Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-01-10 / 2. szám

ref. lelkész áldozatkészségét, a ki az általam megadott nagyszámú czímekre ezrével küldi az általa szerkesztett és nagyszerűen bevált „Igaz Gyöngyök" czímű kis evangelizáló folyóirat számait. Ez azonban mind kevés és én éppen ezért bátor vagyok a főtiszteletű és méltóságos Elnökség figyelmét felhívni erre a körülményre. Az én munkám az előttem álló óriási területre való tekintettel elég gyors és sietős. Nem is juthatok el mindenüvé, de ha megfelelő mennyiségű iratról és terjesztőkről is gondoskodunk, az ébresztő, vigasztaló és lelkesítő iratok százezreit juttathatjuk el a beteg és elhagyatott lelkek közé. És nem tudjuk, hogy hány ezer és ezer lélek l'og felébredni, megnyílni, Istenhez és egyházához visszatérni ez olvasmányok hatása alatt. Úgy, hogy ez a kis anyagi tőke, a melyet az iratterjesztésbe fektetünk, gazdag erkölcsi, sőt végeredményben még anyagi kamatokat is fog jelenteni egyházunk számára. Egész lélekkel és Isten előtt való teljes felelősségérzettel hangsúlyozhatom, hogy régen volt már ennyire itt számunkra az idő az aratásra, s régen volt nagyobb az alkalom arra, hogy a fogékonynyá lett lelkek ezreit szerezzük vissza Isten országa s a magyar református egyház jövendője számára. Hogy tehát ezt a munkát elősegítsem, e végből nagy buzgalommal gyűjtöm azok czímeit, a kik az egyes városokban és kórházakban magyar ev. iratok terjesztésére vállalkoznak. Ilyenek elsősorban a protestáns lelkészek, azután az ápolónők, esetleg az ott lakó magyarok, s néhol a kórházi irodákban található protestáns irodai altisztek, sőt tisztek is. Ki lehetne ezt az iratterjesztést bővíteni még azáltal is, hogy körlevélben szólítanánk fel az összes osztrák birodalmi prot. lelkészeket, hogy ezt a munkát a hatáskörükbe eső kórházakban vállalni szíveskedjenek. Ezáltal eljuttathatnánk iratainkat oly helyekre is, a hová én rövid missziói útamban nem juthatok el. Igazi nagy erővel azonban csak akkor menne a munka, ha minél hamarább, több új ref. tábori lelkész kinevezését lehetne a hadügyminisztériumnál keresztülvinni. Eddigi utam és tapasztalatom alapján a következő helyekre kellene okvetlen és sürgősen tábori lelkész: 1. Linz-Salzburg vidékére : 2. Eger-Karlsbad-Marienbad-Komotau stb. vidékére; 3. Prágába magába külön ; 4. Leitmeritzbe és legészakibb Csehországba külön ; végül 5 Brünnbe és környékére külön. Ezek a tábori lelkészek azután állandóan a háború egész tartamára egy körzetben lakván, igazán intenzív, alapos munkát végezhetnének úgy a lelki gondozás, mint az iratterjesztés tekintetében. S ebben a tekintetben a bécsi cs. és kir. közös hadügyminisztériumban tett látogatásaim arról győztek meg, hogy a hadügyminisztérium illetékes osztálya is belátja e kinevezések szükségességét, így remélhető, hogy a közel jövőben több új tábori lelkészi kinevezés fog publikáltatni. Arra azonban ok\etlen szükség van, hogy a kinevezéseket úgy egyházi uton, mint az osztrák városok protestáns lelkészeinek segítségével az ottani térparancsnokságok útján sürgessük. Ezzel kapcsolatban azonban még egy fontos dologra volna szükség, t. i. arra, hogy a tábori lelkészek személyének, illetve a városok szerint való alkalmasságának megállapításában maga az egyház is kivenné valaminő formában a maga részét és ez elől, okulván az eddigi tapasztalatokon, biztos értesülésem szerint maga a hadügyminisztérium sem zárkóznék többé el. Ezekben vagyok bátor utam első szakaszáról szóló jelentésemet a főtiszteletű és méltóságos Elnökséghez beterjeszteni. Remélem, hogy Isten segítségével népünknek és egyházunknak további munkám folyamán is hasznára lehetek. Legközelebb Morvaországot, Sziléziát, esetleg a német Breslau környékét és az osztrák déli tartományokat óhajtom bejárni. TÁRCZA. Csendes jegyzetek.* Hösök könnyei. Könnyek teszik emberivé az életet. Egy egész élet könnyek nélkül: óh ! Van-e ennél sivatagabb Szahara'? I A vágy felszökkenő szökőkútja, a bánat hömpölygő vízözöne, a csapás omló zuhataga, a kétségbeesés irdatlan mély tengerszeme: ez a könny. l)e ez a remény smaragdcseppje, az öröm brilliánsa, a haragfekete gyémántja, a csöndes boldogság tompafényű opál ja is . . . A könny a lélek legerősebb védőpánczélja. Nélküle de hamar elvesznénk. Az ókor Niobéjától — Laokoónon keresztül —- Rubens síró gyermekén s a Magdolnák bűnbánó alakján át leszivárog a könnyek árja egész napjainkig . . . Valami csodálatos, érthetetlen ösztön a gyengeség jelének tartja. Valami férfiatlan megnyilvánulásnak Hiába könnyezett Jézus, az Istenember s utána megannyi bátor mártír, rettenthetetlen hős, oly idegen nekünk a hősök könnye ! De ha megismertük, hej ! De megszeretjük. Imánkba foglaljuk, mindörökké áldjuk. * Mintáz őskeresztyének „újszülöttjei", a „quasi modogeniti" szelíd gyermekei, tiszta hófehér öltözékben fekszik egy zászlós. Hófehér a szoba minden kicsiny zuga. Fekete csak a fiú parázsló szeme s a mellére tűzött vaskereszt. Szava — bár a láztól még gyenge — zeng, ha szól a hősi „sturm"-ról ... s mintha diákcsiny lenne, derült humorral cseveg a beszéde: hogy lovagolta meg az általa elfoglalt ellenséges ágyút! . . . Asztalkája fiókját kihúzza. Két csomag levél. Eltitkolta, de észrevettem. Mindkettő női írás. Az egyik finom, fiatalos, hegyes, törékeny ... A másik öreges, reszketős. De nem ezt mutatta, hanem az orosz golyót, a melyik egy egész örök életre be akart rendezkedni a mellében ... De a hívatlan vendéget kitessékelte az operálókés. * Ez a szép czikk újévi számunkba volt szánva; az ünnepi nehézkes postaszállítás miatt késett le.