Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)
1914-02-08 / 6. szám
Új összeférhetetlenségi eset. így szól a hír: Sopronban több városi képviselő mozgalmat indított arra nézve, hogy a most készülő városi szabályrendelet mondja ki, hogy a város főtisztviselői ne lehessenek egyúttal a felekezetek vezetői. Most ugyanis a h. polgármester a róm. kath., a főügyész az evangélikus és a főorvos a zsidó hitközség elnöke. Úgy olvassuk, hogy a képviselőtestületben, a melyben a radikális elem dominál, ez a javaslat többségre számít. No ez már azután igazán furcsa preczedens lenne. Mégis talán úgy áll a dolog, hogy a felekezetek a legjobb és legmegbízhatóbb embereket választják meg az ilyenféle tiszteleti állásokra, a kik, ha ilyeneket elfogadtak ós ezeket korrektül töltik be, ezzel bizonyára nem teszik magukat érdemetlenné arra, hogy más téren is „vezetők" legyenek. De régi dolog, hogy gyakran az úgynevezett sza: badelvű és radikális elem a leghívebb képviselője a fanatikus türelmetlenségnek, különösen ott, a hol vallásról, „felekezetről" van szó. BELFÖLD. A Lorántffy Zsuzsánna-Egyesület közgyűlése. A keresztyén nő lelke a legcsodálatosabb lélek. Benne a nőiesség százféle erénye ragyog s ugyanakkor ugyanezekkel az erényekkel a legnagyobb kitartást, előrelátást, számítást igénylő férfimunkákat is el tudja végezni. Egyik felével a legmagasabb ^régiókban a legtisztább vallásos idealizmust szolgálja s ugyanakkor másfelől minden földi eszközt fel tud használni arra i hogy lelke vágyait realizálni is képes legyen. A Lorántífy Zsuzsánna-Egyesület most tartotta évi közgyűlését. A ki meg akarja tudni, micsoda hatalmas munkamező az, a melyen az országnak ez egyik legnagyobb egyesülete dolgozik, az olvassa el ezt a jelentést. Tisztelettel fog meghajolni a ref. keresztyén női lelkek eme nagyszabású és sokoldalú aktivitása előtt. De kezdjük a dolgot időrendben. Február 1-én, vasárnap volt a Kálvin-téri templomban a hálaadó istentisztelet, a melyen Petri Elek lelkész imádkozott, ifj. Vidor János misszionárius prédikált, az egyesület vegyeskara énekelt. Február 2-án volt a közgyűlés, a melyen Szilassy Aladárné tartott elnöki megnyitót s röviden visszatekintett az egyesület fejlődésének újabb állomásaira. Megemlítette az egyesületi munkák vezetőségében beállott személyváltozásokat. A titkári jelentést Szalay Teréz, az egyesület titkára olvasta fel. Ebben már bő áttekintést nyerhetünk a különböző munkákra vonatkozólag. E szerint az egyesület 8 vasárnapi iskolát tart fenn 26 tanítóval, illetve tanítónővel. 600 gyermeknek rendezett az elmúlt évben karácsonyi ünnepélyt. A nagyobb iskolásleányokkal FrÖhlich Dóra úrnő -foglalkozik. Az egészen nagy leányokból több kört alakítottak, a kikkel a titkár és segítőtársai foglalkoznak. A Család -utczai diakonissza-telep udvarán levő evangélizáló teremben minden vasárnap istentisztelet, minden szerdán este vallásos estély tartatik. Ugyanitt van ú. n. kötőóra, azután női bibliakör s minden pénteken alamizsnaosztogatás a szegényeknek. A Lorántffy-penzióban az összes szobák el vannak foglalva. A penzió Nóvák Olga lelkes és körültekintő vezetése mellett szellemileg is harmonikus életet ól. A református szellem teljesen érvényesül. Itt minden kedden bibliatanulmányozó óra, pénteken pedig bibliamagyarázat tartatik. A naponkénti áhítatot a penzióban pontosan és örömmel megtartják még a másvallásúak is. Itt kapott otthont a leánydiákszövetség mustármagnyi kis csoportja is, a mely, hisszük, nemsokára saját lakást is bérelhet magának. Az egyesület orgánuma az Olajág, a Csendes perezek czíniü melléklettel. Az egyesület nagyon sok evangélizáló iratot is terjeszt a nép között. Teadélutánok, havi összejövetelek, szeretetvendégségek sűrűn váltakoznak. Minden hónap első szerdáján imaóra s minden hétfőn d. u. pedig varróóra van, a melyen a misszionárius beszél. A jövő tervek. Ezek nagyjában azok a munkák, a melyek már eddig is megvoltak. Most jönnek az újabb munkamezők Az egyesület belátta, hogy mint wőegyesületnek, részt kell vennie a nők oltalmazására irányuló mozgalmakbán is, különösen a leányok és cselédek gondozásában. Ezért elhatározta, hogy egy kipróbált és tapasztalt nriinkását, Rau Lina kisasszonyt, az ú. n. vasúti missziói szolgálatra alkalmazza. Az ő feladata lesz a főváros pályaudvarain megérkező magános nőknek tanácsot, útbaigazítást adni s a kik rászorulnak, azoknak otthont is nyújtani. : > -0;; i Evégből szükség volt arra, hogy a Lorántífy-penzió épületében (IX., Csillag-u. 4.) egy külön otthont rendezzenek be az intelligensebb átutazó nők s egy másikat a cselédek számára. Lesz cselédközvetítö iroda is és egy nagy terem, a hol a cselédek vasárnapi foglalkoztatását kezdik meg, hogy a mennyit csak lehet, elvonjanak a veszedelmes utczai csatangolásoktól. Lehetetlen eltitkolni őszinte és buzgó örömünket az egyesület ilyen nagyszabású fejlődésének jelei fölött, Annál is inkább, mert mindezen új munkaprogramul mellett is anyagilag az egyesület szilárdan áll. Dr. Szöts Farkasné pénztárosi jelentéséből ugyanis kitiinik, hogy a bevétel 90,580 K 45 fill., a kiadás pedig 77,796 K 41 fill. volt az elmúlt évben. Az egyesület összvagyona pedig ingó és ingatlanokban 253,431 K 41 fill. Ugyanezen a közgyűlésen választották meg ifj. Victor János ideiglenesen alkalmazott misszionáriust is rendes misszionáriussá. A szép múltú egyesület még szebb jövőt igér. Isten áldása legyen minden régi és új munkálkodásán s munkásain egyaránt! Táviratmegváltásí lapok ^ttt^J-sere a Kálvin-Szövetség javára 20 fillérért rendelhetők a Szövetség irodájában (IV. ker.» Molnár-utcza 17. szám), jl jt jt jt jt