Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-12-25 / 52. szám

BELFÖLD­Titkári jelentés a BRKIE. 1913. évi munkájáról. A Budapesti Ref. Ker. Ifj. Egyesület decz. 6-án tartotta évi közgyűlését, melynek legfontosabb pontjai vol­tak az egyesület munkájáról való jelentések. A mult évben is teljesítette, tőle telhetőleg, fontos misszióját az ifjú­ság között. Isteni erőt, keresztyén jellemet akartunk közvetíteni fiatalembereinknek, hogy elsősorban igazi emberek, férfiak legyenek. Az élet viharában rámutat­tunk arra a kősziklára, melyen állva megerősödött lélek­kel szemlélhetjük a vihar tombolását. A háború hatása több irányban érezhető volt egye­sületünk életében. Elsősorban is harczba szólította mun­kálkodó tagjainak nagy részét és így szervezett, rend­szeres munkát kifejteni lehetetlen volt. Most mintegy 37-en szolgálják a hazát életükkel és vérükkel. Többen közülök önként jelentkeztek, a mi azt mutatja, hogy az életerős keresztyénség ápolja a honszerelmet is. A kik pedig itthon maradtak, azokat jórészt a háború által teremtett gazdasági állapotok arra kénysze­rítették, hogy a fővárost elhagyják, mivel itt a munka­nélküliség oly nagy arányokat öltött, hogy pl., a mint egyik tagtársunktól hallottam, egy állás volt üresedósben és 300-an jelentkeztek állástkeresők. De Isten a háború által anyagiakban is erősen próbára tett minket. Azt kívánta, hogy mint Ábrahám, áldozza fel egyetlen fiát, a titkári állást. Azonban körü­löttünk is megrezdült a bokor a legvégső pillanatban és megtapasztalhattuk, hogy „az Úr gondot visel". Igaz ugyan, le kellett mondanunk ama szép reményünkről, hogy egy egész embert a magunkénak mondhassunk, mert csak a ref. egyház tette lehetővé, hogy a titkár idejének felét az egyesület munkájának szentelhesse. A titkári állásban az a változás történt, hogy Patay Pál, ki eddig hűséges és odaadó lélekkel hordozta a terhet, szeptember elsején megvált tőlünk. Időközben a nyár folyamán Szilágyi Dezső tagtársunk (aki most, meg­sebesülése után ismét a harcztérre ment), látta el e munka­kört, a mikor a svábhegyi kirándulásokat vezette igazi rátermettséggel, Ezeknek az eredménye szemmellátható­lag megnyilvánult a svábhegyi gyülekezet életében, a miről tanúskodik a lelkész (Varga Antal) egyik hozzánk­intézett levele. Az itthonmaradt ifjúsággal foglalkoztunk vasárnap esténként, a mikor is leíró, irodalmi, történelmi, tech­nikai, apologetikus, stb. irányú ismeretterjesztő előadáso­kat tartottunk, melyeknek czímeiből itt közlünk néhá­nyat: A magyar irodalom története a protestáns korig. Modern keresztyénellenes irányzatok. Mi az ember? Támadások az egyház ellen. A materializmus és a Szent­írás értékelméletének összehasonlítása. A primitív társa­dalom. Egy hős a XVI. században. Miben tévedt Kant, a nagy filozófus? Mi a művészet? A feltámadás követ­kezményei. Mohamedről és az Iszlámról. Milyen hatást gyakorolt ránk a pünkösdi történet? Hollandiai benyo­mások. Képek üdv hadserege munkájából. A háború hatása a társadalomra. _ Egy evezőcsapással mélyebbre vittük ifjainkat a minden csütörtökön tartott bibliai eszmecseréken, a hol bárki nyugodtan nyilváníthatta véleményét; kifejezést adhatott mély lelki tapasztalatainak csak úgy, mint ké­telyeinek. Ezeken a következő tárgyakkal foglalkoztunk:. A zsidó misszió fontosságáról. A tapasztalat szerepe a keresztyénségben. A keresztyén ember tervei. A tettetett és valódi szeretet. A legnehezebb küzdelem az ifjú éle­tében. Mit vár Jézus a ker. ifjútól? A kételkedés. A bi­zonyosság. Iinádkozzék-e a modern ember? A legna­gyobb czél szolgálatában. Jézus hatalma. Titkos bűnök, rejtett gondolatok. Jézus és a közvélemény. A helyes és helytelen ünneplés. A legnagyobb bűn. A bennünk levő akadályokról. Az örök életről. Jézus gyöngédsége és hatalma. Az igazi jótékonyság. Bátor keresztyénség. Az üdvösség alapja és elfogadásának módja. Világbéke. Királyok és a királyok Királya. Jézus a döntő ütközet­ben. A győztes százados. Az első halott. A foglyok. Lázadás. Pál apostol élete. Czélunk hármas irányát nem tévesztettük szem elől. A szellemi élet nevelése mellett, ennek szolgálatába állít­juk az értelmi és testi élet fejlődését czélzó törekvésein­ket is. Szolgálni akarjuk az ifjúság ügyét minden téren. Ezért szereltük fel helyiségünket a különböző hírlapok­kal, mint „Az Újság", „Pesti Hírlap", „Budapesti Hír­lap", „Érdekes Újság", „Uj Idők", „Prot. Egyházi és Isk. Lap", „Országos Pályázati Közlöny" stb. Hálás köszönet az ingyen példányokért. Munkásotthonunkat sem növelhettük tervünk sze­rint. Megmaradtunk a régi keretekben. A behívásokat mi is megéreztük, de átlag 14—15 fiatal ember mindig van nálunk. Igyekszünk számukra igazán keresztyéni ott­honná tenni az itt lakást. Egyesületünk egyik helyiségét hetenkint kétszer a kínaiak töltötték meg, a kikkel Kunst Irén testvérünk és id. Victor János úr foglalkoztak. A fiatalabbakkal a cserkészet keretei között foglal­koztunk. Dr. Pápp Gyula főparancsnok jelentéséből a követ­kezőket közöljük. A cserkészet eljutott arra a pontra, amikor a szalmaláng kialvóban van és így most a legnehezebb küzdelmei következnek. Ha az Evangélium kapcsolja össze őket, fenn fog maradni és Isten segítségével szép eredményeket fog elérni. Rendeznek több kisebb-nagyobb kirándulást, nyári táborozást Losonczon stb. Megindítottak egy kis litografált lapot, a „Cserkészhíradót", mely ha­vonkint kétszer jelenik meg. Szeptember 27-én volt alakulásuk évfordulója, a mikor érmeket ós szalagokat osztottak ki jutalmazásul. Munkájuk ez évben is magán viselte az egyetemes keresztyén jelleget. A háború ki­törésekor, különösen az iskolai idő beálltáig szép szol­gálatot teljesítettek, a mennyiben útbaigazították a kato-

Next

/
Thumbnails
Contents