Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-05-09 / 19. szám

dolata támadt. Nem tagadhatta meg magát a lelkipásztor. Azzal kívánt szolgálni a szíve előtt most már kedves népnek, a mi legdrágább kincsé a saját életének is: az evangéliummal. Azzal az evangéliummal, a mely a nagy élet-halál mérkőzés idején az ő hatalmas nemzetének életében is jelentős, mindenki által mindjobban értékelt tényező. „Mi a Biblia" czímű könyve több. mint 100,000 példányban forog német kézen. Magyarországi ismerősének, Scherg Györgynek közbejöttével Sütő Rezsővel ezt fordíttatja le magyar nyelvre, s kiadja egyelőre 5000 példányban a saját költségén. Ezt s így küldi szét olyan helyekre, a hol tudja, hogy szeretik az evangéliumot. Mihelyt az első kiadás 5000 példánya elfogy : nyomtatni óhajtja ez a derék német lelkipásztor a II,, esetleg a III. kiadást is. Egyetlen egy feltételt köt ki csupán: csak ingyen szabad osztogatni 1 Nem tudjuk, hogy köszönő szavunk eljut-e Lipcsébe, de mi a saját s a mi magyar népünk nevében is hálásan köszönjük, hogy bennünket a szívébe zárt s magyarul kívánt szolgálni szeretetből. Mindenesetre megérdemli, hogy nevét jól megjegyezzük s őt is külföldi barátaink közé sorozzuk, úgyis nagyon megfogyatkozott most a számuk. Ennek az esetnek kapcsán jut eszembe, hogy milyen különös is az, íme külföldön, idegen nemzetbeliek törődnek a magyarokkal. Hát mi magyarok törődünk-e a külföldiekkel ? No nem az idegen nácziókra gondolok ám ! Csak a külföldön levő magyar katonákra. Most olvastuk, hogy magyar ezredek együtt harczolnak a volt Belgium földjén a német hadsereggel. Korábban már hallottuk, hogy Hindenburg seregében is vannak magyar katonák. Nemcsak osztrák, hanem németországi kórházakban is fekszenek hát fiaink. Van-e, a ki felkeresi őket édes magyar szóval s kikérdezi bajukat a messziidegenben? Mióta Sebestyén Jenő hazajött, nem küldött a konvent új, utazó lelkészt. Hej pedig, de sok helyen várják a magyar papot! Németországba magába kellene egyet kiküldeni s még Ausztriába se indult el az új. Alkalmas emberünk van rá. Bizonyosan nem sajnáljuk azt a néhány ezer koronát sem, a mibe a kiküldetésük kerül. Csak még gondolkodunk egy darabig. Hogy már hónapok szaladtak el visszahozhatatlanul? Ezen is érdemes volna külön gondolkodnunk. Vagy abban bízunk, hogy még sokáig tart úgyis a háború ? . . . De azok a magyar katonák nem érnek ám rá várakozni. Azok szegények vagy meghalnak, vagy ott szenvednek .. . Csak épen a kiáltó szavuk nem hallatszik ide, mert messze vannak. .. Jó volna pedig, ha egyiknek, másiknak a szava idehallatszana . . . Talán sietnénk egy kicsinyt a kinevezéssel és a kiküldéssel. Hónapokkal ezelőtt összepakkolt már egyik jelölt s azóta várja az indító szót. . . Vájjon mikor hangzik ? Talán csak nem a kerületek közötti féltékenység az oka a késedelemnek? Akármelyik kerületbeli az, a kit a konvent ki akar küldeni, csak küldje az Istenért! Csak mentől előbb, hadd induljon! Ne várjunk egy másik lipcsei lelkészre, a ki megszégyenít bennünket újra. Mert egy másik Lenk H. még megtalál azalatt magyarul tanulni s nem könyvet küld a magyaroknak, hanem maga megy magyarul gondozni a mi fiainkat. Marjay Károly. ISKOLAÜGY. A református jogakadémiák jövője. I. Ismét napirendre kerül hát ez a már oly sokszor hánytorgatott kérdés! A közoktatásügyi minisztériumban ugyanis most újból előtérbe jutott a jogi oktatás végleges reform jának gondolata s a miniszternek az egyetemek jogi karaihoz intézett idevonatkozó kérdőpontjaira a debreczeni, kolozsvári és a pozsonyi egyetemek már be is nyújtották emlékirataikat. Minthogy azonban a jogi oktatás végleges reformja a jogakadémiai kérdésnek szintén végleges rendezése nélkül nem képzelhető, vagy ha képzelhető is, ez csak nem kívánatos eredményeket hozhatna. Egyetemes tanügyi bizottságunk szintén foglalkozott már e problémának a még meglevő, három ref. jogakadémia létét illető vonatkozásaival s felhívta e jogakadémiák tanári karait véleményes javaslattételre afelől, hogy a reformmal kapcsolatban miként volna remélhető ezen tanintézetek fennmaradása és továbbfejlődése. E sorok írójának a kérdés alapja tekintetében az a meggyőződése, hogy a ref. akadémiák, a melyek a magyar nemzeti eszmének mindig melegágyai voltak, a melyek a magyar állam újabbkori alkotmányos életének annyi kiváló munkást adtak és neveltek, a melyekben a bírói, ügyvédi és közigazgatási pályákra menő ifjaink számára, tehát épen azok számára, a kik arra vannak foglalkozásuknál fogva hivatva, hogy állami és társadalmi életünkben tekintélyes pozicziókat foglaljanak el, sőt annak vezetői és irányítói is legyenek, az életbe való kilépésük előtt utoljára adódott alkalom a magyarsággal elválaszthatatlanul egy, kálvinista szellemnek magukba szívására, tehát, hogv a ref. jogakadémiák e rniszsziójukkal a mai és a jövendő időben sem fölöslegesek. Létezik és eléggé közkeletű ugyan egy másik nézet is, az, a mely e ref. jogakadémiákat olyan intézményekként állítja be, mint a melyek annak idején jók voltak és becses szolgálatokat tettek ugyan, de a melyek ma már letűnt évtizedek idejüket mult maradványainál nem egyebek. Ez a felfogás azonban nem fogadható el. Nem valószínű ugyanis, hogy a magyar nemzeti állam, ez, az évtizedek során át bevált s a jogi oktatás körül oly igen sok és jelentős tanulságokkal rendelkező főiskolákat mint fölösleget könnyű szívvel dobhatná ki a maga kulturális intézményei közül. Hisz ilyeneknek Magyarország éppenséggel nincs oly túlságos bővében, hogy azok számát szántszándékkal kellene apasztania. De még kevésbbé nélkülözheti e főiskolákat ref. egyházunk. Nem, különösen most, a midőn világszerte újra éledőben van a vallásos szükséglet, a mely a hitben keres kielégülést