Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-02-08 / 6. szám

hogy honnan vegyük az erőt a mulasztás bűnének elkerülésére, azt fogja nekünk válaszolni, hogy a Krisztushoz forduljunk segítségért. Th. Lg. ' Ford. Dr. T. L A NŐK SZOLGÁLATA AZ EGYHÁZBAN. A mult vasárnap a Lorántffy Zsuzsánna-Egyesület napja volt. Az elmúlt év munkájáért adott hálát és ennek eredményeiről számadást. A tudósítást mindezekről más helyen közöljük. De mindaz, a mit ez az egyesület eleddig cselekedett és különösen az, a mit a jövőben Isten segítségével adni akar, arra késztet, hogy e helyen is reámutassunk ennek az egyesületnek és általában női év. ker. munkának, a mi nőkérdésiinknek nagy jelentősegére. A Lorántffy Zsuzsánna-Egyesület, a mi első női evangéliumi alapon álló egyesületünk. Méltó nevet írt zászlajára. Magyar asszonyaink egyik legnagyobbikáét, a kinek lelkében a Márta- és Mária-erény eket az Istenigéjén csüngő, öntudatos és a megpróbáltatásokban megedzett hit csodálatos harmóniába olvasztotta egybe. Neve, emléke, példája nagy és dicső programm a magyar protestáns nő számára. Sokan teszik gúny és olcsó élczelodés tárgyává a nőkérdést, illetőleg azokat az úgynevezett egyleteskedő nőket, a kik, míg mindenféle gyűléseken, összejöveteleken az emberi béke, szocziális bajok, jótékonyság stb. ügyei felett tanácskoznak és mások javára tabithai szolgálatokat is teljesítenek, otthonjukról, és háznépükről, azokról, a kiket Isten legközvetlenebbül gondjaikra bízott, megfeledkeznek. A Lorántffy Zsuzsánna típusú ev. ker. nők nem lehetnek ilyenek. Hiszen nem is szabad felednünk, hogy nekünk első sorban a mi házainkban, családjaink körében van szükségünk fent és alant nemcsak vallásos Jcedélyü nőkre, a kiknél a vallásosság könnyen lepattogó máz, hanem olyanokra, a kik az evangéliumi hitet és az általa elérhető javakat a legdrágább gyöngynél is magasbra értékelik. Sokszor panaszkodunk és hallatunk „jajjokat" sorvadó, gerincztelen vallásosság és egyházi élet felett. Mindenféle, lapunkban is közölt statisztikákból is ijesztő rémként mered felénk az a tény, hogy mi protestánsok minden tárén vesztes fél vagyunk. És keressük a bajok okát és gyógyszerét. íme itt az egyik. A mi nokérdésiinkkel van szoros kapcsolatban. Sokáig ringattuk magunkat abban a tudatban, hogy a nőknek elégséges csak olyan szagosító vízhez hasonló, halmazállapot változásra hajlamos vallásosság.- Feledtük és még most sem ébredtünk egészen tudatára annak, hogy a mai modern küzdelmes életre esak á tejnek itala az ő számukra sem elégséges. - És azután itt van a másik nagy dolog. A női munka értékesítése az egyház részére kijelölt nagy feladatok teljesítése érdekében. Cura pastoralis, belmisszió, egyház szocziális munkája! hangzik felénk a sürgető szózat. De lehetséges e ez a prot. nők közreműködése, segítsége nélkül ? Hány olyan hely, eset van, ahova mi férfiak el sem mehetünk követségben Annak nevében, a ki, mint mondja, azért jött, hogy szolgáljon, a ki tanítványainak és általuk az egyháznak hasonló parancsolatot adott. Hány helyen állunk tanácstalanul és tehetetlenül, a hol a gyengéd női kéz minden tudománynál és prédikácziónál feljebbvaló. Az örök, könyörülő szeretet földi organizmusából hogyan hiányozhatnának azok, a kiknek szívét a teremtő Isten e legszentebb érzelemre olyan fogékonnyá tette. Ha száll a buzdító Ige szerteszét: Jöjjetek ti férfiak, sorakozzatok és legyetek segítségül minékünk, szükségünk van az erőseknek százaira és ezreire, hogy építhessük a romolni kész kőfalakat, úgy ezzel együtt kell mondanunk: Jertek ti nők, lássátok meg a vérző sebeket, az erőtlenek ezreit — hozzatok olajot és balzsamot, hogy legyen hamu helyett ékesség, és örömnek kenete gyász helyett. (Es. 6L3

.) És nem lehet, hogy ez alkalomból kifolyólag meg ne emlékezzünk a női egyházi diakónia hivatott, kiképzett szerveiről, a diakonisszákról. Talán nem is szükséges mondanunk, hogy nem a fehér főkötő és a kék kötény feladása és egy kis betegápolásra való betanítás teszi ki a diakonisszaképzést. Az öntudatos keresztyén nőmozgalom öléből kelnek ki és a meggyógyult vizek partjain teremnek a diakonisszák. Olyan környezetben, a hol van evangéliumi keresztyéni légkör és a szívek megnyílnak a nagy áldozatos munkára hívó szózat előtt. Ilyen mozgalomra van hát szükségünk. Megindítani, ébren tartani és ezt terjeszteni, ez a Lorántffy Zsuzsánna dicsőséges nevét, vagy más nevet viselő, vagy név nélküli női egyesületek, munkák feladata. Jertek hát nők, asszonyok és leányok, ne vonogassátok magatokat. íme, sok a puszta ós kietlen hely és akarjuk, hogy ez is virulva viruljon és ujjongva örvendjen (Es. 35.) ... És a hol erről van szó, ti onnan nem hiányozhattok. • P. * Audiatur et altéra pars . . .* Szerkesztő úr szíves engedelmével, Kalassay Sándor esperes amerikai czikkével óhajtok foglalkozni, a mely a Prot. Egyh. és Isk. Lap mult évi 47. számában jelent meg. Igénytelen soraimnak a czíme tulajdonképen rossz. * E czikk megértése czéljából megjegyezzük, hogy Ameri* kába költözött hitsorsosaink egyházszervezeti tekintetben 3 tagozatra oszoltak. Az ottani reformátusok által alkotott gyülekezetek e.gy része 2 egyházmegyébe tömörülve, a mi magyar ref. egyházunk testéhez és konventünk főhatósága alá tartozik; ez küld hozzájuk itthon képzett lelkészeket. Ezek a „csatlakozottak", Az ú, n. „nem csatlakozottak" egy része az ameiikai „presbiteri", a másika pedig az ottani ref. egyházhoz tartozik Ezeknek a nagy és gazdag egyházaknak missziói bizottsága vette u. i. először ottani híveinket gondozás alá, ez látja el az utóbbiakat Amerikában képzett, velünk semmiféle közösségben nem álló lelkészekkel. Ez a meg osztottság természetesen sok vetélkedésnek, izgatásnak, egymást gátolni igyekvő munkának és erőpazarlásnak okozója. Szerk.