Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1915 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1915-01-03 / 1. szám
500-on felül!) beosztása. A katecheták közül Nagy Dénes az északi harcztéren van a háború kitörése óta. — Az ülést a főgondnok azzal a jókívánattal zárta be, hogy legközelebbi összejövetelünk már nyugodtabb, derültebb időben és kilátások között történjék. Úgy legyen! Oroszjárás a tiszai ev. egyházkerületben. Szomorú sors érte a tiszai egyházkerület gyülekezeteit és lelkészeit, a hova az orosz sereg — betörve hazánkba — ellátogatott. Az első volt ezek között a máramarosszigeti missziói egyház, a melynek mondhatni minden tagja elmenekült, legutolsónak maga a lelkész Harsányi István, a ki az egyház vagyonát, irattárát előbb biztonságba helyezve, hagyta el székhelyét. Az oroszoknak Máramarosszigetről való eltávozása után viszont ő volt az első, a ki egy szerelő vonat lokomotivján utazott vissza székhelyére. Lakását teljesen feldúlva, minden szekrényét feltörve és kiürítve találta, bár a bútorait és ágyneműjét nem bántották, de egyéb dolgait, értékeit elvitték. Érdekes jelenság, hogy az egyház úrvacsorai ezüst kelyhét, a melyet a szekrényben elzárva találták meg, az előszobában a földön hagyták, míg a többi ezüst és értékes tárgyat mind elvitték. Az egyház tagjai, leginkább kincstári és állami tisztviselők, mind igen sok kárt szenvedtek. A sárosi egyházmegyéből első sorban a bártfai gyülekezetek hívei szenvedtek nagyobb károkat, a honnan a lakosság legnagyobb részével a lelkészek is elmenekültek. Szlabey Mátyás lelkész felsír lelkében a midőn jelentésében ezt írja: „Minden alkotásom rommá lett s én sírva állok kidobottan koldusbottal a kezemben a világ piaczán". Helyét ő is csak a legvégső időben hagyta el, „midőn már minden hivatal elment Bártfáról". „Sohasem hittem volna, hogy egy táskával a kezemben fogom elhagyni az én drága Bártfámat". Mint tudjuk, azóta a város megint birtokunkban van s a napi lapok szerint az oroszok itt nem túl sok kárt tettek. A laposi lelkészt: Halmi Aladárt az ágyúk zöreje álmából riasztotta fel, de egy ideig még — a hatóságok bíztatására — helyén maradt, míg végre mindenét hátrahagyva deczember 3-án elmenekült azon reményben, hogy csak egy időre lesz arra kárhoztatva, hogy szegény egyházától — melynek sorsa felett komolyan aggódik, — távol legyen. A margonyai gyülekezetek lelkésze ; Laczkó János már a harcz alatt menekült családjával „az elképzelhető legnagyobb nyomorban0 . Mindene elpusztult. Vele ment családján kívül tizenhat híve is Körmöczbányára. „Leírhatlan az én helyzetem családommal együtt". így fejezi be jelentését. A kapinémetfalvi, kükemezei és girálti lelkészek is elmenekültek a hatóságok intézkedése folytán. A pazdicsi gyülekezet kárt nem szenvedett, lelkésze azonban igen, a mennyiben az átvonuló katonaság terményeit megdézsmálta. A palonczai egyházközség hívei vagyonkája teljesen elpusztult, az oroszok kizsarolták őket, valamint a lelkészt is, a kit az orosz tiszt arczul is ütött és saját lakásából kidobott. Az ungvári lelkész Margócsy Aladár jelentésében az egyház anyagi romlásáról emlékszik meg. Hívei leginkább intelligens elemek, úgy a városból, mint vidékéről elmenekültek. Egyházi adó egyáltalán nem folyik be, az egyház értékeit a takarékpénztár elvitte, úgy hogy a legkisebb kiadásokat sem képes fedezni. Július 23-án az ungvári gyülekezet templomépítésbe kezdett s midőn a falazat 3 méter magas lett, abba kellett hagyni a munkát. A lelkész elküldve a családját a legnagyobb veszélyek