Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-12-25 / 52. szám

TÁRCZA. Karácsony. Ne hulljon könny, ne hervasszon ma bánat, Drága ünnepe van a nagyvilágnak; Hittel, bizalommal nézzünk az égre, Öltözzék a lelkünk hófehérbe, Mert angyali szóval üzentetett: Jézus Krisztus érettünk született. Ez a legjobb jó, legszebb szándék, Legnagyobb isteni ajándék, Melyet Isten váltságunkra talált, Mellyel megtörte a halált — És adta az élet diadalát. Csillag jelezte, égi dal zengte, Angyalok szárnya repesgette, S Betlehemben nagy öröm s fény lett, Az éjszaka már nem sötétlett . . . Oh, az az este . . . mintha ma lenne! Évezredek harczai benne Hogy elnyugodnak, megbékülnek, Elhalványúlnak, elévülnek ; Oh, de lobogva él ez este! S nem jöhet, a mi eltemesse: Sem idő, kor, sem gyilkos bánat — Újonnan s mindig élőbben feltámad, Mert örök-élet gyúlt fölötte, Tenger-szeretet van mögötte, Mellyel bennünket Isten körülölelt, Megdicsőített és fölemelt. Bűn most a köny, vétek a bánat. Öröm sugározza be ma a házat 1 S a kit egy szörnyű hír szíven talált, Hallja meg: Isten megtörte a halált S bizonyságúl egyetlen fiát adta, Ki bűneinkért vérét hullatta. Ez iszonyú, gyötrelmes áldozat Eloszlatja a rém látásokat, Miket a földi lét s harcz elénkbe fest — Az égbe mutat ez, hol nem jő fel az est, Mert örökfényességű a reggel, Hol Jézus vár az üdvözült sereggel És kegyelmébe ingyen befogad; Eltöröl könnyhullatást, gondokat És magától soha el nem ereszt. . . Hintsen útunkra világosságot: A betlehemi bölcső s golgothai kereszt. Osváth Eszter. A lélek szárnyain. — Emlék Przemyslből. — Három hétig nem szóltak a harangok, nem hívtak az Úrnak házába, három hétig hiába próbálkozott bárki is elhagyni a mérhetetlen veszedelem előtt álló várost, az útakat elzárták. A harangokat a nap legtöbb órájában hiába is húzták volna meg, a búgásukat elnyelte volna a várost körülgyűrűző dombokról morajló ágyúdörgés. Úgy látszik, Przemysl, lengyel lakóid jól választották nevedet! Fontold meg (Przemysl szószerinti fordítása) jól, te szapora orosz és meg ne próbáld ide betenni a lábadat! Szeptember végének napjai a kétségek óráit élő lakósok felett elmultak. Lehullott már az első hó is, de a rövidebb-hosszabb megszakítással folyton zuhogó zápor elmosta. Október 11-én kondultak meg a háromheti hallgatás után először a harangok. A város vezetősége plakátokon szólította fel a lakosságot a szombat esti kivilágításra s a másnap délelőtti tüntető körmenetre és hálaadó istentiszteletre. A kivilágítás a szakadó eső miatt elmaradt, így a szombat este sem varázsolt még világosságot a városnak már esti hét órakor mindent beborító sötétségben meredező utczáira, tereire. Vasárnap délelőttre azonban mindenki megindult előbb a templomok, majd nagy tömegekben a várparancsnokság felé, hogy Kusmanek altábornagynak és vitéz őrségének hódoljon. Nem jött most számba a zuhogó ár, meg kellett adni a hős védőknek, a mi őket illeti: a hálás tiszteletet. Ezekről a közelmúltban történtekről Schmid Márton keveset tudott, inkább csak egy-egy elkapott elbeszéléstöredékből sejtette az egy héttel ezelőtti tüntetés fenséges jeleneteit. A felszabadító sereg egyik részének élelmezési csapatához tartozott Karinthiából hozott kocsijával. Öt nem nyugtalanította a városban délkeleti irányból még mindig dörgő ágyúszó. Annak ellenére, hogy polgári ruhában jár-kel szekéren, több éjjelen figyelgette a hegyoldalon megcsillanó ágyúfényt, vagy el-elhallgatta néha a csaknem egyenletesen ropogó puskatiizet, a visszavonuláskor, egy hónappal ezelőtt, neki is kijutott a része abból. Ránczossá zsugorodott bőrén a hetek óta összegyiilemlett por eltakarja szőke szakállát, mélyen bennülő szeme alatt sötét barázdává alakult az ívelt mélyedés. Ruhája színe a rácsapzódott sártól felismerhetetlen, csizmáján rétegben áll a galicziai utak vendégmarasztó emléke, a nehéz súlytól még járása is ingadozó. Hajnalban jöttek be a sánczokkal körülvett városba, az út mellett kidűlt lovak tetemei, elhagyott, összetört társzekerek, municziós kocsik éktelenkedtek a czuppogós sárban. A mint a San folyó vashídján beértek a város közepébe, az egyik nagy téren kifogtak, etetni kezdték az állatokat, mert egész napra pihenőjük van. Schmid Mártonnak első dolga volt felkeresni a templomot; mióta elindult hazulról, ide s tova két hónapja, nem szentelhette meg a vasárnapot, nem léphette át Isten házának küszöbét. Ebben a nagy városban kell evangélikus templomnak is lennie, hiszen még hozzájuk, messze Karinthiába is eljutott Przemysínek híre. Kéthárom emeletes paloták között, aszfalton vezet az útja. A domboldal felé tart, a honnan két hatalmas templom alakja ékeskedik a délelőtti napsugárban. Külsejükről