Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-01-10 / 2. szám

hányszor elmulasztottad a szent vacsorát, hányszor mentegetted magad ? Földet vettem ... ökröt vettem ... feleséget vettem ... Kicsi földed elpusztítva, jószágod elhajtva . . . családod szélnek eresztve ... te magad megsebezve . . . Erős az Úr! Kicsoda szállhatna szembe vele. De szerető és kegyelmes is, ímé így szól . . . ,.. . . Eredj hamar a város utczáira és szorosaira és hozd be ide a szegényeket, csonkabonkákat ..." Fölkiáltott, felkapta paplanát, a mosolygó, rózsás tiú sírt, keservesen. Én pedig megrendülve néztem térdben levágott, csonkabonka lábát. A vérmérgezés, a fagy, a hat seb elvitte. Megpróbált Isten, de nem liágy el. Minél nagyobb a szenvedés, annál jobban szeret. Csak folyjon könnyeid árja. Jézus veled van. Drága áldozat az Úr előtt ... a hősök könnye ! * Az úrvacsora után megbékélve, megnyugodva beszélni kezd. — „Mikor elbúcsúztunk, a kisebbik fiú az anyja öléből a nyakamba kapaszkodott, a nagyobbik csak a térdemig ért, azt ölelgette. Mit ölel ezután . . Majd megint derűsre fordul : „mikor haragos voltam, az asszony megölelt: édes uram, már megint ballábbal kelt feli . . . ezután mindig úgy kell, mert jobb, az nincs .. * Nincs, de lehet! Mikor kijöttem a kórházrengetegből, a friss téli levegőt élvezve, gyalog bandukoltam haza. Szegény Mező János! 0 sohasem mehet így többet. De mehet 1 Körülöttem mindenki karácsonyi ajándékot czipel családjának. Én is rágondolok Bécsben szenvedő sok száz magyar bajtársamra. Ezek az én fiaim ! Szegényeknek karácsonyi ajándék helyett csak a Karácsonyt vihetem ajándékul. Karácsonyt — Jézust! Mindenkinek. A szegény csonkabonkának is! Önkéntelenül megállok a nagy fényes kirakat előtt. Csupa aktualitás! Vatta, kötszer, gummipólya, gipszkötés . . . műláb ! Vájjon tud-e Jézus lelke ma is szólani a magyar református társadalom szivén keresztül a sxegény csonkabonkának : „Kelj fel ós járj !" Vájjon tud-ó? ! Felelj szíved szerint és segíts letörölni a hősök könnyét! * Kívánok boldogabb újesztendőt! Csikesz Sándor. Karlsbadi levél. Brünnből letértem Bécsbe, részben abban a reményben, hogy bécsi czimekre rendelt vallásos iratokkal újra fölszerelhetem magam. Nagy szomorúságomra azonban még nem érkeztek meg. Minden reménységem tehát Csikeszben volt, tudván, hogy tábori lelkészként Bécsbe került. A magyar minisztériumban egészen váratlanul találkoztam is vele. de iratok helyett azokkal a gondolatokkal fogadott, a melyeknek nyilt levelében azután határozott kifejezést is adott, Mindössze 20—25 darab füzetet kaphattam tőle a Harmatcseppek-ből s így ezzel s a még nálam levő készlettel indultam újra útnak. Miután pedig meghallottam, hogy Linzben nagy számmal feküsznek magyar sebesültek, elhatároztam, hogy Karlsbad előtt még oda is elmegyek. Linzben. Jól sejtettem, hogy Linzben még nem járt magyar ref. tábori lelkész. Pedig okt 25.-e óta annál a hadtestnél van Boda Péter nagyberényi lelkész, csakhogy Trientbe rendelték s így valószínű, hogy nem is tud arról, hogy Linzben, a mely az ő köréhez tartozik, mennyi protestáns magyar katona fekszik. Itt a kórházlátogatási engedélyt nem kaptam meg mindjárt s így nem a kórházakba, hanem az ev. lelkészi hivatalba mentem legelőször. Az ev. esperes influenzában feküdt s így nem fogadhatott. Otthagytam a névjegyemet s este már jött az egyik segédlelkész, hogy egy súlyosan sebesült hódmezővásárhelyi magyar emberhez kellene úrvacsorát vinni s mert ők nem tudnak vele beszélni, nagyon Örülnek, hogy épen Linzben vagyok. Rögtön útnak indultunk, de a betegnek az úrvacsorát már nem lehetett kiszolgáltatni. Szegény Mucsi Ferencz harmadnapra kiszenvedett. Sok komoly beszélgetésem volt vele, méltó a feljegyzésre. Majd egyszer külön leírom. Annyi bizonyos, hogy erős és mély hite volt. — Linzben egyébként igen sok protestáns sebesült volt. Es a mi sokunk előtt annyira érthetetlen, azoknak a katonáknak egy része került oda, a kik a Hornon na körüli csatákban sebesültek meg. Debreczen-, Orosháza-, Szarvas-, Békéscsaba vidéki emberek. Szerencsére az ev. lelkészi hivatal itt is gondjukat viselte. Iratokat, újtestamentumokat már sokan kaptak, mire odaértem. Az egyik kórházban egy bevonult derék irodai altiszt (a polg. életben evang. tanító) segítségével istentiszteletet is tartottam és úrvacsorát is osztottam. Az istentiszteleten egy gör. katli. magyar tanító is résztvett, Egyéb kórházakon kívül meglátogattam a linzi ev. gyülekezeti kórházat, a mely az odavaló hívek bölcs előrelátását és áldozatkészségét dicséri. A kórházban diakonisszák ápolnak. Itt hallottam azt is, hogv az egyébként is állandóan ébrenlevő „Los von Rom" mozgalom az osztrák déli tartományokban különösen erős tápot nyert újabban az által, hogy a háború óta nagyszámú szlovén róm. kath. pap ellen kellett vizsgálatot indítani hazaárulás vádja miatt s ez a tény igen erős ellenszenvet ébresztett a római katholiczizmussal szemben sokfelé. — Linz mellett van, mint hallom, az osztrák protestánsok egyik egyházi lapjának szerkesztője is, a ki stanislaui ev. lelkész volt s most arról is nevezetes, hogy miután az általa alapított árvaház 120 gyermekével az oroszok elől menekülni volt kénytelen, majdnem két hétig utazott