Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-05-23 / 21. szám

felkerestek néhány szegény családot. Érdekes hallani benyomásaikat s látni azt az örömet, a mi bennük a másoknak okozott öröm nyomán fakadt. Bár minél többet tudnánk belső életüknek nyújtani, hogy azt, a mit nyertek, bőségesen tovább is adhassák 1" Idézzük a vasárnapi iskolai munkáról szóló titkári jelentést is: „Vasárnapi iskoláink közül hármat be kellett szüntetni, mert hadikórházzá alakították át az iskolákat, de viszont a Zugligetben nyilt alkalmunk egy új iskolát kezdeni. így most 7 helyen körülbelül 300 gyermekkel foglalkozunk. Jelenleg 17 tanítónőnk van, de még többen is lehetnénk, ezért szívesen veszünk jelentkezéseket. A munka nem nehéz, van előkészítő óra is s a ki szereti a gyermekeket, az megtalálja a helyes útat a szivükhöz s hogy mily sok örömet ad ez a munka, azt mindenki bizonyíthatja, a ki már hozzáfogott. A tanítók megértést és szeretetet visznek a gyermekhez s annak elősegítésére, hogy ez kölcsönös lehessen, némely tanítónő látogatja is a gyermekeket. Ez annál inkább figyelemreméltó, mert így a szülők is megismerik törekvéseinket és szívesebben engedik el gyermekeiket." íme egyike a legszebb munkaköröknek, a melyektől az egyház várva-várja a legalkalmasabb segítségeket. Az évkönyv végén az anyagi dologról olvasunk. Dr. Szőts Farkasnénak, az egyesület pénztárnokának jelentése elmondja, hogy az évi bevétel 88,614 K, kiadás 78,683 K volt. Vagyona ingóságokban 135,330 K, ingatlanokban 126,404 K, összesen 261,734 K volt az 1914. év végén. Az egyesület a hadi kölcsönre 46,000 K-t jegyzett. íme az Űr által lettek miudezek. A kicsiny ezrekre növekedett 1 Hisszük, hogy az egyesület még nagyobb, dicsőbb jövőjébe vetett indokolt reménységek nem szégyenülnek meg. Megrendelésre, §-kal nem lehet belmissziói munkát kezdeményezni és végezni. A lélek tüzében újjászületett lelkek mélyéből törnek elő azon erők, a melyek majd megnövelik vasárnapi iskoláink, diakonisszáink és általában a mi intézményeink számát és erejét, a melyekre egyházunknak a jövő előre látható nehézségei között oly nagy szüksége lesz. KÜLFÖLD. Stein a világháború lélektanáról. („Nord und Süd" 1915 májusi füzetében.) Ma a világtörténet legnagyobb földrengését éljük. A mint néhány héttel azelőtt Itália: földrészünk eme legrégibb és leggyakoribb földrengési területe azAbruzzókban újból remegett, Avezzanó nevű eltűnt városának romjaiból élve előkerült egyik lakója kétségbeesetten azt a kérdést vetette fel: hát elpusztul-e a világ ? Mert reá, egész környezetére és lakhelyére nézve csakugyan elpusztulófélben levőnek látszott. Olyan állapotban lehetett, mint a milyennek ma a nagy gorliczei győzelem után láthatjuk Sáros vármegye felsővízközi járásának az oroszok által csaknem teljesen elpusztított vidékét. Pedig az obszervatórium földmérője, kinek zeiszmográf nevű érzékeny apparátusa az Abruzzók földrengéseit szinte mathematikai pontossággal jelezte, jól tudta, hogy a világ a legerősebb földrengések mellett sem pusztul s tűnik el. A föld gyomrában ellentétesen ható erők kiegyenlítéséről van szó csupán, a melyek e rengések következtében bizonyos egyensúlyba jutnak. A geofizikus a földnek, mint az egész csillagrendszer proletárjának történetéből tudja, hogy a természeti törvények változhatatlanok s hogy az egész csillagrendszer változatlan törvények szerint egy örök ritmusnak engedni kénytelen. A világ Herkulánum és Pompeji, Lisszabon és Szan-Franciszkó, Messzina és Avezzanó után sem pusztult el. S a nagy veszedelmek daczára sem vesztették el az emberek bizalmukat s újból is földrengési területekre költözködtek. Sőt Nietzsche, a szertelen anarkista filozóf azt a tanácsot ad ja nékünk : a Vezúv tövén építkezzetek! És sokan közülünk örömmel láttuk, hogy Pompeji romjai között új élet sarjadzott. Angliának, mint a nagy czivilizáczió s a kis kultúra klasszikus országának mai fojtogató politikája láttára, a melyet az élet-halálra szövetkezett központi hatalmak ellen inaugurált s oly kiéheztetési taktikát követ, a melynek nem karddal, hanem szívok vérével küzdő gyermekek, aggastyánok, nyomorékok s több mint 60 millió nő eshetnek esetleg áldozatul — méltán vehetnők ajkainkra azt az aggodalmas kérdést: elpusztul-e már a morális világ is? Hát az a világuralomra hivatott több ezeréves vallási, jogi, morális, művészeti és tudományos nyugat-európaiamerikai kultúrrendszer azért épült-e fel annyi fáradságos munkával, hogy egy világpolitikai orkán azt kártyavár módjára erőszakosan ledöntse? Egyes kétségeskedő és aggodalmaskodó lelkek ugyan fájlalhatják azt, hogy abban a korban kell élniök, a melyben a világtörténelem legnagyobb drámája saját szemeink előtt játszódik le, sőt egoczentrikus álláspontjukon némi joggal fel is vethetik a nehéz kérdést: vége van-e hát már a morális világrendnek? De a szocziológus, ki Spinozával nemcsak az asztrofizikai, hanem a morális világrendet is az örökkévalóság fényénél szokta tekinteni, ahhoz a földmérőhöz hasonló, ki évezredekkel számol s egy bizton haladó kutatónak bizalmával szilárdul meg van győződve arról, hogy morális világrendünk ép oly kevéssé pusztul el, mint a mi földünk. A szocziológus sohasem az itt és a most, hanem a mindenütt s a mindig után ítél. Az öszszes világtörténeti események összehasonlító vizsgálatából azt a bizonyságot meríti, hogy a történeti világ sem vak esetlegesség, sem egy alvó istennek az álma, hanem abban rend, czélszerűség, észszerűség és törvényszerűség honol, ép úgy, mint a földnek történeti világfolyásában. A természeti törvényeknek a történelem logikája felel meg. A világi élet megítélésénél azonban nem egy kis térszakaszt kell kiindulópontul felvennünk, mint a szerencsétlen avezzanóí, hanem az egész asztrofizikai élet-