Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-05-16 / 20. szám

kész rövid imája s befejezte az egész szertartást az apostoli számmal jelenvolt lelkésztársaknak bibliai idézetekből álló áldása. A kripta fala pedig egy munkásélet mögött bezárult. * Benne egyházunk erős, kipróbált oszlopa dőlt ki. Csak egy emberi élettel van kevesebb, de ennek az életnek elmúlásán ezer fájdalmunk közepette is őszinte könnyeket sirunk . . . Háda Sándor. IRODALOM Tröltsch theologiája. Kálvin és Schleiermacher óta alig volt a prot. tudományosságnak oly hatalmas átfogó szelleme és kiváló theologusa, mint Harnack, az egyház- és dogmatörténetiró és Tröltsch, a rendszeres theologus. Utóbbit a szorosabb értelemben vett szellemi tudományok terén szinte univerzálzseninek lehetne nevezni. Legújabban Heidelbergből a berlini tudományegyetem bölcseleti fakultására helyezték át. Theologiájának jellemző sajátsága az egész modern szellemi életben megnyilatkozó korszellemben való gyökerezése és erős keresztyén hitélete. Keresi a kapcsolatot a speczifikus keresztyén hit s az újabbkori tudományok módszerei között. Schleiermacherrel együtt vallja a praktikus jellegű vallásnak a metafizikával és a morállal szemben való önállóságát és mégis úgy találja, hogy a vallásnak a maga teljességéhez mind a bölcseletre, mind a morálra és a művészetre is van szüksége. Mélységes szellemi műveltség és univerzális világismeret, vagyis a benső élet egysége, egyetemessége és gazdagsága a czélja az ő theologiájának. Ritschl szellemében és az úgynevezett modern liberális theologiával ellentétben, vallja továbbá a vallás és a bölcseleti spekuláczió teljes önállóságát, vagyis elejti a hit és a tudás, a vallási és bölcseleti ismeret Biedermann-Pfleidererféle harmóniáját. A tapasztalat és az erkölcsi engedelmesség s nem a spekuláczió útja vezet av, Istenhez. A mai theologiában való állását p. o. Wendland, egyik legújabb tanulmányában így jellemzi: Schleiermacherhez és a német ideálizmushoz csatlakozik. Ennyiben tovább fejti ki fíieclermann, Pfleiderer, Lipsius és mások gondolatművét, a melyet azonban Ritschl szellemében a vallásos élet sajátosságának megismerésével gazdagított. Abban egyezik nevezetesen nagy mesterével, hogy a természetet és a szellemet azonosító eszthétikai pantheista jellegű monizmus sem a keresztyénséggei össze nem egyeztethető, sem a tudományos világfelfogás eredményének nem tekinthető. Ritschl-lel egyetemben theista személyes hitet vall, de áz ethikai elemek energikus hangsúlyozásával. De épannyira ellene van a Hegel-féle panlogizmusnak és intellektuálizmusnak s annak a világszemléletnek is, mely az értelmet és az akaratot, az elméleti észt s a gyakorlati hitet szellemi lényegünk két ellentétes törzsének tünteti fel. Sőt inkább mindkettő áthatja és megtermékenyíti egymást és pedig, mint maga •mondja, „a raczionális és irraczionális, a logosz és a mithosz egyaránt". Bölcseleti felfogásábanLotzeésFechner. Class és Dilthey, sőt Siebeck és Éneken befolyását mutatja. Később hozzájuk csatlakozott Windelband és Rickert. Theologiája minden izében históriailag van megalapozva és Dilthey módjára összekapcsolja a bölcselettörténeti és elvi rendszeres eljárást az egyes theol. problémák fejtegetésénél. Közelebbről az ő filozófiája ismeretelméleti .jellegű s történetbölcseletében egy teleologiai fejlődési fogalomnak hódol. Szerinte a történelemben ható szellem egy abszolút szellemre mutat s így talál alapot a keresztyénségnek a szellemi élet egészébe való bevonására. Szellemünk önálló alkotása a vallás, a mi nála a „vallásos a-priori" fogalmának felállítására vezet s a melynek alapján egy és ugyanazon gyökere van a tudománynak s a vallásos hitnek. Lényegileg ugyanazonosak a logikai, ethikai, eszthétikai és vallási a-priórik egyaránt, mely felfogása Kant és Leibniz egyesítésén alapul. Ez a filozófiai felfogása képezi aztán vallásbölcseletének is alapját. Szellemi életünknek önálló ereje van. Mert a személyes szellemnek az Istennel való kapcsolata és annak szellemi életünkben való jelenléte a vallásos hitnek és nem a tudománynak a tapasztalati kérdése. Tröltsch szerint a tulajdonképeni rendszeres tudomány csak a vallásbölcselet és nem a dogmatika. Felfogása szerint minden vallás közös alapon áll s az érzékfölötti szellemmel való misztikus vonatkozásunkban gyökerezik. A keresztyénség története az általános vallástörténetbe szövődik. A vallásképzés törvénye minden vallásnak azonos törvénye. A keresztyénség igazsága csak az általános vallástörténet alapján tűnik ki a maga egész teljességében. Minden vallás a theista személyes megváltás vallása felé törekszik s a keresztyénség sem mondható „abszolút vallásnak". „Az utolsó abszolút csak maga az Isten és az ő országa." A dogmatika közelebbről a vallásbölcseletnek praktikus pedagógiai függeléke s ennyiben „személyes hitvallás" és „nem tudomány". Minden vallás „a szabadság ténye s az isteni kegyelem adománya". E ponton Tröltsch a különös keresztyén kijelentéssel jön ellentétbe, holott maga is mondja, hogy „a történet czélja Jézusnak, mint hitünk fejedelmének és közbenjárójának, megtalálása" s hogy „a Krisztusban való isteni kijelentés Izrael vallásával együtt egyedül áll az Istennek más vallásokban való kinyilatkoztatásával szemben". Találóan mondja itt Wendland: „a Krisztusban való isteni ki jelentés oly egyetlen magaslaton áll az emberiség vallásos történetében, hogy a közte és a többi kijelentés közötti graduális különbség elvivé válik". Itt Tröltsch kijelentésfogalma erős javítást és kiegészítést igényel. Mert hát — s ez a különös keresztyén kijelentés mellett bizonyít — ma és mindenkoron igaz, hogy Jézus „az út, az igazság s az élet" és „senki sem mehet az Atyához, hanem csak általa". A keresztyén kijelentés a vallásos