményeit. Az imádkozó orvosnövendék, a bibliát magyarázó tanárjelölt épen úgy természetes jelenség náluk, mint az a diák, a ki egész éven át privát órákat vállal, csakhogy egy szegénysorsú osztályos társának kifizethesse az internátusi diját: vagy pedig az az érettségire készülő ifjú, a kinek az erkölcsi súlya alatt az egész osztály kimondja, hogy nem fog puskázni a vizsgán ! A ki tud még egyetlenegy ifjúsági mozgalmat, a mely ilyen ere'dményeket ért el, álljon elő vele. De az, a ki nevelő létére férfikora alkonyáig egyetlen ilyen eredményt el nem ért: az ne nevesse ki a diákokat és ne törjön pálczát fölöttük! Hatásuknak titka pedig ez: Először is öntudatos és határozott döntést kívánnak a Jézus Krisztusban való élet mellett, még pedig egyéni tapasztalat alapján s azután az ily módon hitet valló barátot a maguk hitközségükhöz beiktatják és ott megtartják. A léleknek ez a válságos megrendülése áll az ő egész hitéletük középpontjában s annyi erejük van, a mennyi pszichikai energia szabadul fel a leikükből e megrendülés következtében. Theologiájuk, metafizikájuk legalább is hivatalos ideologia formájában nincs: Jézus Krisztusban a megváltó Istent találják meg, a ki személyesen pásztorolja őket a maga örökkévaló igéjével, a mely a bibliából szól hozzájuk. Épen azért nem kell őket egyik-másik nyilatkozatuk alapján elítélni. Rájuk nézve a lelki hatás, az ige foganatja a fő és ezért illusztráczióik sokszor vezetnének dogmatikai ellenmondásokra, vagy képtelenségre — mint a legtöbb illusztráczió —, ha nem mint képet, hanem mint tételt fogjuk fel azokat. Maguk tiltakoznának leginkább az ellen, hogy az ő előadásaik egyik-másik tételéből az egész diákmozgalom hivatalos theologiáját megkonstruálják. Sőt az egyetemes diákmozgalmat épen a theologiai egyoldalúság tudatos kerülése jellemzi leginkább. A ki egyszer elfogadta a személyes megváltás központi tényét és a bibliában meghallja Isten szavát: azt már csak módszertani kérdések választhatják el a diákmozgalom világától, de nem elvi különbségek. Már pedig milyen evangéliumi prot. keresztyénség az, a melyik ezt a kettőt tagadja, vagy középponti helyéről eltolja? Távol legyen tőlem az, hogy én a diákmozgalomra rábizonyítsam a modern theol. álláspontot. Csak azt állítom, hogy az igazi modern theologia közösségre léphet a diákmozgalom mögött álló világnézettel egy mindkettőjüknél hatalmasabb valóságnak: a tettnek a mezején. Én reám nézve pedig ez a lehetőség egyszersmind lelkiismereti kényszer is. Kétségtelen dolog, hogy minden olyan kegyességtípus, a mely középpontjába a megtérést ós újjászületést helyezi, könnyen rabja lehet bizonyos methodusnak. Még pedig nem azért, hogy maga-módszert követ, mert ezeknek az irányzatoknak épen az az előnyük, hogy van módszerük, hogy a lelki élet tényeinél el tudnak járni, míg mi csak beszélünk ilyen tényekről; hanem azáltal, hogy mikor a lélek szabad röpte meglanyhul, egvik vagy másik módszert az igazi kegyesség sine qua non-jának, abszolút feltételének tekintik s azzal mérik magának a keresztyén életnek mélységét és igazságát. Ez irányban nincs tapasztalatom a magyar diákmozgalomról, de látatlan is reájuk merném mondani, hogy ilyen természetű kísértések igen komolyan fenyegetik.