közepette is a helyén maradt. Deczember 12-én folytonos ágyúdörgés hangjai mellett temetett el elhunyt katonákat. A fájdalomnak hangján zárja jelentését azzal, hogy ha menekülni lesz kénytelen, ott kell hagynia 14 éves keserves alkotásait biztos martalékul. Az eperjesi egyházi és iskolai tisztviselők, tanárok a kormánybiztos intézkedése folytán mind elmenekültek. Szlávik Mátyás dr. az Otthon felügyelő tanára, midőn családját biztonságba helyezté, visszatért s az Otthonba beszállásolt katonaságot ellenőrizte, hogy ott semmi kárt ne tegyenek. Liptai Lajos az egyház IL lelkésze szintén otthon maradt, hogy az egyház ügyeit intézze s híveit gondozza. Az Ev. Orállóból vettük át ezt a szomorú tudósítást, a melyhez még a következőt csatoljuk. Dr. Szlávik Mátyás barátunktól kaptunk meleghangú levelet egy az „Irodalom" rovatba sorolandó czikk kíséretében. Ebben írja, hogy Eperjesről a közelben (Bártfa mellett) dúló veszedelem elől családját Rosztokára, egy Szepes és Grömör m. határán lévő bányatelepre vitte. Karácsony éjjelén szállította vissza kedveseit egy rozoga szénásszalmás szekéren Abosig és onnan Eperjesig. írja, hogy „ebben is az én Uramat kellett követnem". Bizony nagy szeretettel és részvéttel gondolunk azokra a testvéreinkre, a kik már ily módon is átélték a háború borzalmait. Itt Budapesten még azon törik a fejüket sokan, hogy melyik színházba, moziba menjenek, mert hát szórakozni, feledni kell. Sokaknak nagy vigasztalására, a nemzeti színház is nemsokára megnyílik. EGYESÜLET. Karácsonyfaftnnepélyek. Most ebben az esztendőben katonáinké volt az elsőség. Nemcsak az amerikai gyermekek küldötték el a Jázon hajón kedves játékaikat a kontinensre az elesett és hadakozó hősök gyermekei számára, nálunk is árvaházakban, egyesületekben, családoknál szegényesebb volt a karácsonyfa és kevesebb volt alatta az ajándék, csakhogy több jusson sebesült, beteg és harcztéren lévő katonáink számára. Több mint 800,000 volt azoknak a csomagoknak száma, a mit szerető kezek a távollévők számára készítgettek. A már itthon lévők számára rendezett karácsonyi ünnepélyeken kiosztott ajándékokat ki tudná felsorolni. Csak egy-kettőről emlékezünk. A Lorántffy Zsuzsanna-Egyesület kórházában"" az egyesület tagjai Szilassy Aladárné és báró Radvánszky Gézánó vezetésével szép ünnepélyt rendeztek. A három Vidor tartottbeszédet. A legöregebb 90 éves Victor,a ki még a nagy Wichern tanítványa volt a Rauhes Haus diakónus nevelőintézetében, németül beszélt, Id. és Ifj. Yictor János szólottak azután és a diakonisszák énekeltek. — Ünnepeltek a diakonisszák is. Fehér díszben állt otthonukban az ő karácsonyfájuk, mint jelképe annak a szolgálatnak, a melyre elhivattak. Együtt voltak mindnyájan (ritka eset!) ós éltek az úrvacsorával és megerősödtek a testvéri szeretetben. — A Bethánia kórházában is szép ünnepély volt. Itt dr. Vargha Gyuláné, az egyesület női tagjai és énekkara szereztek örömet a betegeknek. — Nagyszabású ünnepély volt a Fehérvári-úti hadikórházban a hol tlieologusaink közül 20-an szolgálnak. Itt több, mint 1000 sebesült és beteg katona és a néhány száz főnyi személyzet minden egyes tagja kapott értékes karácsonyi ajándékot. A kórtermekben ós a nagyteremben összesen 26 karácsonyfa volt. Haypál Benő budai lelkész vitte teremről teremre a karácsonyi örömhírt és szólt végül a nagyteremben gyülekező orvosokhoz, theologusokhoz. A német ápoló „testvérekhez" a budai ev. s.-lelkész szólott. Dr. Manninger Vilmos a kórház összes lakóinak szép emlékérmet és theologusainknak értékes ajándékot adott el-