Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-07-18 / 29. szám

a gondolatnak az árnyéka, a mit Pascal ad Jézus szájába : „Nem keresnél engem, te szegény emberi lélek, olyan égő vágyakozással, ha már meg nem találtál volna.. Muraközi/ Gyula. HOVÁ MENJÜNK? Ez a kérdés olvasható a vastag papirpánczélokon, a melyeket ügyes vállalkozások, czégek szoktak az e czélra szerződtetett emberekkel megsétáltatni a népes utczákon. Akár mennek, akár jönnek a reklámemberek, mindig ugyanaz a kérdés és felelet olvasható. Elől is, hátul is lóg a nagy kérdés: Hová menjünk? Erre a kérdésre ád feleletet a „Lelkészegyesület" június 5. és 12. számának vezérczikke is, a mely mérlegre teszi az angolt és a németet, és az eredményt a következőkben foglalja össze: „Az angol érintkezésből volt alkalmunk kiábrándulni. Áthasonlithatatlan idegen anyag került bele a magyar ref. egyház vérkeringésébe az angol érintkezés folytán. A zordon, befeketített képű keresztyénség, a mely a kegyeskedés és szigorú erkölcs külső máza alatt telhetetlen önzést, irigységet, gyűlölködést rejteget és palásttal takargatja a világ lopott gyönyörűségeit. Az egészséges, őszinte becsületes német világnézethez kell fordulnunk ..." — „A vallásos túlzás {angol) hazugnak bizonyult, olyan tartalmatlan üres léhaságnak, mint a milyet magunk között (!) is sokszor látunk, mint a mely a saját illetéktelen stréberség palástolására szolgál . . . Hogy hol találjuk a keresztvénséget legtisztábban, a világháború tanítja meg ... A németségben, a protestántizmusban, mely szellem gyermekének vallja magát Németországon kath. és prot. egyaránt. Üres benső léha dicsvágya, kéztördelő képmutatása helyett ennek a szellemnek szent komolysága hasson át bennünket . . ." Előre bocsátom, hogy igazi czélom nem a hirtelen egyik oldalra billentett mérleg érzékenységi finomságát vizsgálgatni. Hangsúlyozom, hogy czikkemet nem kisegítő súlynak szántam az angol serpenyőbe. Egy valóban könnyűnek találtatott nemzeten nem újságczikkek segítenek. Amiképen a súlyos nemzeteknek meg nem ezekre van szükségük. Tegyük fel egy pillanatra, hogy a fent idézett czikkekben csakugyan nincs másról szó, mint a két nemzet mérlegeléséről és a jövőben velük szemben tanúsítandó magatartásunkról. Kérdem": vájjon ma, a mikor minden nemzet igazi fiai erősen szubjektív érzések alatt állanak, tanácsos dolog-é iljen gyors kategorikus kijelentéseket tenni? Szabad-é egy egész nemzetet mindenestől fogva — összes értékeivel együtt — elvetni, egy másikat pedig mindenestől — hibáival együtt — átölelni? Szabad-é más népekről ennyire elhamarkodott és megtévesztő informácziókat adni egy olyan lap vezető helyén, a mely az egész emberiség számára adott isteni értékek egyik sáfárának vallja magát? Szabad-é még kisebb jelentőségű dolgokban is ilyen könnyelműen fixálni elveket egyszersmindenkorra ? Csalhatatlannak mondhatja-é magát az a debreczeni vélemény, a mely csak néhány évvel ezelőtt is egészen másként mérlegelt? Uti figura docet. Ángolországi esztendőmről annak idején pontos naplót vezettem. ,Márczius 28-áról többek között szóról szóra ezt jegyeztem fel : „Teán voltunk . . . (egy volt debreczeni szeniorral, a ki velem egyidejűleg volt kinn Edinburghban) . . . úrnál. Élénk eszmecserére adott alkalmat . . . debreczeni tanár levele, a ki azt kéri vendéglátónktól, hogy ha Angliába kijön, segítsen neki hallgatóságot gyűjteni itt Edinburghban ós Grlasgowban, czélja lévén a felállítandó debreczeni ref. egyetemen 3—4 tanszék számára 12—12 ezer fontnyi alapot összegyűjteni ..." (Bevallom, hogy a két magyar ifjú határozottan ellenezte a kérést, hangsúlyozván, hogy ha a debreczeni ref. társadalom szíve megmozdulna, maga is képes lenue az egész egyetemet felállítani.) Tehát mégis volt abban a „befeketített képű" s a „világ lopott gyönyörűségeit palásttal takargató" keresztyénségben legalább egynéhány 12,000 font sterling, a mely nem szennyezte volna be a debreczeni ref. egyetem fundamentumait. Tehát vigyázzunk az elvek Ieszögezésével. Egy lelkiismeretlen kormány politikájának még ilyen rettenetes, katasztrofális következményeiből sem szabad hímet varrni egy nép minden mult és jövő nemzedékének értékeire. Mit szólna hozzá czikkíró úr, ha valaki a dicső, hősies német nemzet reprezentánsait épen abban a német katona-csapatban tüntetné fel, a mely miatt egy magyar vármegye összes bordélyházainak bezáratását kellett szorgalmazni? Vagy ha a „Lókereskedők csalásai Debreczenben" czímű hallatlan újsághasábok alapján írná meg valaki az egész világ számára Debreczen jellemrajzát? Legyünk csak, kérem, mi theologusok óvatosak. S legalább annyira mentesek ama bizonyos theol. „furiá"tól, mint az a neves franczia író, a ki a minap így nyilatkozott: „Az ordítozó tudósok, a kik a két táborban kölcsönösen szidják egymást, nem képviselői a gondolatnak. Semmi sem fogja megakadályozhatni, hogy a nemzetek szellemi életét összekötő kapcsok ismét egymásra találjanak. A ki ez ellen küzdene, öngyilkosságot követne el. A mai idők háborúja csak vérkeresztség ..." Ez nem papi ember vallomása. Nem is hazaárulóé. Hanem egy hazáját forrón szerető ós az emberiség közös kincseit, magasabb értékeit féltő liberális francziáé. Legyünk csak óvatosak. Milton nem vétett ellenünk, Shakespeare sem. Dickens sem. És bizonyára Debreczenben is beoltják a kis gyermekeket himlő ellen ezután is, noha Jenner angol volt. És vonatra fognak ülni ezután is. És a legnagyobb életmentő műtéteket is végezni fogják Debreczenben is, ezután is és — a kinek ezt köszönhetjük — az anaesthezises-operálás nagy felfedezőjét nem fogják „befeketített képű keresztyénnek", „vallásos túlzás", „üres léhaság", „stréberség" stb. kép-