Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1915-03-21 / 12. szám

MÁRCZIUSI NAPOK. Várjuk a tavaszt. Tudjuk, hogy el kell jönnie. A mult héten, a dermesztő hidegben, hóförgeteg láttára sem kételkedünk benne . . . Most a passzió heteit, napjait éljük, de tudjuk, hogy lesz husvétunk, lesz feltámadás és élet ünnepe. Szenvedések, megpróbáltatások özöne vesz körül bennünket. Lesz majd, a ki feljegyzi: „és erőt vevének a vizek a földön". Most is erőt vettek a vérnek, könnynek és a siralom vizeinek árjai! Hány sebzett lélek hasonlatos ahhoz az első galambhoz, a mely lábainak nyugvóhelyet itt a földön nem talált. Várva várjuk annyi millió lélekkel együtt a vizeknek fogyását, elmúlását, szeretnénk már látni azt a másik galambot, a mely nem üresen tér vissza, hanem hozza annak a drága kincsnek, a békességnek olajágát. De ki tudja mikor jön, meddig késlekedik ? ! Most még csak jó álmainkban látjuk. A míg a valóságban is eljön, még sok drága élet elmultát kell megsiratnunk, addig még sok lélek veszi fel a siralmak gyászruháját. Most még várnunk kell, várnunk hittel, türelemmel, bizalommal és nem összetett kézzel. Ezek a márcziusi napok munkára hívnak bennünket. És volt-e már olyan tavasz, a mely nagyobb, energikusabb munkára ösztönzött, mint ez, a melyet most várunk?! Ha száz kezünk lenne is, még akkor is kevés lenne. Ott fenn a reánk zúduló, és ott lenn a leselkedő ellen. Ertünk-e valaha olyan mozgosítást, talpraállítást, mint a minőre most van szükségünk?! Elment és megy majd nemcsak a legények, de a férfiak, nemcsak a fiak, hanem az apák legeleje is, hogy vívja a nagy élet-halálharczot, hogy megóvja vészben, viharban a mi tűzhelyeinket, ezeknek békességét. De van itthon, határainkon belül is fenyegető ellen. Ez ellen az itthon maradottaknak kell védekezniük. Szabad-e most azoknak, a kik itthon vannak, tétlenkedni, kezeiket ölbe tenni?! Ha valaha, úgy most kell igazán megszívlelni azt az igét, a mit a bölcs Példabeszédíró olyan metsző gúnnyal mond a rest ember mezejéről: „. . . Egy kis álom, egy kis szunnyadás, egy kis kézösszetevés az alvásra és így jön el a te szegénységed, a te szükséged, mint a pajzsos férfiú" ; és azt, a mit az apostol olyan szókimondóan, minden kertelés nélkül hangoztat : a ki nem dolgozik, ne is egyék. Dologkerülés, léháskodás, pazarlás, dorbézolás most valósággal hazaárulásszámba menő bűnök. Hazamentő munkát végez most mindenki, a ki a lelkek lankadó energiáját éleszti, a „megfáradott kezeket megerősíti és a tántorgót fenntartja". Egyházunk sem maradhat tétlen, oroszlánrészt kell kérnie és vennie minden ébresztő, dicsőséges, fényeskedő példaadó munkából. Szolgái közül most már sokan vannak ott a mi küzdő ázó-fázó fiaink körében, kórházakban sebesültek, betegek között. Isten a megmondhatója, milyen nagyszerű, jó munkát végeznek, nyugalmuk feláldozásával, egészségük, életük koczkáztatásával. Ott „erősítik a reszkető térdeket". Egyházunkra itthon is ezekhez a nagy, súlyos időkhöz mórt nagy feladatok várnak. A mély szántások és a gazdag vetések tavaszi munkája. Hogyan áhítozunk, vágyunk már régen dicsőséges és jobb aratásra. Vessünk számot, vizsgáljuk a dolgokat: felhasználtuk-e eleddig eléggé a tavaszt, a kínálkozó alkalmakat, nem kotoráztunk e sokszorosak a felszínen, lenyultunk-e oda a mélyre, a hol az igazi, súlyos, értékes, termést biztosító isteni szent mag van. És azután a márcziusi napok most is eszünkbe juttatják az ifjúságot. Ha valaha, úgy most igazán mondhatjuk minden frázis nélkül, hogy ez a haza jövője, ez, a mely itthon és most még kezünkben, közelünkben van. Még sohasem volt nagyobb alkalom, mint a mostani, hogy ezt az ifjúságot is elérhessük, megragadhassuk, a legnehezebben kezelhető elemet: a serdülőket. Most lehet igazán megértetni ezekkel, mi a hűség, a szövetség, a hitben, becsületben, erőben való növekedés jelentősége. Most kell és lehet igazán konfirmálni, nemcsak azokat, a kik most „agendáznak", hanem azokat is, a kik tőlünk már búcsút vettek azzal a kézfogással és azután eddig sokszor csak azért jelentek meg a templomban, hogy izetlenséget okozzanak vagy a troászi ifjúként (Csel. XX.) közönyösen, érdeklődés nélkül elszunynyadjanak. Most ők is megértik a nagy passzióról szóló tudományt és a földbe hulló vérről, gabonamagról, megváltásról, új, győzelmes életről szóló dicsőséges evangéliumot. Mennyi munka, mennyi parlagon heverő mező, lehet-e feledni a márcziusi napok nagy jelszavait és azt, a mely ezeknek rövid foglalata: És valamit cselekesztek, lélekből cselekedjétek?! —p. TÁRCZA. Csak egy éjszakára ... * Csak egy éjszakára küldjétek el őket: A pártoskodókat, a vitézkedőket. Csak egy éjszakára : A kik fent hirdetik, — hogy mi nem felejtünk, Mikor a halálgép muzsikál felettünk : Mikor láthatatlan magja kél a ködnek S gyilkos ólomfecskék szanaszét röpködnek. Csak egy éjszakára küldjétek el őket : Gerendatöréskor szálka-keresőket. Csak egy éjszakára: Mikor siketítőn bőgni kezd a gránát S űgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák: Robbanó golyónak mikor fénye támad S véres vize kicsap a vén Visztulának. * Ez a hatalmas vers már több lapban is megjelent, de még ezt az egyet közöljük mi is. Talán vannak olvasóink közül többen, a kik még nem látták. Hadd legyen itt ez is, mint a nagy háború egyik szép emléke. Mostani vallásos estélyeinkre ím egy alkalmas szavalatdarab.